A XXI. Század Intézet elemzője szerint a pártelnök lényegesen mérsékeltebb volt a korábbi évekhez képest, ezzel a kormányzóképességet akarhatta felmutatni. Ez ugyanakkor nem nagyon sikerült neki, hiszen a beszéde meglehetősen zavaros volt – értékelte a tavalyi beszédét Deák.
Két hónappal a parlamenti választás előtt Gyurcsány Ferenc az ország állampotát is értékelte. A legnagyobb különbséget abban látta a kormány és az ellenzék között, hogy hova tartozik Magyarország. „Nyugat vagy Kelet?” – tette fel a kérdést, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy nekik az a dolguk, hogy bátorítsák az embereket, hogy merjenek szabadok lenni. Többször is hangoztatta, hogy a Fidesz „elfáradt” a 12 év alatt, s
annyira „feslett”, hogy ez az elmúlt évszázad legkorruptabb kormánya.
, hogy ez az elmúlt évszázad legkorruptabb kormánya. Majd kijelentette, Orbánék „nem egyszerűen hazudnak, hanem gyalázzák közös kereszténységünket”. Úgy vélte, most van nagyjából 2,5 millió szavazó, akik a Fideszt támogatják, és van ugyanennyi, akik az ellenzéket, és fontos, hogy mi lesz a két és félmillió emberrel a választások után, de szerinte „meg kell tanulnunk együtt élni, mert nem tehetünk mást”. „Nekik lejárt az idejük, nekünk meg eljött az időnk” – fogalmazott. Azt is elmondta, vitathatatlanul a DK-t támogatják messze a legtöbben az ellenzékben, a DK ugyanis egy egészséges és érett párt.
A DK a balliberális térfél vezető ereje