A Párbeszéd – Zöldek így is, úgy is hatalmas bajban van. Ha lenne közös lista, akkor sem biztos, hogy az 1-2 százalékos adataikkal kapnának befutó helyet, egyedül indulva pedig teljesen reménytelen a helyzetük. Nem véletlen, hogy hatalmas udvarlásba kezdtek a másik zöld pártnál, az LMP-nél, hogy párban próbálkozzanak jövő én júniusában, mondván, van olyan felmérés, hogy ebben az esetben biztos az egy mandátum, de az sem kizárt, hogy a kettő is összejönne.
Vita lenne a listavezető személyéről is
Ungárék azonban egyelőre nem vevők az ötletre, az utóbbi időben ugyanis meglehetősen más stratégiával, más módszerrel, más hangnemben, más stílusban politizálnak, mint a többiek, ők inkább a szakmai, érdemi vitákra fókuszálnak, ahelyett, hogy Orbánt ellenségnek kikiáltva demagóg módon akcióznának. Arról nem beszélve, hogy egy esetleges megállapodásnak az is a gátja lehet, hogy ki legyen a listavezető, mert mind az LMP, mind a Párbeszéd ragaszkodna Ungár Péterhez (még akkor is, ha a társelnök helyett végül más menne ki Brüsszelbe), illetve Jávor Benedekhez, a második hely pedig bizonytalanabb, mint a kutya vacsorája.