Ezek alapján a polgármester – összhangban a turisztikai szakma várakozásaival – idén jobb eredményt vár a 2022-esnél. Papp Gábor azonban hangsúlyozta, a vendégéjszakaszám nem minden. „Az infláció és a költések visszafogása visszavett a szállásadók és a vendéglátósok haszonkulcsából. A korábbi 6,5 éjszakás itt-tartózkodás tavaly lecsökkent 3,7-re, ami persze elsősorban az oroszok hiányának tudható be, de azért az áremelések is közrejátszottak benne. Most azonban úgy látom, ezen a téren is várható emelkedés, és ha elérnénk a 4,5-5 éjszakát, azt már egyértelműen sikerként könyvelnénk el” – fejtette ki. Hozzátette: tavaly nagyjából 50:50 volt a bel- és a külföldiek aránya – összevetésül: a Covid alatt ez a szám 75:25 volt –, idén azonban ismét többségbe kerülhetnek a határokon túlról érkezők.
Nagy lehetőségeket rejt magában a sármelléki repülőtér
A város első embere arról is beszámolt, hogy azok a hévízi szállások, amelyek a pandémia alatt bezártak, jellemzően nem a megszűnés, hanem inkább a felújítás mellett döntöttek.
Az egyik legnagyobb szállodalánc megújult hotelét éppen a napokban nyitják újra, jövőre pedig elkészül egy újabb hatalmas szálloda 286 szobával.
Papp Gábor szólt továbbá arról, hogy a sármelléki repülőtér – hivatalos nevén Hévíz–Balaton Airport – fejlesztéséről szintén folyamatosak a tárgyalások. A légikikötő jelenleg charter gépeket fogad Németországból, Drezdából, Lipcséből, de friss hír, hogy az egyiptomi Air Cairo is tervezi charter járatok indítását, emellett más járatfejlesztésekben is tervben vannak Sármelléken. „Ki kell használnunk, hogy itt van nekünk ez a nemzetközi repülőtér, ezért számos szóba jöhető desztinációban gondolkodunk, így akár már idén őszre, jövő tavaszra komoly menetrendszerű járatok üzemeltetése várható” – mondta el a polgármester.