A TAGADÓ, A KÖZÖMBÖS, AZ ESENDŐ ÉS A SZENT

„1. A TAGADÓ

Megtagadom Isten-gyermekségemet.

Létem nem Isten túlcsorduló szerelme,

hanem a véletlen játéka.

A semmitől a semmiig öl az idő.

Azután elfelejtem magam, és ők is elfelejtenek engem. (talán nem is voltam?)

És lesz (ha lesz) életemből egy új élet,

de ő már nem én.

Ő egy új út a semmitől a semmiig.

Végül az evolúció-láncnak éppen végén állók

felejtik az ősplazma-testvériséget és... (esetleg önmagukat)

Vagy a végtelen kozmosz, amely eddig érthetetlenül szolgálta én-tudatra lelt fiait,

változtat ég-arca mosolyán, s csillag-szeme legparányibb változásával nyom nélkül törül ki minket (nem létező) emlékezetéből.

Atomjaink ezután összeállnak más atomokkal (vagy nem),

hogy újra játsszák a semmi játékát.

A semmitől a semmiig.

2. A KÖZÖMBÖS

Ágyamban asszony

hasamban gombóc,

röhögtet az élet

ez a hülye bohóc.

S hogy vért hány a világ káromló szája?

Mi közöm hozzá?

Köpök rája!

Te meg menj a...

3. AZ ESENDŐ

Én azt hittem,

hogy a kozmosz-végtelenség,

az evolúció millió lét-féleség csúcsán álló csodacsúcs:

a lét ragyogása vagyok.

...de ha az anyagba-rontó földgödörbe nézek (mert én csak a pillanatban élek)félek

és mindenfelé keresgéllekhogy lelkemmel lelkedhez érjek segíts rajtam, kérlek!

Add, hogy meglássam az arcod,

hogy veled és neked harcoljam meg a jó harcot, mert nélküled az élet halott és csak gép az agy, add, hogy megtaláljalak – ha vagy.

Istenem, én emlékszem Rád

az én szemem volt, mit látni csókolt a szád

és én láttam nagy, kutya-hű szemed

az én arcomon simított a kezed

szerettél és szerettelek ismertél és ismertelekTe hű voltál én feledtelek

Uram, Uram megleltelek!

Szívem szívedben, szíved szívemben égett,

mielőtt anyám méhében arcom az életre megérett már ismertelek Téged.

De

ál-széppel, ál-bölccsel magamat cifráztam, megbántott testvérre sohasem vigyáztam, én akartam istenemmé lenni,

el kellett lelkemben Téged temetni.

Adósod lett

az ember az Emberrel

az el-nem-szeretett szeretettel

melymint a tej

ha mellben marad

s nem tapad rá mohó ajakoly iszonyúan fáj

(míg hiába ráng érte más-fia száj) gennyé lesz, mert szájba nem fakadt – ember! Látod magad?

Mint a mell, a gennyé rohadt tejjel úgy állunk a szeretettel.

Undorba fulladvanyüszítek tisztaságodért.

A hányás-szagú reggelen

mikor önutálattal okádja a lelkem le magam,

arcomra teszed kezed

lemos békességes csended meghívsz – legyek a szented.

Úgy szeretném Uram, hogy lábaidhoz hulljak, de agyamba nyúlnak sátáni ujjak,

megölik bennem a szépet, az újat,

az Isteni ujjat

...újra és újra a porban vagyok.

Ha hívsz

leszek tüzes próféta-ostor,

ha elhagysz, mint sáros paraszt-bocskor, ha hívsz, tűznyelven szólok

míg vért hány a világ káromló szája,

ha elhagyszmint parázna asszony mocskos ágya, olyan leszek.

A kelyhedből én is innék kereszten is Veled lennék

sok ember közt persze félnék szólni talán nem is mernék Uram, Uram, hogy mehetnék?

És mért pont én?És mért nem más?

Ez túl kemény.

Akarj inkább valami mást.

Csak ne kelljen a közönyre lángolnom a jót! Csak ne kelljen Igéddel tartanom

a süllyedni akaró hajót! Mondjuk, verset ír, vagy dicsér a szám,

(neked úgy sincs szükséged rám) oltárodra virágért vet a kezem, vagy ás,

csak menjen helyettem akárki más!

Csak el ne küldj!Csak ki ne válassz!

Nem megyek.

Gyerek vagyok, fáradt, beteg. Nem mehetek.

Nem mehetek.

Uram, Uram, nem is megyek.

Talán, ha majd felém járnál hozzád bújnék

– Te simogatnál azt mondanád – együtt megyünk azt mondanám

– Uram gyerünk!

...talán ha így megkérlelnél. megkérlelnél?

Hisz hogy hirdesselek, azért vagyok! (Csak mihaszna szolgád vagyok.)

Késtem szólni – s már a kő is dadog, Uram, Uram – itt se vagyok!

Mert méltó, hogy Téged dicsérjen minden,

4. A SZENT

Áldott legyen az Isten!”

(1980)

A szerző miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, az írás eredetileg a Megsejteni a megsejthetetlent című kötetben jelent meg

A teljes kötet itt érhető el:

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád