Megérkezett Vidnyánszky Attila új Bánk bán-kísérlete!

Vidnyánszky Attila legújabb Bánk bán-kísérlete közben végig az járt a fejemben, vajon a színházigazgató-rendező valóban meg tudja-e fogni a fiatalokat ezzel a „modern” feldolgozással, vagy minden jó szándéka ellenére is veszít az üzleten: az idősebbeknek túl sok, az ifjabbaknak túl kevés, amit adni próbál. Vagy ha nem túl kevés, mert Vidnyánszkynál ilyen pont hogy nincs, a színpad összes szegletében folyamatos a külső-belső történés, túlságosan is összetett, a végén pedig a sok bába között elvész a gyerek – azaz érthetetlenné válnak a Katona-dráma tétjei. Hogy mindez nem ok nélkül jutott eszembe, egy, az előadást követően – a délutáni időpont miatt szinte csak iskolás csoportok voltak – véletlenül elkapott párbeszéd is igazolta, amikor is két gimnazistaforma fiatalember azt próbálta kitalálni, mi is történt valójában az elmúlt három órában.

Merthogy sok minden, az kétségtelen. Már a bevonulás igen hatásos, tablószerűen megjelennek a szereplők, a merániaiak színe buja vörös, a magyaroké szürke-sötét visszafogott, Petur obligát zsinórosban, sőt, csuklyás köpenyében egy pillanatra beköszön Bánk is. És ahogy az megszokott – ez afféle Vidnyánszky-kézjegy –, szól a zene, az alapot, később is vissza-visszatérően a Massive Attack baljós hangulatú Come Near Me-je adja. Harc vagy menekülés, hangzik el a dalban, és persze ez az egyik fő kérdése a műnek is: meddig lehet ilyen-olyan okokból elodázni a szükségszerű cselekvést. „A tett halála az okoskodás”, ahogy Madách is írja a Tragédiában; a másik alapmű, amit Vidnyánszky már jó ideje próbál megfejteni.

Ahogy az ember az életkorban előrehaladván, úgy a megfejtések is természetszerűleg mindig változnak. Most, ebben a Bánk bánban a magánéleti szálra kerül a súly; Melinda nem fontosabb, mint a haza, a végén a vitrin mégis őt, Bánkot és a fiukat zárja óvón körbe. Ebben sem nehéz megtalálni a szimbolikus jelentést: a család az egyetlen megtartóerő akkor, amikor idegenek akarják megmondani, mi itt hogyan éljünk – Gertrudis (Ács Eszter) egy különösen illusztratív jelenetben körbe-körbe járkálva kisgyerekeket tanít olyan „fontos” 21. századi szavakra, mint multikulturális, globalizáció, konferencia, globális felmelegedés, manipuláció. Közben kétoldalt egyre kattog a szövőszék, a magyarok néha néptáncolnak vagy énekelnek egyet, egy különös pillanatban felcsendül az Imagine németül, majdnem a Hazám, hazám is Simándyval, miközben az ország – nem csupán képletesen – a trianoni határok szerint esik szét folyamatosan darabokra.

Valóban nem mindig könnyű követni ezt az abszolút az érzelmekre ható, teljes pályás letámadást; ha nem beszélnének a fiatal színészek ilyen jól vidnyánszkyul, pedig még nehezebb volna. De szerencsére beszélnek, és megingás nélkül bírják a rájuk pakolt nem kevés súlyt. Ha ki kellene emelni közülük valakit, akkor az a Peturt játszó Mészáros Martin lenne, de ez kissé igazságtalanság is, mert Berettyán Sándor (Bánk), Barta Ágnes (Melinda), Szabó Sebestyén László (Biberach) vagy a Rómeóként és Gruse férjeként A kaukázusi krétakörben is nagyot menő Herczegh Péter (Ottó) ugyancsak bőven megérdemli, hogy megemlítsük a nevét.

(Katona József: Bánk bán. Rendező: Vidnyánszky Attila. Nemzeti Színház)

Nyitókép és képek: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt