Karácsony biztos abban, hogy ő lesz a főpolgármester-jelölt – de mit mond erre az ellenzék?

2023. október 20. 18:59

Minden pártot megkerestünk a kérdésben, de eddig egyedül az LMP válaszolt.

2023. október 20. 18:59
KARÁCSONY Gergely

Karácsony Gergely az elmúlt hónapokban már többször egyértelművé tette, hogy 

történjen bármi, ő akkor is elindul a jövő évi főpolgármester-választáson, 

de mindig hozzátette, nagyon bízik benne, hogy ehhez elnyeri az ellenzéki pártok támogatását is. 

Ez utóbbiak általában nem vagy csak óvatosan reagáltak ezekre a megjegyzésekre, viszont a legerősebb alakulat, a DK elnöke tavasszal nagyon beleszállt Karácsonyba. Gyurcsány Ferenc akkor kijelentette, a főpolgármester nem teljesíti a hazafias kötelességét: szerinte nem beszélni kell a szabad városokról, hanem tennie kellene az önkény hatalmával, a mai kormánnyal szemben, Budapest szervezett politikai közössége lehetne egy szabad Magyarország megteremtésének az indulópontja. Majd közölte, hogy neki három jó jelöltje is lenne.

Ezt is ajánljuk a témában

De Ungár Péternek, az LMP társelnökének is számos problémája volt/van vele, 

nem tartja például elég határozottnak. 

De azt sem tehette könnyen zsebre Karácsony, amikor Ungár végül arról beszélt, hogy mindennek ellenére valószínűleg mégis ő lesz a jelöltjük, ugyanis üledékes kőzethez hasonlította

Ezt is ajánljuk a témában

A napokban pedig a Partizánnak nyilatkozott Karácsony. Gulyás Márton műsorvezető kérésére kijelentette, az összes ellenzéki párt „partnerséget vállal az újraválasztásában”. 

Ennek a válasznak az apropóján kérdeztük meg a hatpárti ellenzéket, miként vélekednek Karácsony válaszáról? Ha valóban támogatják, akkor ezt – leszámítva a Párbeszédet –, miért nem hozták még markánsan nyilvánosságra?

Ezt is ajánljuk a témában

Eddig egyedül az LMP-Magyarország Zöld Pártja reagált körkérdésünkre. Azt írták, 

Karácsony Gergely kommunikációjával ellentétben ők még nem hozták meg a döntésüket, 

hogy önálló jelöltet indítanak vagy más párt jelöltjét támogatják a főpolgármester-választáson. Amint a döntésük megszületik – fogalmaztak –, értesíteni fogják a sajtó munkatársait.

 

Nyitóképünk archív: Karácsony Gergely főpolgármester a főváros 2020. évi összevont költségvetésének tárgyalásán, a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2020. február 26-án. MTI/Kovács Tamás

 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2023. október 22. 12:51
Karácsony kormányfő lesz, árnyék kormányfő és éjjel, mert akkor kurva kicsi az árnyék.
Palatin
2023. október 21. 21:57
Gyurcsány és Karocsány az ország- és nemzetrombolás titánjai....
Palatin
2023. október 21. 20:30
Karácsony még akkor is veszíteni fog, ha egyedüli jelölt lesz.
Palatin
2023. október 21. 20:20
Van annak egy sajátos bája, amikor valaki nevének betüiböl ki tudod olvasni a rá jellemzö titkos üzeneteket. Nézzük meg hösünk Karácsony Gergely nevét. Az ö betüiböl a következö hét rejtett információt lehet kiolvasni, ha tudsz a betük között is olvasni: "KORCS AGYÁN GERELY" - valami gyermekkori balesetröl lehet szó, aminek utóhatását látjuk, "ARCÁN GYORS LEGYEK" - a legyek rászállnak, de nem tetszik nekik, gyorsan távoznak, "KORCS, GYERE LÁGYAN" - Gergöt felesége ilyen csábos szavakkal csalogatja az ágyba, "RONGY, GYERE KALÁCS" - ugyancsak a felesége finom regellire invitálja, "GYAGYÁS KREOL NERC" - kedvenc sötétre festett farsangi álruhája volt ez neki az oviban, "KEGYES, RONGY ÁLARC" - ezzel az álarccal nyeri el a nök szívét, bár minden hamis rajta, "KORCS AGY, EGÁL NYER" - jó hír Gergönek, rossz hír nekünk. Szellemi képességeit messze meghazudtolva megint nyerni fog.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!