Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
Kedves ellenzék, ha válság idején sem sikerül növelni legalább picit a támogatottságot, tényleg itt az ideje a radikális önvizsgálatnak!
Nem lesz könnyű év, sőt, egyesek szerint bitang nehéz lesz. Infláció, rezsigondok, recesszióveszély és energiaellátási bizonytalanságok Európában, véget érni nem akaró háború a szomszédban – sorolni is alig győzzük a kihívásokat. Épphogy lezárult (?) a Covid-járvány, újabb kríziscsomagot kapott a nyakába a társadalom, illetve a kormány.
Ez persze alighanem evidencia, ahogy az is, hogy a körülmények romlása általában az aktuális kormányerő drasztikus meggyengülésével, egyúttal az ellenzék felértékelődésével szokott járni. Elég csak a legutóbbi komolyabb válságokra, 2006-ra és 2008-ra visszatekinteni – az MSZP-SZDSZ-tandem ugyan a ciklus során meg tudta tartani a hatalmát, ám folyamatosan a társadalmi bizalomvesztés terhével volt kénytelen kormányozni. A Gyurcsánnyal „terhelt” baloldal máig nem kecmergett ki az akkor megalapozott elutasításból, a morális és gazdasági kudarc a jelek szerint kitörölhetetlen emlékeket rögzített a kollektív emlékezetben. Nyilván, ezen a jobboldal is „dolgozott” azért. S ezen még az sem változtat, hogy azóta újabb generációk léptek a szavazókorúak táborába.
Tizenkét évnyi Fidesz-kormányzás után pedig tavaly áprilisban a Márki-Zay Péter arcával „támadó”, az egységesség és a szakértelem látszatával házaló balliberális konglomerátum minden korábbinál nagyobb vereséget szenvedett.
A 2022-as esztendő hátralévő része a háború, a szankciók és a világpolitika alakulása miatt egyre borúsabban alakult, a koronavírus-járvány utáni visszapattanást, az uniós szinten is egyedülállónak mondható növekedést hamar visszafogták a külső körülmények okozta „fékek és ellensúlyok”. Kétségtelen: az uniós forrásokat nélkülözni kénytelen újraindítás során a társadalom széles rétegei, fiatalok, nyugdíjasok és családosok jócskán részesültek az állami juttatásbővítésből, a fogyasztás felpörgött, a statisztikák szerint a tartalékolásra is futotta sokaknak.
De aztán hamar következtek a dilemmák a recesszió és a növekedés esetleges előnyei kapcsán, jöttek az elszabaduló energiaárak, az ársapkák fenntarthatósága körüli viták és kérdőjelek, az Oroszországgal szembeni embargók ellensúlyozásának lehetőségei, stb.
Az új év válsághangulatban köszöntött be, a kormány is átalakult, egymásnak esett a jegybank és a kabinet, miközben az EU-s támogatások ügyét jelenlegi tudásunk szerint sikerült végre rendezni.
Folyamatos újratervezésre kényszerülnek az egyes országok vezetői, akik a legtöbb esetben heves tüntetésekkel és társadalmi elégedetlenséggel kénytelenek szembenézni – nem is beszélve a liberális mainstream sajtó irányából érkező nyomásgyakorlással, például az orosz-ukrán konfliktus kapcsán.
Mindezt tekinthetjük szikár helyzetleírásnak. A következő évtized lehetőségeiről és kihívásairól, az átalakuló világrendből következő kényszerekről és körülményekről Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója épp a Mandiner hasábjain ismertette, közvetítette Orbán Viktor miniszterelnök gondolatait, ami világos és átfogó stratégia közös dolgainkkal kapcsolatban.
Lehet vele vitatkozni, akár egyet nem érteni, egy biztos: vannak benne megvalósítható célok és feladatok, melyek egyaránt következnek az előző évtized magyar alapvetéseiből és a minket körülvevő világ alakulásából. Ez a szuverenista politika újragondolása, a szétkapcsolás helyett az összekapcsolást javasoló tézisgyűjtemény.
Adott tehát egy bizonytalan és válságos szituáció, továbbá egy tizenkét éve egyértelmű társadalmi felhatalmazással dolgozó kormány, megerősített és az aktuális környezethez igazított, világos vízióval. A diktatúrázást és a putyinizációt most hagyjuk, az maradjon csak meg az orbáni kormányzást tudatosan vagy tudattalanul félreértelmező köröknek.
Mi az, ami bántóan hiányzik a képletből (túl a békén, Putyin és az európai főhatalmak észhez térésén)? Nem kicsit, nagyon. Nos, az nem más, mint az előző évtizedben: egy konstruktív, épkézláb javaslatokkal, színvonalas kritikával élő ellenzék.
Persze ez is afféle sztereotípia, sőt evidencia már, mondhatni, ebből a szempontból kár is rajta rugózni. Továbbra is Gyurcsány dominálja Orbán Viktor kihívóinak elaprózódott táborát, melynek tagjai – s ez tavaly április óta egyre látványosabb – egymást legalább annyira rühellik, mint közös ellenségüket.
A miniszterelnök nevének haragos mondogatása lassan három évtizedes fixáció a balliberális térfélen, nem tudnak lejönni róla, s miközben a reménybeli (?) választási győzelmük különböző receptjeit „égetik oda”, a tagadáson és a demagóg ígérgetéseken túl épkézláb elképzelésük nincs az ország jövőjével kapcsolatban. Annyira unalmas!
Mégis, ez ma a magyar belpolitika, s így évkezdetkor azért
vegyük sorra röviden, a hatpárti „kormányváltó” szövetség tagjai nagyvonalakban mivel foglalkoznak mostanság!
Mindenesetre ez így együtt az orbáni politikával szembeni alternatíva, ami a kevésnél is kevesebb. Ha ez az egész galeri nem képes érdemi mennyiségű szimpatizánst maga mellé állítani akkor, amikor a rendszerváltozás óta eltelt időszak talán legnehezebb éveit éljük, az mindennél jobban mutatja:
***
Nyitókép: AFP / Isza Ferenc