A Sipos Pál-ügy legismertebb, az esetet először a nyilvánosság elé vivő áldozata, Kováts Mihály, és a szintén pedofília áldozatai közé tartozó Pető Attila külön-külön megfogalmazott, de közös nyilvános reakciót küldtek a WMN szerkesztőségéhez – olvasható a WMN portálján.
Kováts Mihály
„Életem egyik legfontosabb és legjobb döntése volt, hogy gyerekként mertem segítséget kérni és mertem nemet mondani annak, aki hatalmi helyzetéből eredően visszaélt a bizalmammal, később pedig, hosszas tépelődés után, úgy döntöttem, hogy ezt a történetet a nyilvánosságnak is ismernie kell” – fogalmaz levelében Kováts Mihály, a Trefort Gimnázium volt hallgatója, Sipos Pál korábbi tanítványa.
Majd így folytatja: „Mi lett volna, ha hallgattam volna? Nem tudom. De azt tudom, hogy mi történt azután, hogy kinyitottam a számat. És nem kérdés, hogy megérte.” Magyari Péter 2014-es cikke, valamint a 2020-ban készült dokumentumfilm után vette fel a kapcsolatot több áldozattal is. Az ezt követő időszakra így emlékszik vissza: „Nehéz volt hallani vagy olvasni, hogy milyen sérüléseket okozott számukra a hosszú éveken át tartó elhallgatás, és milyen apró örömöt jelentett, hogy legalább nekem elmondhatták, amit átéltek. Nem kérdés tehát számomra, hogy ezekről beszélni kell”. Majd hozzáteszi, hogy
ha nem is a nagy nyilvánosság előtt, legalább azoknak, akikben megbíznak, vagy egy szakembernek, aki segíthet oldani a traumákat.”
Pető Attila
„Kőszeg Ferenc interjúja után fölmerült bennem a kérdés:
mi is kell ahhoz, hogy ne kelljen találkoznunk olyan gondolatokkal, ne kelljen meghallgatnunk olyan kijelentéseket, amikről Kőszeg beszél,
közel húsz percen keresztül az adott témában” – kezdi levelét a férfi, aki arccal és névvel vállalta, hogy gyerekkorában egy pap több évig zaklatta.
„Hiszen túl vagyunk egy #metoo-n, egy hazai dokumentumfilmen, amely Sipos »ténykedését« mutatja be, túl vagyunk számtalan oknyomozó riporton, amelyek akár egyházon belüli áldozatok történeteit mutatják be, vagy éppen azt, hogyan abuzálnak kiszolgáltatott gyerekeket köznevelési intézményekben, és ezek közül a gyerekek közül többen hogyan dobják el az életüket, mert képtelenek feldolgozni a velük történteket” – folytatja gondolatait.