Orbán Balázs a Mandineren írta meg, hogy az Orbán-kormánynak mi a geopolitikai víziója

„Orbán Balázs a Mandineren írta meg hosszabban, Orbán Viktor egy szűk körben elhangzott beszéde alapján, hogy az Orbán-kormánynak mi a geopolitikai víziója. A szöveg, bár nem mentes a sokszor értelmetlen technokapitalista újbeszéltől és véleményem szerint önellentmondásokban gazdag, mégis egy komoly szándékkal készült érvelés arról, hogy miért is jó minden, amit az Orbán-kormány csinál.

Mivel az ellenzék egyik feladata, hogy ilyen estekben legalább gondolati síkon kifejezze az egyet nem értés pontjait, így ezt próbáltam alább megtenni itt hét pontban.

1. A legtöbb médiafigyelmet az első állítása kapta Orbán Balázs írásának, mely szerint a kormány célja az, hogy Magyarország Közép-Európán belül pedig regionális középhatalmi státuszt érjen el. Ezek a nagyzoló, méretidegen gondolatok nem újak a magyar politikatörténetben, voltunk már pannon pumák is, mégis az ilyen geopolitikai szinesztézia kérdéseket vet föl. Amennyiben a régión belül akarunk középhatalmak lenni, miért foglalkozik az írás mindennel, a glóbusz összes folyamatával, de nem beszél arról mi történik abban a régióban, amiben ilyen nagy ambíciónk vannak? Amennyiben más elemzés miatt más startégiával indul neki a következő időszaknak a többi régiós ország az, hogy befolyásolja azt, hogy a régióban vezető pozíciót töltsünk be? Nem derül ki pontosan hogyan definiálja Orbán Balázs a régiónkat? Mi alapján fogunk ehhez a vezető státuszhoz eljutni: gazdasági erő, népességszám? Ezek körül melyik tűnik egyáltalán reálisnak?

2. Az írás egyik legjelentősebb önellentmondása a neoliberalizmushoz való viszony. Bár a fogalmat, mint olyat negatív értelemben használja a szöveg, a fogalom által fölvázolt intézkedéséket, mind a valós kormányzati intézkedések, mind a javasolt stratégiai szintjén pozitívnak tartják. A globális minimumadó elleni küzdelem, a szövegben is javasolt külföldi működőtőkének megfelelő adózási környezet kialakítása, mind az egykulcsos adó a tankönyvi, per definicionem, neoliberalizmus intézkedései. Az írásban pozitív példaként említett politikusok, például az amerikai jobboldal iránti fanboykodás ráadásul nevetségessé teszi a neoliberalizmus fogalma és a 2008-as válság kezelés elleni kritikát, a Bush-féle adócsökkentés és a nagy bankok republikánusok által irányított kimentése után. Tragikus, hogy a hazai gazdaság megerősítése, a hazai piacra termelő, a jólét alapját jelentő szektorok megerősítse fel sem merül, mint feladat vagy cél, kizárólag az exportra termelő multik idecsalogatása jelent gazdasági kiutat Orbán Balázs szerint, pontosan, ahogy a neoliberális modell leírja.  Pedig a recsegő-ropogó globalizáció, az ellátási láncok szakadozása közepette a megmaradás kulcsa nem a multiszektor túlpörgetése, hanem egy reziliens, ellenálló gazdaság kiépítése volna, ami a hazai forrásból a hazai szükségleteket kielégítő szektoroknál kezdődik, és a hosszútávú prosperitás kulcsát jelentő közszolgáltatások (oktatás, szociális ellátás, egészségügy stb.) megerősítésénél folytatódik.

3. Az új világrend lassan a legfelismerhetőbb megfejtése a kormány geopolitikai gondolkodásának. Ugyanakkor az itt felvázolt geopolitikai folyamatok egyszerre európacentrikusak és nem kellően alátámasztottak. Az a gondolat, amely szerint a világ nyugati fele Róma, keleti fele Bizánc már nincs. Ami nem nyugat az nem Oroszország. Oroszország még a cikkben mutatott grafikon szerint sem lesz többet olyan gazdasági világhatalom, mint amilyen a kétpólusúság világrend alatt volt. Érdekes, hogy az Ukrajnába történő fegyverszállítás alapján szedték kékre és pirosra a világot, nem a Moszkvát elítélő politikai nyilatkozatok alapján. A helyzet úgy más lett volna, és valós elvárás, hogy Afrikai országok fegyvert szállítsanak Ukrajnának sohasem volt.  Az indokínai régió, a feltörekvő afrikai nyersanyaggazdag régiók, a nagy és jelentős dél-amerikai államok szinte mind törekednek az Egyesült Államokkal szoros gazdasági viszony kialakítására.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner