Ha eddig ment is a folyamatos vita arról, hogy minek nevezzük ezt a rendszert: diktatúrának, autokráciának, önkénynek, illiberális berendezkedésnek, hibrid rezsimnek stb., mostantól a vitát szépen lezárhatjuk, s megállapodhatunk végre az Orbán-rezsim becses elnevezésében: diktatúra. Nem XX. századi, nem az észak-koreai, nem a posztszovjet sztánok zsarnoksága, vagy az iszlamista államok teokratikus totalitarianizmusa, hanem a XXI. századi információs társadalom korszerű, a kvázi-parlamentarizmus és a látszat-választás díszletei és kulisszái közé bebútorozott »posztmodern utáni« diktatúra.
Sokszor volt már szó arról, hogy az ellenzéki pártoknak fel kellene állni és kivonulni a parlamentből. Tudom, jövőre választás, pénzek, egzisztenciák, miegyéb, de innentől kezdve már aligha tagadható: egy diktatúra parlamentjében ülnek, ami nagyjából 13 évig volt látszatparlament, ám már nem az.
Hanem a rendszer nagyon is valóságos, gusztustalan, szutykos paravánja, amelynek takarásában épül-szépül a diktatúra.”