Beregszászról a magyar színházi élet élére – kicsoda Vidnyánszky Attila?

Mint ahogyan a Mandineren is beszámoltunk róla, a Nemzeti Színházban történt pénteki baleset miatt lemondott Vidnyánszky Attila, a teátrum vezérigazgatója. A teátrum közlése szerint „Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert”. A miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel.

De kicsoda Vidnyánszky Attila, aki Nagymuzsalyról indulva Beregszászon és Debrecenen át jutott a budapesti Nemzeti Színház és a magyar színházi élet élélre?

Vidnyánszky Attila 1964-ben született a Beregszászi járásban, Bene faluban. Gyerekkorát a szomszédos Nagymuzsalyon töltötte, ahol a dombra felmászva felmászva már Magyarországot is látta. Ezt az innen szemlélt határt „egyfajta átokként” élte meg, a gyerekkorát azonban „gyönyörűségesnek”. Nyolc-tíz éves korától komolyan sportolt, előbb ökölvívó-versenyeken indult, majd focizni kezdett, kapusként „természetbeni juttatásért: malacért, tyúkért, tojásért”.

Középiskolai igazgató apja tagja volt a kommunista pártnak, a helyiek körében legendás drámatanár anyja közben betlehemi énekeket tanított a csoportoknak. Az iskolában az apja miatt kénytelen-kelletlen jól teljesítő kamaszfiú tizennégy éves korában határozta el, hogy rendező lesz. Alig tizenhat évesen került az Ungvári Állami Egyetem magyar–történelem szakára, ám miután egy kollégiumi beszélgetésen rendszerellenes gondolatainak adott hangot, –

1985-ben szerzett diplomát, a terve, hogy a budapesti színművészetin tanul tovább, azonban kútba esett; a felvételijéről elkésett, ezért két évre visszament Nagymuzsalyra tanítani, mellette színjátszókört alapított, foci- és bokszedzéseket tartott. 1987-ben a Kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetemre jelentkezett, itt rendezőként 1992-ben végzett, de már 1990-től színészmesterséget oktatott az egyetemen 1997-ig. Ekkor született meg két nagyobbik fia – köztük a szintén színész-rendezőként ismert ifj. Vidnyánszky Attila –, akiket részint egyedül, illetve az édesanyja segítségével nevelt; a gyerekek hét- és tizenegy évesek voltak, amikor orosz édesanyjuk visszament Moszkvába.

1988-ban a kijevi egyetem rektora, aztán a nemzetiségekkel foglalkozó államtitkár bízta meg egy magyar társulat alapításával Kárpátalján. Az első színészosztály tagjait, köztük a Vidnyánszkyt minden állomásra azóta is hűségesen követő Trill Zsoltot és Szűcs Nellit a kárpátaljai falvakból toborozta össze. Belőlük alakult meg 1992-ben a beregszászi társulat (ma Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház), amelynek azóta is a főrendezője. Az ígért támogatásokból azonban nem lett semmi, a lelkes csapat kezdetben állandó színházépület, próbaterem és pénz nélkül járta Kárpátalját. Végül Beregszászon, az egykori Oroszlán Szálló leromlott állagú épületében kaptak helyet, 

A mostoha körülmények ellenére számos ukrajnai és orosz fesztiválmeghívást  kapott társulatnak lassan a magyar színházi körökben is híre ment, a kétezres években  a hazai kőszínházak gyűjtést rendeztek a beregszásziak számára, illetve vendégjátékokra hívták őket. Vidnyánszkyban, aki időközben Beregszász díszpolgára is lett, saját bevallása szerint ebben az időben kezdett igazán felébredni a magyarságtudata. 1999-ben már a régi Nemzeti Színházban rendezett, 2001-ben Márta István az Új Színházba hívta művészeti tanácsadó-rendezőnek, és így beszélt róla egy akkori interjúban: „Öntörvényű ember. Egyszer nem jön meg időre, máskor eltűnik. Ezek miatt nem magyarázkodik, úgy tűnt, a saját szabályai szerint éli az életét. (…) Remekül és magával ragadóan magyaráz, kivételesen nyitott rendező abból a szempontból, ahogy a próba alatt a színész ötleteire figyel.”

Talán a fentieknek is köszönhetően 2002-ben Ukrajna érdemes művésze lett, Magyarországon Jászai Mari-díjat kapott, és megrendezte a Bánk bánt az új Nemzeti Színházban. Ez a dráma, akárcsak Madách Tragédiája azóta is nagyon izgatja, több változatban színre vitte, legutóbbi bemutatója idén volt  a Nemzetiben. Még ebben az évben Márta Istvánnal együtt megpályázta a Nemzeti Színház vezetését, de nem ő, hanem Jordán Tamás nyert. Így került Debrecenbe, ahol az az akkori kulturális alpolgármesterre, Turi Gáborra nagy benyomást tett egyik rendezése, majd megnézve Vidnyánszky több előadását, úgy írt saját honlapján: „a látottak alapján egyre inkább meggyőződésemmé vált: ilyen összetett, a szöveg, a mozgás és a zene egységére épülő, az érzékekre és az értelemre egyaránt ható, poétikus színházra van szüksége Debrecennek”.

A debreceni főrendezői-igazgatói évek után (2007–2013) aztán, immáron Kossuth-díjasként megpályázta és megnyerte a Nemzeti Színház igazgatói posztját, aminek élén immáron a negyedik ciklusát kezdte. A teátrumról egyébként korábban így nyilatkozott: „bármennyire is próbálja a szakma elhitetni, hogy ez a színház csak egy az összes többi színház között, ez nem igaz. Ez a Nemzeti Színház. Másnak kell lennie, mint az összes többi színháznak. (...) 

Mindeközben a magyar színházi élet egyéb területen is egyre nagyobb súllyal tűnt fel. A kezdeményezésére jött létre a Magyar Teátrumi Társaság, amelynek ő az elnöke, 2011-től a Kaposvári Egyetem címzetes egyetemi tanára,  2013–2020 között művészeti rektorhelyettese, 2012– 2017 között osztályvezető tanára volt a színművész szakon. 2020-tól a Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán rektori megbízottt. 2020. augusztus 1-től a nem kevés balhéval átalakított Színházi és Filmművészeti Egyetemet (SZFE)  fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke. Létrehozta a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), és elérte, hogy idén Magyarország legyen a házigazdája a 10. Színházi Olimpiának. Állítása szerint mindezekre azért volt szükség, mert ahogyan még jóval korábban fogalmazott: „túlságosan hosszú ideig volt elnyomva az egyik oldal, illetve aránytalanul kivételezett helyzetben volt a másik”. Az SZFE átfazonírozásáról pedig azt mondta, azért volt rá szükség, „mert más gondolat nem kerülhet be az egyetemre. 

És bár sokan, például Ascher Tamás rendező, az SZFE korábbi rektora is őt teszik felelőssé a magyar színházi szakma végzetes kettéosztottságáért, régi harcostárs színészei tűzbe mennének érte. Trill Zsolt néhány éve így beszélt a több évtizedes közös útjukról: Vidnyánszky színházát „nehéz csinálni”, mert „ez egyszerre intellektuális színház is, fizikai színház is és költői színház is: sok-sok dologból áll össze. És nem utolsósorban hit. Ha nem hiszel benne, semmit nem ér az egész. Azért mondom ezt bátran, mert mi egy páran ismerjük Vidnyánszkyt, és sok mindent végigcsináltunk vele. Ha egyes előadások nem sikerültek, az azért van, mert nem volt bennünk elég hit és erő.”

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner