Harcászati szintről hadműveleti szint
Amint arról a Mandiner.hu ugyancsak beszámolt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülése után arról beszélt: a kormány és jómaga is elhúzódó háborúra számít. A kabinet a béke, tűzszünet oldalán áll, ám katonai értelemben fel kell készülni arra, hogy ez a konfliktus elhúzódik, jelen lesz Európa keleti határán. A tárcavezető kiemelte: erre a honvédségnek fel kell készülnie, ezért javasolta a „megfelelő ember a megfelelő helyen, a megfelelő időben” elvét követve, hogy Böröndi Gábor altábornagy vezesse a harcászati szintről a hadműveleti szintre a honvédséget.
Böröndi ezt követően megköszönte a megelőlegezett bizalmat, és jelezte: kinevezésében „feladatot és felelősséget” lát. Most, mikor a határaink mellett háború dúl, ez a hivatás új értelmet nyer: meg kell tölteni tartalommal, mentálisan meg kell újítani a honvédséget és egy ütőképes, elkötelezett haderőt kell létrehozni, ami NATO-kötelékben is képes tevékenykedni és működni. Megjegyezte: nagy a feladat, „de jó a csapat”, a tisztek jól képzettek.
Az altábornagy elmondta azt is: meg kell újítani az altisztképzést, a katonáknak élményszerű kiképzést kell adni. Kiemelte, hogy meg kell találni a hangot a fiatalokkal, közelebb kell őket hozni a hadsereghez és aztán meg kell őket tartani. Mire ez a közösség ütőképes csapat lesz, lesznek változások. „Én
azt szeretném, ha elsősorban fejben lennének változások: higgyük el, hogy tudjuk, ha tudjuk, akkor akarjuk, ha akarjuk, akkor tegyük meg”