A Párbeszéd és a DK nem válaszolt, de ők is nemet mondanak
A másik társelnök, Kunhalmi Ágnes a Facebook-oldalán azt írta, „a következő EP-választások tétje, hogy képes-e a hazai ellenzék csökkenteni a Fidesz képviselőinek számát az Európai Parlamentben, ezzel segítve az európai demokraták (szocialisták, zöldek, liberálisok) többségének fenntartását is, fékezve a szélsőjobb előretörését, ahová Orbán is húz. Erre csak akkor van esélyünk, ha együtt, egy EP-listán indulunk. Így akár nemcsak, hogy a Fidesz újabb kétharmadát akadályozhatnánk meg, de közel ugyanannyi mandátumot is szerezhetnénk, mint a Fidesz. Ma ez óriási eredmény lenne, és ami még fontosabb, hogy nem veszne el már 2024-ben a 2026-os országgyűlési választás is. Külön indulással könnyen kétharmada lesz itt is a Fidesznek, már csak egy mandátum választja el őket ettől. Ezt nem szabadna hagyni!”
De Tóth Bertalan is emellett érvelt. Az MSZP korábbi elnöke, jelenlegi frakcióvezetője azt mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy nyáron indultak meg a tárgyalások az ellenzéki pártok között. A szünet után ősszel folytatják a megbeszéléseket, ekkor fel fogják vetni a közös lista kérdését. A politikus hangsúlyozta, nemcsak az MSZP kívánalmáról van szó, hanem