Gyurcsány és Donáth „tengelyt akaszt” a hétvégén

2023. február 03. 12:00

A DK elnöke az évértékelőjében nem fog kertelni, miszerint egyedül ők a potensek az ellenzéki térfélen, a Momentum első számú politikusa programadó beszédben pedig igyekszik mindezt megcáfolni.

2023. február 03. 12:00
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

A hétvégén összecsap egymással a balliberális ellenzék két vezető pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Momentum. Ennél a mondatnál a „balliberális” szűkítő jelző mindenképp indokolt, mert a közvélemény-kutatási adatok szerint Gyurcsányékat a Mi Hazánk (MH) követi népszerűségi rangsorban – például a Republikonnál a pártot választók körében 20, illetve 9 százalékon állnak –, de Toroczkaiék teljesen önálló utat járnak, ma elképzelhetetlennek tűnik bármilyen együttműködés az MH, valamint a többi ellenzéki erő között.

Később akart visszatérni a politikába

S annak ellenére is a DK, illetve a lilák számítanak meghatározó erőnek azon a térfélen, hogy az előbb említett intézet januári felmérése szerint a Momentumhoz hasonlóan az MSZP is 6 százalékon áll. Ám ha a szocialisták utóbbi hónapokban nyújtott teljesítményét vizsgáljuk, egyelőre nyoma sincs annak, hogy a megváltóként várt új társelnök, az „igazi baloldali”, a „jó munkásember” Komjáthi Imre képes lett volna bármit is javítani a megtépázott tekintélyükön. Az pedig, hogy csütörtökön az egyik legelismertebb vidéki polgármesterükhöz, a szombathelyi Nemény Andráshoz lett hűtlen az alpolgármestere és az egyik képviselője, Horváth Attila, illetve Kopcsándi József – mindketten átigazoltak a DK-hoz –, tovább roncsolja a pártot.

Így az, hogy szombaton Donáth Anna, vasárnap pedig Gyurcsány Ferenc áll ki a nyilvánosság elé és mond programadó, évértékelő, helyzetelemző, kormányt a búsba kívánó stb. beszédet, mindenképp azt jelzi, a két párt elérkezettnek látta az idejét annak, hogy tisztázzák a viszonyukat egymással, illetve a többi ellenzéki párttal, s gyaníthatóan

nem fogják selyempapírba becsomagolni a mondanivalójukat.

A hírek szerint Donáth később akart visszatérni a politikai élvonalába – októberben született meg a gyermeke, így érthető, hogy az elmúlt hónapokat a családjának szentelte –, de túl sok, számukra aggasztó dolog történt az utóbbi hetekben. Gelencsér Ferenc elnökről kiderült, totálisan alkalmatlan arra, hogy komolyan vehető arca legyen a pártnak, a DK pedig gőzhengerként halad előre, ezért döntöttek február 4-e mellett, bár az ezt beharangozó sziluettes „Ki vezethet új útra minket?” című plakátkampány kissé gyerekesre sikeredett. Az pedig szintén más kérdés, hogy most is jó ötletnek tartják-e ezt az időpontot, mert másnap Gyurcsány reagálhat az elmondottakra, ő meg árgus szemekkel fogja figyelni kolléganőjét.

A DK brutális nyomulása elborzasztja a Momentumot

A lilák különösebb pártfunkciók nélkül is első számú politikusa – a kormány brutálisan ostorozása mellett – egyszerűen nem teheti meg, hogy nem üt meg nagyon kemény hangot a DK-val szemben is. A Momentumban, s akkor roppant finoman fogalmazunk, nagyon sokan alapból nem szívelik Gyurcsányéket, még ha el is fogadják, hogy kénytelenek velük összefogni (bár a jászberényi időközi választás eredménye épp nem ezt mutatta, de nem tudni, az a modell mennyire működhetne országosan). Az a brutális nyomulás pedig, ahogy a DK viselkedik a parlamenti választás óta, különösen elborzasztja őket, beleértve azt, hogy lila polgármestereket – Déri Tibor, Újpest, Juhász Béla, Sződliget –, valamint önkormányzati képviselőket is elcsábítottak.

Donáth Anna már tavaly augusztusban meglehetősen ingerült Facebook-posztban reagált Gyurcsányék „Készülünk” akciójára. Azt írta,

És a jövő hónapban sem. Aki ezt sugallja és erre készül, az nem őszinte az emberekkel, és hamis reményekkel hitegeti őket. De ami még ennél is rosszabb: aki politikusként arra készül és arra célozgat, hogy a kormány majd heteken, vagy akár néhány hónapon belül megbukik, az az ellenzéki oldal legfontosabb munkáját akarja megspórolni.”

Persze később kiderült, hogy az árnyékkormány felállítására utalhattak a DK-sok, de azzal kapcsolatban sem volt jobb véleménye. Úgy fogalmazott, „Magyarország következő kormányában bárkinek helye lehet, aki egyetért közös céljainkkal. Így többek között például Orosz Annának, vagy épp Hadházy Ákosnak is. De Magyarország következő kormánya nem ma és nem holnap fog felállni. Ezért a tagjairól sem ma fog döntés születni. A választók 5, 10 vagy akár 15 százalékának támogatása ugyanis nem elegendő ahhoz, hogy leváltsuk ezt a kormányt. Egy kisebbség – legyen az bármilyen erős, ha kisebbség – nem fog kormányt váltani”.

Gyurcsány nem kérdez, nincsenek aggályai, ő kinyilatkoztat

A momentumos politikusnak egyébként nem lesz egyszerű dolga, hiszen amellett, hogy kormányképes, a Fidesszel szemben alternatívát jelentő erőként kell felmutatni a pártját, egyszerre kell elhatárolódnia a DK-tól, bebizonyítani azt, hogy van modernebb, kulturáltabb, XXI. századibb és, ami a leglényegesebb, hatékonyabb megoldás is, mint amit Gyurcsányék képviselnek. Ugyanakkor nem csaphatják rájuk az ajtót, mert az önkormányzati választáson szükség van rájuk. S persze ugyanezen okok miatt a többi ellenzéki pártot sem riaszthatják el maguktól.

Gyurcsány Ferencnek ezzel szemben sokkal egyszerűbb dolga lesz. Még egyértelműbbé, még világosabbá tenni  a szimpatizánsaik, az esetleg vacillálók, illetve a ma még más politikai erőket támogatók számára, hogy egy csak egy legény van a gáton. Az pedig a DK és ő – még ha második számú kormányosa nő is, azaz Dobrev Klára –, csak ez a csapat képes leváltani az Orbán-kormányt és az ország élére állni. A párt elnökét ebben a tekintetben nem gyötrik kétségek, nem kérdez, nincsenek aggályai, hanem kategorikusan kijelent, állít, sőt, kinyilatkoztat.

Ezt sulykolja már hónapok óta, ezt jelenti, amikor azt írja,

A köztársaság szövetség. Az emberek okos, becsületes szövetsége, hogy vigyázzanak egymásra. A Magyar Köztársaság következő kormányát Dobrev Klára fogja vezetni. Dolgozunk.” S ha valakinek nem lenne világos, akkor elmagyarázza: „Most egy elég nagy közösséget vezetek, a Demokratikus Koalíció nevű pártot. Ez a párt az ellenzék messze legnagyobb pártja. Kevés nyilvános marcangolás jellemez bennünket. Szépen bánunk egymással, együtt vagyunk, persze mégis külön.” Vagy: „Szerintem hősök, akik közösséget csináltak egy gondolatból, a tisztesség lázadásából. Ebből lett Magyarország jövőjének legígéretesebb politikai kezdeményezése, a Demokratikus Koalíció.” Máshol azt írta: „Régóta fúj szembe a szél, mi megtanultunk előre dőlve menni. És megyünk. A Demokratikus Koalíció nagy párt lett. Többen támogatják, erősebb, mint valaha. Minden második ellenzéki választó azt mondja, hogy a DK vezesse az országot.”

A DK elnöke a fék helyett a gázpedálra lép

Az pedig, hogy ellenzéki oldalon egyeduralomra tör, abból is kiderül, hogy a balliberális térfél legkomolyabb felhatalmazással bíró politikusát, a közvetlenül megválasztott Karácsony Gergelyt sem kíméli: többször elmondta, korántsem egyértelmű, hogy 2024-ben újra őt támogatják a főpolgármesteri választáson. Másfelől Karácsony – lassan már csak papíron létező – pártját is alaposan megtizedelte, leigazolta Kocsis-Cake Olívió pártigazgatót, továbbá Kenéz Istvánt, a Pest megyei szervezet volt alelnökét, a felügyelő bizottság elnökét.

Gyurcsány a vasárnapi beszédében sem lehet finomkodó.

Most a DK, a többi balliberális erőhöz képest, jó menetet fut – ami persze önmagában elismerendő teljesítmény ilyen tagság mellett –, a pártelnök pedig nem az a fajta, aki indokolatlanul behúzza a féket, éppen ellenkezőleg, ilyenkor szokott rálépni a gázpedálra.

Mindenesetre érdekes hétvégére számíthatunk.

Nyitókép: Mandiner-montázs – Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke beszédet mond a Demokratikus Koalíció X. tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2020. március 1-jén. MTI/Máthé Zoltán, illetve Donáth Anna, a Momentum elnöke beszédet mond az Egységben Magyarországért nagygyűlésén Budapesten, a Műegyetem rakparton 2022. március 15-én. MTI/Szigetváry Zsolt

 

Megmondja. A Gyurcsány nevű. Tizenkilencedszer is - évértékelőt tart vasárnap a DK elnöke

Idén február 5-én, a Demokratikus Koalíció XIII. kongresszusán - a Budapest Kongresszusi Központban - tartja meg szokásos évértékelőjét Gyurcsány Ferenc. A pártelnök 2023-ban immár a 19. alkalommal áll a publikum elé, hogy megossza nagyívű gondolatait, amelyet az érdeklődők számára online is közvetítenek a DK Facebook-oldalán.

 

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2023. február 03. 18:38
"Akasztásban" nagyon jók a libbantak is meg a kommancsok is... No és még egymás tengelyét is meg akasztják!
zsvmn
2023. február 03. 18:24
.
llnnhegyi
2023. február 03. 14:15
Donáth Anna politikus messze felülmúlja Gyurcsány Ferencet. Műveltségben, intelligenciában, eszességben, retorikában, szókincse pedig gazdag! Külső megjelenésük között is hatalmas a különbség! Gyurcsány puffadt arcú,imbolygó, beszéde fonalát gyakran elvesztő, logikátlan,politikai ripacs. --- Anna pedig egyszerűen csinos, jó alakú, mosolygós,fiatal nő! A DK-nak kampec! Fletó bedöglik!
Abafy Alfréd
2023. február 03. 13:57
a Feri tengelyét akasztja meg Annuska? Erre befizetnék, de mit mond erre a bolgár szörnyella?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!