Orbán: 2022 volt a legnehezebb, 2023 lesz a legveszélyesebb év a rendszerváltás óta

2023. február 18. 14:43

„Két ellenség leselkedik ránk: a háború és az infláció” – mondta évértékelőjében a miniszterelnök, aki hosszan beszélt a háború megítéléséről, David Pressmannről és a jövőbeni tervekről is.

2023. február 18. 14:43
null

Hetekkel ezelőtt vált biztossá, hogy ismét a szokásos időpontban, február közepén tart évértékelőt Orbán Viktor. A miniszterelnök ezúttal is a Várkert Bazárban fog beszélni, a mikrofonpróba már pénteken meg is volt.

Az esemény 15 órakor kezdődik.

Hogy mi várható, arról ebben a cikkünkben írtunk, ha pedig arra kíváncsi, hogy mit mondtak két héttel ezelőtt a saját értékelőjükben az ellenzéki vezetők, azt itt, itt és itt tudja megnézni.

Elemző: Orbán Viktor honosította meg az évértékelő beszédet Magyarországon

Deák Dániel közösségi oldalán arról írt, hogy Orbán Viktor 1999-ben tartotta első évértékelő beszédét , mely műfajt ő honosított meg Magyarországon. „Ezek az országértékelőnek is nevezett beszédek kiemelt szerepet játszanak abban, hogy olyan politikussá vált a magyar közéletben, akinek sikerül a napi aktuálpolitikai viták szintje fölött álló, nagyobb távlatokon átívelő gondolatokat megfogalmaznia" - hangsúlyozta a XXI.

*

15 óra után pár perccel el is kezdődött Orbán Viktor beszéde! 

A miniszterelnök a törökországi mentés hőseit köszöntötte az elsők között. „Engedjék meg, hogy köszöntsük köreinkben a mi hőseinket, a világ hőseit, akik megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel” – kezdte évértékelő beszédét Orbán Viktor.

Orbán felidézte: közel két hete pusztító erejű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát. „A baj hirtelen jön. Nem szól előre, hogy érkezik, nem kopogtat, egyszer csak ránk töri az ajtót. Bajban derül ki, kire lehet számítani. Ránk, magyarokra lehet számítani” – jelentette ki Orbán Viktor, aki köszönetet mondott a mentésben résztvevő 167 honfitársunknak, akik életük kockáztatásával 35 embert mentettek ki a romok alól.

Egymillió ember állt munkába, soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon Egymillió ember állt munkába, soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon” – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta: a magyar gazdaság háromszorosára növekedett, és már a minimálbér is nagyobb, mint az átlagbér volt a szocialisták alatt. Orbán Viktor szerint Brüsszelt megvető bátorsággal újjászervezték a magyar államot, és az akadékoskodókat félretolva felépítettek egy új magyar gazdaságot is, amelyben mindenki esélyt kapott, hogy megtalálja a maga számítását. „Fáradságos tíz év volt, izzadtunk is rendesen, térd, könyök lehorzsolva, vízhólyag is akadt jó néhány, de úgy éreztük, megérte” – mondta a miniszterelnök.

 A baloldalnak azt kellene megértenie, hogy a győzelemhez nem elég a sok millió dollár és a befolyásos pártfogók – folytatta Orbán Viktor.

A miniszterelnök beszédében hangsúlyozta: a győzelemhez szív kell, nem elég a szerencse. Véleménye szerint „Gyuri bácsiék” pedig begurítottak ide Amerikából négymilliárd forintnyi dollárt, hogy legyen az elvtársaiknak mivel lövöldözni azonban pórul jártak, ezt megint elkalibrálták… „Nem kicsit, nagyon” – viccelődött a miniszterelnök, aki szerint a baloldal ráfázott és még rá is fognak fizetni.

Orbán ezután felidézte a Volt egyszer egy Vadnyugat elejét a lovakkal és harmonikásokkal, mert szerinte pont ez történt 2022-ben Magyarországon. „A magyar Frank, a mi Ferink épp most próbálja meg összefogdosni a gazdátlanul maradt lovakat” – mondta Orbán, aki ezzel feltehetőleg a Gyurcsány-párt igazolásaira utalt.

Barátokat akarunk szerezni, nem ellenségeket

A miniszterelnök szerint a COVID-os évekből a világ nem a helyes útra tért vissza, hanem átlépett a háború éveibe. Valójában 2020 márciusa óta, vagyis lassan három éve folyamatos nyomás alatt éljük az életünket. S ebből könnyen lehet négy, de akár öt év is. Amikor a Nyugat a szankciókkal belépett a háborúba, mindent újra kellett gondolnunk.

Marad a külpolitika, továbbra is barátokat akarunk szerezni, és nem ellenségeket. Azt akarjuk, hogy mindenki, Kelet és Nyugat, Észak és Dél érdekelt legyen a magyarok sikerében. Blokkosodás helyett összekapcsolódás. Marad a családpolitika, marad a munkaalapú gazdaság, marad a nyugdíjasokkal kötött megállapodás és vele a tizenharmadik havi nyugdíj, és marad a rezsivédelem is. Folytatjuk az egyetemek és a gazdaság összekapcsolását. A magyar kézbe vett stratégiai ágazatokat, a bankszektort, az energiaszektort, a médiaipart magyar kézben tudjuk tartani, sőt a távközlési és infokommunikációs területet is visszamagyarosítjuk” – ecsetelte Orbán.

Nehézségek után a veszély éve jöhet

„És itt nem állunk meg, már lobog a szélben a szélzsák. Bocs” – eresztett meg egy Korda György-ös poént a miniszterelnök, aki

ezután nagyívű vidékfejlesztési koncepcióról vázolt terveket.

Marad a vidéknek tett ígéret is, soha nem látott fejlesztéseket indítunk be, annyi forrást biztosítunk, amennyit még nem látott a magyar vidék, még az Osztrák–Magyar Monarchia idején sem. A termelő mezőgazdaság mellé felépítjük a feldolgozó mezőgazdaságot. A privatizációval tönkretett magyar élelmiszeripart feltámasztjuk, lesznek az élelmiszeriparban is nemzeti bajnokaink, akik a világpiacon is helytállnak majd. Mégsem járja, hogy külföldről ránk zúdított élelmiszert kelljen vásárolniuk a magyaroknak. És marad a keleti országrész felzárkóztatásának terve is. Ideje, hogy végre gazdaságilag és az életszínvonal tekintetében is egyesítsük Hunniát és Pannóniát. Ezért hidakat építünk a Dunán, a paksit befejezzük, a mohácsit hamarosan megkezdjük. A Győr–Szombathely–Veszprém ipari övezet mellé beemeljük a Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc háromszöget” – mondta. 

„Ha 2022 volt a legnehezebb, akkor 2023 lesz a legveszélyesebb év a rendszerváltás óta” – hangsúlyozta évértékelő beszédében Orbán Viktor.

„Ha Magyarországot meg akarjuk óvni, ha békés életet akarunk magunknak, csak egyetlen választásunk marad: az orosz–ukrán háborúból ki kell maradni” – mondta Orbán Viktor. „De helyes-e, erkölcsileg rendben lévő-e kimaradnunk a háborúból?”– tette fel a kérdést a miniszterelnök, aki a kérdést meg is válaszolta: Meggyőződésem szerint helyes, sőt egyedül ez a helyes.

A különbség az eszközökben: tűzszünet kell!

„A baloldal Magyarországon is a háború pártján áll, fegyvert szállítana, magára vállalná a háború pénzügyi terheit és megszakítaná a kapcsolatot Oroszországgal” – tette hozzá. A miniszterelnök hangsúlyozta, a baloldallal szemben a kormány másként cselekszik. Mi ezt nem tesszük. Mi nem szállítunk fegyvert. A pénzzel is csínján bánunk, mert a végén még azt a pénzt, ami bennünket illet, Brüsszel majd Ukrajnának adja oda – mondta. 

Azt akarjuk, hogy Oroszország ne jelentsen fenyegetést Európára, és legyen Oroszország és Magyarország között kellően széles és mély terület, egy szuverén Ukrajna. A különbség az eszközökben van, a háborúpártiak szerint ezt Oroszország legyőzésével lehet elérni, szerintünk pedig azonnali tűzszünettel és béketárgyalásokkal. A mi javaslatunk mellett van egy további súlyos érv. Életeket csak tűzszünettel lehet megmenteni. Az emberveszteség mértéke már többszázezres nagyságrendű, a fájdalom, a megözvegyülés, az árvák számának növekedése, a tengernyi szenvedés hullámai csak tűzszünettel csendesíthetők le – fejtegette Orbán.

„Legyen bármilyen erős és hatalmas is, aki azt hiszi, hogy képes ellenőrzése alatt tartani, menedzselni a háborút, túlbecsüli a saját erejét és alábecsüli a háború kockázatos következményeit” – fogalmazott Orbán Viktor. Szerinte azok állnak a háború pártján, akik távol vannak Ukrajnától, de mi itt vagyunk a szomszédban.

„Brüsszeliták még nem adták életüket ebben a háborúban, de magyarok már adták” – jelentette ki a miniszterelnök.

„Miközben Munkácson levetetik a magyar jelképeket, sok kárpátaljai magyar halt már meg a fronton. „Több tiszteletet a magyaroknak Munkácson, Kijevben, Brüsszelben és Washingtonban” – tette hozzá.

Jóbarát után présember

Egy évvel ezelőtt másként döntött Nyugat: nem elszigetelte, hanem regionális szintre emelte a háborút. Ami történt, egy újabb erős érv a brüsszeli nagyállam ellen és a nemzetállam mellett – fogalmazott Orbán Viktor.

Arról beszélt, a németek eleinte határozottan a háború ellen voltak, majd oldalt váltottak, és nem egyszerűen átálltak a háborúpártiak oldalára, hanem rögtön az élre álltak.

A többi ország meg úgy gondolta, ha a németek se tudnak ellenállni ekkora külső nyomásnak, akkor nekik is át kell állniuk.

„Ketten maradtunk a béke pártján: Magyarország és a Vatikán. A társaságra nem lehet panaszunk, de komoly következményekre kelll számítanunk” – fogalmazott. Őszintén szembe kell nézni Orbán szerint, hogy a háború egyre vadabb és kegyetlenebb lesz. Szerinte jó ha felkészülünk, hogy a velünk szembeni hangnem is egyre agresszívabb lesz. A miniszterelnök nem ígérte, hogy könnyű lesz, de azt igen, hogy állni fogjuk a sarat.

Provokációk, sértegetések, fenyegetések és zsarolások. Már régen túl vagyunk a szuverenitást tiszteletben tartó diplomáciai nyomásgyakorláson, hangzott el az évértékelőn.

„Biden elnök a jó barát ( André Goodfriend - a szerk) helyett egy présembert, press mant küldött nagykövetnek, hogy bármi áron, de préselje bele a magyarokat a háborús táborba, préseljen ki belőlünk egy csatlakozó nyilatkozatot” – szólt oda a budapesti nagykövetnek, David Pressmannek Orbán.

A kormányfő ezután rátért a jövő kihívásaira. 

Miért van egész Európában infláció? A bajt Brüsszel szabadította ránk az energiahordozókra kivetett szankciókkal. A betegség neve szankciós infláció, a vírus pedig a brüsszeli szankció. A szankciók négyezer milliárd forintot vettek ki a magyarok zsebéből ’22-ben, mondta Orbán.

Már most vagy két tucat intézkedést hoztunk, amelyekkel védjük a vállalatokat és a családokat. Ezt tesszük, ezért egy átlagos család a rezsicsökkentett árakon keresztül havi 181 ezer forintot spórol. Ez egész Európában egyedülálló. A baloldal az élelmiszer-árstop visszavonását követeli, de az marad, amíg az inflációt csökkenő pályára tudjuk állítani. A baloldal a lakossági kamatstop megszüntetését is követeli, nem meglepő módon a bankokkal együtt. De a kamatstop 350 ezer családot véd a kamatok bakugrásai ellen, s amíg nem kezdenek zsugorodni, a stopnak is maradnia kell. Visszavonás helyett inkább kiterjesztettük a Diákhitelekre: így 200 ezer diákot védünk az inflációtól. A képzési hitel kamatmentes, a szabad felhasználású diákhitel kamata pedig fele a piaci kamatoknak. És most bevezetjük a kedvezményes vármegye-bérletet is. Május 1-jével buszra és vasútra egyaránt érvényes havi országbérletet és vármegye-bérletet ajánlunk. A vármegye-bérlet 9.450 Ft-ba, a havi országbérlet 18.900 forintba kerül majd. Akik tömegközlekedéssel járnak dolgozni, komoly összeget spórolhatnak” – jelentette be a kormányfő.

Üzenet az „ifjúszerető” tanárasszisztensnek, és a genderideológia híveinek

A beszéd utolsó perceiben a kormányfő kitért a hét elején, kitört, nagy port kavaró botrányra is. Ismert: az egyik budapesti általános iskola pedagógiai asszisztense azzal dicsekedett a TikTokon, hogy 15 éves fiúszeretője van, és hogy ez nem pedofília, csak efebofília. Továbbá hencegett azzal, hogy nem eshet bántódása, mert olyan szervezetek védik, mint a TASZ, vagy a PDSZ.

Hozzátette: A felnőtteknek meg az a dolga, hogy a gyerekeket bármi áron megvédjék. 

„És nem érdekel bennünket, hogy megbolondult a világ. Nem érdekel bennünket, hogy miféle visszataszító hóbortoknak hódolnak egyesek. Nem érdekel bennünket, hogy Brüsszel mivel mentegeti, magyarázza a megmagyarázhatatlant. Ez itt Magyarország. Itt kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének” – jelentette ki a miniszterelnök.

„Mert a genderpropaganda nem egy jópofa marháskodás, nem egy szivárványos dumcsi, hanem a gyermekeinkre leselkedő legnagyobb veszély! Azt akarjuk, hogy hagyják békén a gyermekeinket! Ami sok, az sok. Efféle dolgoknak semmi, de a világon semmi keresnivalójuk nincs Magyarországon” – mondta Orbán, aki segítséget kért az ország minden állampolgárától, szülőktől és nagyszülőktől, hogy ezt a jelenséget kiszorítsák az országból.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 510 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Roland Deschain
2023. február 20. 20:20
Az árnyékkormány Klára árnyék miniszterelnök asszonya mikor mond árnyék év értékelőt?
-Zsolt-
2023. február 19. 12:08
WOW! 500 diszlájk? Nem emlékszem, mikor volt utoljára ekkora elutasítottsága egy beszédnek az Orbánhoz végletekig hűséges mandineren. Még Gyurcsánynak vagy az őszödi beszédnek sem, nem hogy a Fényességes Vezérnek! Csak nem a hívek is kezdenek átlátni a szitán? 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
kerekperec
2023. február 19. 09:16
O1G lop, mészáros eldugja, polt peti kussol! Itt a probléma!
NoFace
2023. február 19. 05:47
Nagy bajban lehet a "dollár-baloldal" ha ennyi energiát áldoz a trollkodásra, amit itt a kommentekben látni! :D Valamibe nagyon beletalált miniszterelnök úr! :D Épkézláb ellenérvet nem találtam beszédére! Már az első beszólás is csak a bukásról beszél, érv hiányában. Mikor is, talán kedden? Akkor szokott bukni, nemde-bár? :D :D :D Egyébként Dobrev elvtársnő hogy van az árnyékban? Sikerült elintézni, hogy ne kerüljön nyilvánosságra a neve Eva Kaili mellé?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!