Erasmus-ügy: Brüsszel magyar diákokat fenyeget, a baloldal tapsol, a kormány megold

Nem túlzás: bombaként robbant minap a hír, hogy az úgynevezett közérdekű alapítványi fenntartásba kerülő egyetemek hallgatói nem vehetnek részt az Erasmus-programban. Pár nap kellett, mire nagyjából kiderült, miért és hogyan született meg ez a finoman szólva is barátságtalan lépés valahol a brüsszeli zegzugokban.

miután a szinte napról napra reszelt és fazonigazított elvárások nagyjából mindegyikét teljesítette a magyar fél, íme, az Unió központja megüzente, mégsem enged a szorításból.

Az oknyomozók és tényellenőrök ráadásul arra jutottak, hogy minderről már vagy egy hónapja szóltak is a kormánynak a jogállamiság támadhatatlan őrei, csak hát ugye Budapesten inkompetensek dolgoznak, bárcsak átvenné már az irányítást valami nemzetközi csapat, be jó is lenne az! A kormány részéről ugyanakkor többen tisztázták: ha érkezett is jelzés, az legfeljebb az egyik vonatkozó dokumentum apró betűs részében lehetett elrejtve, egyébként sem tisztességes egy jogi vitába ily módon bevonni a minderről semmit nem tehető magyar hallgatókat. Navracsics Tibor miniszter tisztázó megkeresést küldött az Európai Bizottságnak, a válaszig pedig marad a bizonytalanság, illetve néhány alapvető tanulság az ügy kapcsán.

Íme a tanulságok!

Az első mindenekelőtt az, hogy miközben az egyébként bőven és nyugodtan kritizálható magyar kormányt vegzálják napestig, az elmúlt nagyjából egy esztendő fejleményeit nem lehet másként értékelni, minthogy a szabályokat menet közben alakító, arctalan brüsszeli illetékesek tesznek a jogállamiságra. Olyan a világon nincs, hogy két fél megegyezik, a paktumban rögzítik a teljesítendőket, majd az egyik oldal fű alatt bedob egy újabb fenyegető opciót. Csak úgy.

A másik tanulságra éppen Schiffer András hívta fel a figyelmet:

az alapszerződés szerint az adóztatáshoz és egyéb területekhez hasonlón ugyanis az kőkeményen tagállami hatáskör. Márpedig a legújabb brüsszeli kekeckedés oka egy felsőoktatási reform, illetve az, hogy a modellváltás nyomán, Európában korántsem példátlan módon egyes fenntartói kuratóriumokba helyi érdekeltségű politikusok is bekerültek. Ez pedig csúnya dolog szerintük, legalábbis akkor, ha magyar politikusokról van szó.

A forrásokról való tárgyalások során persze már szóba került, hogy ez nem tetszik az uniós döntnököknek, nyilván nem elvonatkoztatva a fülükbe sugdosó NGO-munkatársak, balos újságírók és politikusok „tanácsaitól”, ám arról nem szólt a fáma, hogy ennek apropóján rögvest meg is vonják a támogatást az egyetemistáktól, a fejlesztési pénzeket az iskoláktól.

De ha valami nyakatekert logikával meg is lehet magyarázni a döntést, a lényeg mégis az, hogy az ostor a magyarországi hallgatókon csattan. Márpedig ők aztán igazán nem tehetnek arról, milyen nézeteltérések alakultak ki az EU-val az elmúlt évtizedben, ahogy arról sem, milyen szerkezetben történik a fenntartói jogok gyakorlása az általuk látogatott intézményben. Erős túlzás, de mindez olyan, mintha egy üzleti tárgyalás során – sőt, a megegyezés után – az egyik fél a másik hozzátartozóinak megszorongatásával akarna előnyt kicsikarni magának. Jöhetnek a csűrések és csavarások, ez inkább maffiatempó, mintsem európai metódus.

A jogi megítéléshez tartozik, hogy az egész brüsszeli vita a jogállamisági eljárásról, az operatív programokról és a koronavírus-járvány után helyreállítási támogatásról alapvetően pénzügyi természetű, ahogy azt a 2020-as, még részben Angela Merkel által tető alá hozott nagy európai megegyezés is rögzítette. Akkor jutott arra az EU, hogy csak és kizárólag a közösség pénzügyi érdekei okán lehet bármilyen korlátozást érvényesíteni egy tagállammal szemben.

Álnaív kérdéseink

De milyen uniós pénzügyi érdek sérül azzal, hogy a dedikált módon csak a felsőoktatásra fordítható forrásokkal gazdálkodó egyetemeknek változik a fenntartói szerkezete, ezzel párhuzamosan nő az autonómiája az állammal szemben (lsd. például legutóbb a felvételi szabályok rugalmassá tételét)? Hovatovább:

És miért van szükség erre az egészre, ha a decemberi megállapodás nyomán a kormány tovább szigorít a közbeszerzési szabályozáson? Itt legfeljebb politikai vagy ízlésbeli kifogást lehet tenni a kuratóriumok összetételével kapcsolatban, ám az aligha jogállamisági szempont. Zárójel: ahol az apák szüléshez való jogáról parlamenti határozat születhet, ott minden efféle kérdés nagyjából felesleges. Zárójel bezárva.

A kialakult helyzetet tetézi, hogy az Erasmus-program az Európai Unió egyik vitán felül állóan pozitív kezdeményezése, talán a határok és a vámok eltörlése mellett. Egy valódi sikertörténet, ami az integráció legszebb arcát mutatja. Ebből kivonni a magyar társadalom érintett részét – akármilyen indokkal – finoman szólva sem a közös projekt iránti bizalmat növeli, sőt.

Nincs új a nap alatt!

Végezetül nézzük a politikai következményeit a remélhetőleg hamarosan megnyugtató módon rendeződő, újabb csúnya konfliktusnak! Ahogy az eddigiekből, illetve az elmúlt napok megnyilvánulásaiból következik, minden érintett szereplő elfoglalta az immár szokásosnak mondható pozícióját. Brüsszel a magyar állampolgároktól pénzt visszatartó, a magyar ellenzék és a „haladó” sajtó az ennek tapsoló, a kormány pedig a magyar állampolgárok érdekeiért bárkivel szemben kiálló, megoldást kereső szereplőként jelenik meg a nyilvánosságban. Tehát nincs új a nap alatt!

Persze a kibogozható történetszálakból

Ám az egész mégis mélyen elkeserítő, Brüsszel mintha átlépett volna egy vörös vonalat, „túszokat ejt”, ráadásul teljesen vétleneket. Ebben a kiélezett nemzetközi helyzetben különösen is visszás, hogy az egységbontónak kikiáltott országgal szemben az egységet egyértelműen gyengítő eszközökkel lépnek fel az Unió vezetése részéről.

Nyitóképünk illusztráció: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy sajtóértekezleten tavaly decemberben (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

***