Én magyar vagyok, ez a hazám. Magyarország és Kőbánya. És a magyar zene az én világom – Deák Bill Gyula a gyerekkorról, Radics Béláról és a közelgő koncertjéről.
Kőbányán, szegény környéken született napra pontosan 75 éve. Ha mondjuk Budán látja meg a napvilágot, bluesénekes lett volna?
Ha a budai elitbe születek, nem talál rám a blues. Ahhoz Kőbánya kellett. A Jászberényi úton laktunk egy egészen pici lakásban, én, a szüleim és a három testvérem. Ma már csak én és az egyik testvérem él a családból. De az éneklés így is távol állt tőlem. A foci volt a mindenem. Puskás akartam lenni, meg Bozsik és Hidegkúti. Közel volt hozzánk a Pongrácz út, az MTK pályája, nem volt kérdés, hogy ott fogok focizni.
Ezt is ajánljuk a témában
Deák Bill Gyula, a magyar blueskirály hetvenötödik évében is folyamatosan koncertezik. Kőbányaiságát nem tagadja meg, sem azt, „kik vették emberszámba”. Életútinterjúnk Torda táltossal.
Aztán 11 éves korában minden összeomlott…
Orvosi műhiba volt. Egy sérülés után vittek be a kórházba, ám
úgy ébredtem fel a műtét után, hogy hiányzik a bal lábam.
Kik segítettek, hogy megpróbálja feldolgozni a feldolgozhatatlant?
A szüleim, meg a zene. A zene volt az, ami aztán előre vitt.
Énekelni is tanult rövid ideig, az énektanára pedig arra biztatta, hogy ilyen hanggal menjen operaénekesnek. Megbánta, hogy nem tette?
Erős hangom volt, de már akkor tudtam, az opera egy teljesen más műfaj. Ma is szeretem Luciano Pavarottit, sokszor hallgatom, de nagyon örülök, hogy így alakult az életem.
Mikor érezte először, hogy a rock és blues-énekes lesz?
Amikor meghallottam Jimi Hendrixet. Elementáris volt.
1968 óta aktív énekes, a magyar könnyűzene összes legendás alakjával együtt játszott. Kinek köszönhet a legtöbbet?
Sokaknak, de Orszánczky Miklósnak talán a legtöbbet. A hónom alá nyúlt. Egy fillérem sem volt, mégis elvitt a Kis Royalba, meg az Erzsébet sörözőbe. Iszogattunk, eszegettünk, mellette pedig biztatott, hogy higgyem el, jó énekes leszek. Ha ő nincs velem akkor, biztos elhagyom a pályát. De sosem felejtem el az Omegának, szegény Benkő Lászlónak és Kóbor Jánosnak, hogy kiálltak mellettem. Rám ugyanis sokáig azt mondták, hogy nem vagyok színpadképes.
Ezt is ajánljuk a témában
„Nem tudom, mi lesz... de ha lesz még Omega, ott leszek én is, Kóbor János. Aki kisgyerekként a Bástyát szerette, aki '56-ban sorban állás közben lett szerelmes egy lányba, aki építésznek és olimpiai gátfutónak készült, de végül omegás lett.” Hetvenhét életév, ötvennyolc omegás év és a tavalyi esztendő... Kóbor Jánossal, az Omega legendás énekesével beszélgettünk. Exkluzív nagyinterjúnak indult, monológ lett belőle. Megtisztelő, hogy közölhetjük.
Milyen értelemben?
A lábam miatt. Ők voltak azok, akik kijelentették egy Omega, Hobo Blues Band közös turnén, hogy, rendben, ha Deák Bill nem színpadképes, akkor ők sem lépnek fel.
Valahol azt nyilatkozta, nagyra tartotta Radics Bélát, a legendás gitárost, aki fiatalon hunyt el.
Sokat köszönhetek Bélának is. Komoly kisugárzása volt. érezte a műfajt. Már akkor farmerban és zakóban járt, meg csizmában, amikor más senki. Nem adta el magát, s talán pont ezért került körön kívülre. Ő minőségi zenét akart, minőségi gitárjátékkal, s mindezt szóvá is tette. A tinglitanglit nagyon nem szerette és azokat sem, akik egy lemez kedvéért képesek voltak ilyet játszani.
Mondhatjuk, hogy az István, a király rockopera, ott is Torda szerepe hozta meg ön számára az országos ismertséget?
Nekem akkor már ott volt a Hobo Blues Band, de kétségtelen, az István, a király egy más dimenzió volt. Utólag megtudtam, hogy sok színésszel is kipróbálták a szerepet, aztán többeknek eszébe jutottam. Hiszen ott a Bill, miért nem ő énekel? Mikor képbe kerültem, már Varga Miki, Vikidál Gyula és Sebestyén Márta is felénekelte a szerepét. Meghallgattam és éreztem, ez valami nagyon különleges lesz, össze kell szednem magamat. Az István, a király premierje a városligeti Királydombon örök emlék.
Az emberek sírtak az előadás alatt, a fiatalok piros-fehér-zöld zászlókat lengettek,
ami itthon csak focimeccsen volt szokás korábban. Boldog vagyok, hogy része lehettem.
Ott lehetett a magyar rock és blues aranykorszakában. Milyen stílusban énekelne, ha mondjuk a mostani világba született volna?
Az borzalmas lenne. Nagy szerencsémre egy olyan korszakba születtem, amikor nagyon jó volt a zene és jó volt zenésznek lenni.
Deák Bill Gyulával kapcsolatban sokszor felemlegetik Chuck Berry véleményét, aki 1984-ben, miután a BS-ben meghallotta önt énekelni, azt mondta, Deák Bill a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallott. Mindezt anno önnek mondta?
Nem, visszahallottam többektől is, és nagyon jól esett, hiszen Chuck Berry a rock and roll legendája volt.
Felvetődik persze, ha ennyire jó volt, miért nem próbálta ki magát külföldön?
Lehetett volna, de én magyar vagyok, ez a hazám. Magyarország és Kőbánya. És a magyar zene az én világom. Szeretnek az emberek, sok híres emberrel léptem fel, kiváló zenekarokban játszhattam, sok-sok rockoperában is szerepeltem. Hálás vagyok mindezért a jó Istennek.
Művészként hogyan éli meg, hogy a szomszédban is háború zajlik és a Közel-Keleten is folyik a vérrontás?
Szomorú vagyok, véget kell vetni háborúnak. Béke kell az embereknek!
A zene mellett még mi fér meg az életében?
A családom és a foci.
Örülök, hogy ismét jó a magyar válogatott, hogy lett egy Szoboszlaink. Mellette pedig hajrá, Fradi!
A születésnapja ma van, a Bill 75 koncert pedig november 18-án lesz a Papp László Sportarénában. Mit kapnak majd a Bill-rajongók?
Csinálunk egy jó bulit. Ott lesz a Deák Bill Blues Band, sztárvendégként pedig Caramel.
Ha visszatekint, ön szerint melyik a legnépszerűbb Deák Bill-nóta?
Nem kérdés, a Kőbánya blues. Az a szám én vagyok.
A pesti Kőbánya lett a magyarországi lengyel közösség fellegvára, aminek történelmi okai vannak. A közösség mai képviselőivel jártuk be a X. kerület lengyel emlékeit.
Rendületlenül hirdette: országlakosok gyülekezetéből újra összetartó közösséggé, nemzetté kell válnunk. Koltay Gábor írása.
Volt olyan időszak, amikor olyan kábítószerek ütötték fel a fejüket a környéken, amelyektől a szerhasználók szinte zombivá változtak.
Nehéz hónapok jönnek a Tisza Pártra.
Budapest telis-tele rozsdaövezetekkel, fejlesztendő területekkel.
Egyre több beszámoló érkezik olyan közterekről és aluljárókról, melyekben áldatlan állapotok uralkodnak.
„Ha szárazföldön érkeznek, ugyanúgy megállítjuk őket, ahogy a hajókat is megállítottuk” – hangsúlyozta az elnök.
Nem bírják a költségnövekedést.
