A megosztottság sokszor nálunk is okozója lett későbbi háborúknak, visszaesésnek, hanyatlásnak; az Árpádok testvérharcaitól Muhin és Mohácson át a rendszerváltás elrontott első két évtizedéig rengeteg baj okozójává vált. Ugyanakkor, ha erős vezető vagy egységes, stabil kormánypárt kezébe került a hatalom, az többnyire aranykort hozott.
A kommunizmus időszakát nem sorolom ide, mert nem történelmünk belső fejlődése, hanem külső megszállás eredménye volt az egyetlen kormánypárt világa. Jellemző, hogy az örökös hazugságra berendezkedett bolsevikok erről is lódítottak. Grósz Károly nevezetes mondása szerint nálunk nincs napirenden a pluralizmus, mert az egypártrendszer történelmileg alakult így. Holott alakulásról nem, csak alakításról volt szó.
A magyar nemzetnek van egy viszonylag jól definiálható kollektív akarata, amelyikhez pártot keres, illetve amelyik párt ezt megérti és ki tudja szolgálni, az hosszú távon hatalmon maradhat. A rendszerváltás után közvetlenül még nem volt egészen tiszta, kik is képviselik azokat az eszméket, amelyek kompatibilisek a többségével. Eltartott egy darabig (néhány zsákutcába futott lelkes szavazó mesélhet erről), mire a magyarok megértették, melyik pártban és politikusban artikulálódik az akaratuk.”