Ezúttal a magánéleti szálra került a súly. A család az egyetlen megtartóerő akkor, amikor idegenek akarják megmondani, hogyan éljünk.
Vidnyánszky Attila legújabb Bánk bán-kísérlete közben végig az járt a fejemben, vajon a színházigazgató-rendező valóban meg tudja-e fogni a fiatalokat ezzel a „modern” feldolgozással, vagy minden jó szándéka ellenére is veszít az üzleten: az idősebbeknek túl sok, az ifjabbaknak túl kevés, amit adni próbál. Vagy ha nem túl kevés, mert Vidnyánszkynál ilyen pont hogy nincs, a színpad összes szegletében folyamatos a külső-belső történés, túlságosan is összetett, a végén pedig a sok bába között elvész a gyerek – azaz érthetetlenné válnak a Katona-dráma tétjei. Hogy mindez nem ok nélkül jutott eszembe, egy, az előadást követően – a délutáni időpont miatt szinte csak iskolás csoportok voltak – véletlenül elkapott párbeszéd is igazolta, amikor is két gimnazistaforma fiatalember azt próbálta kitalálni, mi is történt valójában az elmúlt három órában.
Merthogy sok minden, az kétségtelen. Már a bevonulás igen hatásos, tablószerűen megjelennek a szereplők, a merániaiak színe buja vörös, a magyaroké szürke-sötét visszafogott, Petur obligát zsinórosban, sőt, csuklyás köpenyében egy pillanatra beköszön Bánk is. És ahogy az megszokott – ez afféle Vidnyánszky-kézjegy –, szól a zene, az alapot, később is vissza-visszatérően a Massive Attack baljós hangulatú Come Near Me-je adja. Harc vagy menekülés, hangzik el a dalban, és persze ez az egyik fő kérdése a műnek is: meddig lehet ilyen-olyan okokból elodázni a szükségszerű cselekvést. „A tett halála az okoskodás”, ahogy Madách is írja a Tragédiában; a másik alapmű, amit Vidnyánszky már jó ideje próbál megfejteni.
Ahogy az ember az életkorban előrehaladván, úgy a megfejtések is természetszerűleg mindig változnak. Most, ebben a Bánk bánban a magánéleti szálra kerül a súly; Melinda nem fontosabb, mint a haza, a végén a vitrin mégis őt, Bánkot és a fiukat zárja óvón körbe. Ebben sem nehéz megtalálni a szimbolikus jelentést: a család az egyetlen megtartóerő akkor, amikor idegenek akarják megmondani, mi itt hogyan éljünk – Gertrudis (Ács Eszter) egy különösen illusztratív jelenetben körbe-körbe járkálva kisgyerekeket tanít olyan „fontos” 21. századi szavakra, mint multikulturális, globalizáció, konferencia, globális felmelegedés, manipuláció. Közben kétoldalt egyre kattog a szövőszék, a magyarok néha néptáncolnak vagy énekelnek egyet, egy különös pillanatban felcsendül az Imagine németül, majdnem a Hazám, hazám is Simándyval, miközben az ország – nem csupán képletesen – a trianoni határok szerint esik szét folyamatosan darabokra.
Valóban nem mindig könnyű követni ezt az abszolút az érzelmekre ható, teljes pályás letámadást; ha nem beszélnének a fiatal színészek ilyen jól vidnyánszkyul, pedig még nehezebb volna. De szerencsére beszélnek, és megingás nélkül bírják a rájuk pakolt nem kevés súlyt. Ha ki kellene emelni közülük valakit, akkor az a Peturt játszó Mészáros Martin lenne, de ez kissé igazságtalanság is, mert Berettyán Sándor (Bánk), Barta Ágnes (Melinda), Szabó Sebestyén László (Biberach) vagy a Rómeóként és Gruse férjeként A kaukázusi krétakörben is nagyot menő Herczegh Péter (Ottó) ugyancsak bőven megérdemli, hogy megemlítsük a nevét.
(Katona József: Bánk bán. Rendező: Vidnyánszky Attila. Nemzeti Színház)
Nyitókép és képek: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
„Ha otthon maradunk, annak beláthatatlan következményei lesznek a jövőre nézve. December 1-jén menjünk szavazni a magyarságunkért!”
„Mi vagyunk többségben ebben a városban, és sajnos nem érzem, hogy Romániában élnék” – árulta el a problémáját az illető.
Egy évtizeden át volt a miskolci közönség kedvence, egy ideje pedig a Thália Színházban már a fővárosi nézők is láthatják, hányféle szerepben képes tökéletesen helytállni. Interjúnk.
Travis Timmerman arról is mesélt, milyen volt hónapokig az Aszad-rezsim börtönében ülni.
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
