„A gázai fiatalok rosszkor, rossz helyre születtek” – Magyarországon élő palesztinok vallottak a háborúról

2023. október 22. 09:30

„Nem tudom, hogy mi lesz, hogy meddig tart a háború. Lesz-e egyáltalán Gáza” – jelentette ki egyikük.

2023. október 22. 09:30

Az RTL Fókusz című műsorának több Magyarországon élő palesztin is elmondta a véleményét a háborúról. Magyarországon körülbelül 300 palesztin ember él életvitelszerűen. A legtöbben továbbtanulni jönnek az országba – derült ki az összeállításból.

Ramadan Meghari megjegyezte, 

a gázai fiatalok rosszkor, rossz helyre születtek. 

Meghari – aki jelenleg itt tanul és dolgozik – arról is beszélt, hogy próbál kapcsolatba kerülni a rokonaival, de nem tud. „A volt szomszédommal tudtam egyedül beszélni. Szinte az egész családom odaveszett, a szüleim, a nagybátyáim, a nagyszüleim… Még nem is tudtam feldolgozni, hogy mi történt” – jelentette ki.

„Most nem lehet visszamenni Gázába. Nem tudom, hogy mi lesz, hogy meddig tart a háború. Hogy lesz-e egyáltalán Gáza. És kihez fogok visszamenni?” – sorolta.

„A megoldás az lenne, ha Izrael elfogadná, hogy legyen önálló palesztin állam mellette párhuzamosan”

A Fókusznak nyilatkozott még Mazen Al Ramahi is, aki 1989-ben érkezett Budapestre Jordániából, hogy itt folytathassa a tanulmányait. A szülei Ciszjordániában születtek, azonban Izrael megalakulása után el kellett onnan jönniük.

Ramahi Kuvaitban született, most kétlaki életet él, Jordánia és Magyarország között ingázik. A harmincas évei elején hozta létre első szállodáját. Az üzleti életben több izraelivel is kapcsolatba került.

Úgy véli, a jelenlegi helyzetre 

az lenne a megoldás, ha Izrael elfogadná, hogy legyen önálló palesztin állam mellette párhuzamosan. 

Ha nem fogadja el, akkor marad ez a helyzet, ami már régóta tart” – fogalmazott.

Yuad Hamdallah, a palesztin nagykövetség diplomatája úgy látja, nem a palesztinok voltak azok, akik nem egyeztek meg. „Éppen ellenkezőleg, mi mindent megtettünk”.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e béke a közeli jövőben Izrael és a palesztinok között, Hamdallah úgy felelt: „Ez megy évek óta. Mi voltunk azok, akik békét szerettünk volna. Nemzetközi közvetítést kértünk a tárgyaláson, ahol békét és egy jobb jövőt szerettünk volna” – hangzott el a riportban.

A teljes összeállítást alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

 

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
m0sten
2023. október 22. 20:20
Zsidók és Izrael nem szeretetszolgálat.Nem Vatikán.Csecsemők lefejezésével, elégetésével, komplett családok kiírtásával nehéz lesz meggyőzni a zsidókat a békéről és az együttélésről.A zsidók kivonultak Gázából 2005-ben, azóta azt csinálhattak volna a kitalált palesztinok amit akartak abból a több Marshall-segélynyi ingyen pénzből, ingyen izraeli vízből, áramból, gázból amit akarnak - helyette folytatták a gyilkolászást, terrorizmust.
Héja
2023. október 22. 15:02
Amióta Izrael kivonult Gázából, szervezhettek volna saját államot. Nem akarták. Most sem akarják. Ennyi.
ringwoodite
2023. október 22. 14:37
„Nem tudom, hogy mi lesz, hogy meddig tart a háború. Lesz-e egyáltalán Gáz a seggünkben”
hedy77
2023. október 22. 13:59
Ezek a szerencsétlenek nem tudják, hogy Izrael megalapítása óta nem zárkózik el a két állam létrehozása elől. Akik rendszeresen visszautasítják, azok a palesztinok. Arafat megmondta: nem a palesztin önálló állam a fontos nekik, hanem Izrael elpusztítása-elfoglalása és az ott élő összes zsidó kiirtása. Ez történik, amikor tárgyi ismeretek nélkül, vagy azok dacára újra és újra megválasztják a Hamaszt, hogy vezesse őket. A Hamaszról pedig tudjuk, hogy még csak nem is palesztinokból áll, hanem dzsihádista "harcosokból", akik szerte az arab világból jöttek "harcolni". A Hamasz egyébként gyalázatosan bánik azokkal a palesztinokkal, akikről állítólag gondoskodni akarnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!