Gyurcsány a történelemmel példálózott, de sikerült hatalmas öngólt lőnie

Megtartotta 18. évértékelőjét Gyurcsány Ferenc, aki a tőle megszokott show-műsort kerített az ország állapotát elemző beszédéből. Szóba került a házasság, a kereszténység, a kultúra, és rövid ideig történelem is. Utóbbiban mintha lennének hiányosságai a korábbi miniszterelnöknek, ugyanis amikor arról beszélt, hogy a két oldalnak a hideg polgárháborút követően meg kell tanulnia együtt élni egymással, ejtett egy kínos bakit.

„Amikor azt mondom, hogy Hunnia és Pannónia együtt kell, hogy éljen, abból következik valami. Mert az egymást kizáró igazságok azok a történelemben hatalmas konfliktusok, hatalmas drámák forrása. Mondhatok példákat. Mi magyarok, emlékezhetünk rá, ha máshonnan nem, egy nagy rockoperából, István és Koppány konfliktusára. Nem tárgyalóasztalnál ért véget: Koppány négyben végezte. Az ősiség törvénye vagy a keresztény Európa? Ez volt a dilemma. Nem kibékíthető a kettő” – fejtegette Gyurcsány, aki valószínűleg a szeniorátus elvére gondolt, mely a sztyeppei népeknél olyan trónöröklési rendet jelentett, amely szerint a patriarchális nagycsaládban a legidősebb, vezetésre alkalmas férfitag örökölte a hatalmat.

Az is lehet, hogy Gyurcsány a Szörényi–Bródy-féle rockoperában megénekelt „ősi jogra” gondolt. A szerzőpáros ugyanis az alábbi híres szavakat adta a pogány vezér szájába: „Ősi joggal engem választ majd az ország, Árpád népe, hej”.

Az általa említett ősiség törvénye azonban teljesen mást jelent, és egyáltalán nem összeegyeztethetetlen a keresztény Európával, sőt. Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy Magyarországon 1848-ig (tehát a kereszténység felvételét követően bő nyolcszáz évig) életben volt az ősiség törvénye. Ez az 1848 előtti magyar jogban a nemesi birtok öröklési és elidegenítési szabályrendszere volt. Egyenesági fiúörökös hiányában a rokonság, a nemzetség örökösödését biztosította a koronára való visszaháramlással szemben, és érvénytelennek tekintette a hatálya alá eső – öröklött – birtok eladását, eladományozását vagy örökül hagyását, és nem vonatkozott az örökhagyó által nem örökléssel vagy osztállyal szerzett birtokra.

A törvényt I. Nagy Lajos magyar király hirdette ki 1351-ben.