Megint beindult a baloldalon az a mantra, ami szerint az egyetlen igazi keresztény álláspont a „menekültek” (véletlenül sem gazdasági bevándorlók) befogadása, a „zárt kapuk” politikája pedig úgymond nem keresztényi. Természetesen a baloldalon nem nagyon vesznek tudomást arról, hogy vonatkozó mondatain túl a pápa elítéli a szupranacionalizmust és a gender-ideológiát mint ideológiai gyarmatosítást, de hát, ezen már fenn sem akadunk.
Inkább nézzük meg, mit is mondott pontosan most Ferenc pápa, mit mondott korábban, mit mond az egyház, és egyáltalán, mennyire is kell a pápára hallgatni. Szóval:
„Miután a Pásztor nevén szólította juhait, „kivezeti őket” (Jn 10,3). Először a nyájba tereli őket a meghívás által, most pedig kivezeti őket. Isten először az ő családjába gyűjt össze minket, hogy az ő népévé váljunk, majd pedig elküld a világba, hogy bátran és félelem nélkül az örömhír hirdetőivé, a minket megújító Szeretet tanúivá váljunk. Ezt a mozgást – belépni és kilépni – egy másik, Jézus által használt képpel is megragadhatjuk, mégpedig a kapu képével. Ő azt mondja: „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál” (Jn 10,9). Hallgassuk meg újra figyelmesen: bemegy és kijön. Jézus a kapu, amely szélesre tárult, hogy beléphessünk az Atya közösségébe és megtapasztalhassuk irgalmát; de mint köztudott, a nyitott kapu nemcsak arra szolgál, hogy belépjünk valahová, hanem arra is, hogy elhagyjuk azt a helyet, ahol vagyunk. Így hát, miután visszavezetett minket Isten karjai közé és az Egyház közösségébe, Jézus az a kapu, amely a világba irányít minket: arra buzdít, hogy menjünk ki, és találkozzunk testvéreinkkel.”
Látható, hogy eme bekezdésben
Ferenc pápa kifejezetten spirituális értelemben beszél „nyitott kapukról”.