Benzinársapka nélkül extraprofitot finanszíroznánk – megmutatjuk, miért

Folytatódik a Dunai Finomító augusztus-szeptemberben elkezdett „nagyleállása”, az a kötelező karbantartási sorozat, amely miatt nyár végén-ősz elején egyáltalán nem termelt a finomító, most pedig kapacitása 60 százalékán üzemel. Emiatt a Mol sem a múlt héten, sem most nem szállít üzemanyagot a nagy hálózatokhoz nem tartozó független kutakra, az úgynevezett „fehér kutakra” – ezeken a kutakon gyakorlatilag folyamatos ellátási zavarok alakultak ki a döntés következtében, de időnként a nagy hálózatoknál, különösen a Shellnél is előfordul üzemanyaghiány. Kollégánk ma egy VIII. kerületi Mol-kút utolsó tanknyi dízeljét vette meg, a benzinkutastól pedig azt az információt kapta, hogy 95-ös benzinjük van még ugyan, további dízelre viszont ígéret sincs, ilyen pedig nem fordult elő a benzinársapka bevezetése óta. Hasonló jelenetekről más töltőállomások esetében is hírt adott a sajtó.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a most tapasztalható ellátási zavaroknak a Dunai Finomító karbantartása mellett van egy másik oka is: amíg augusztus-szeptemberben, a finomító teljes leállása idején a stratégiai üzemanyagkészletet fogyasztotta az ország, ezeket most nem szabadították fel, sőt, a Mol éppen annak visszapótlásán dolgozik.

Nem csak az ellenzéki média, de mértékadó gazdasági lapok is arról cikkeznek, hogy az ellátási zavarok oka a benzinársapka, hiszen a piacinál alacsonyabb szinten rögzített árú termékek esetén természetes jelenség a hiány: a meghatározott áron a kínálat alacsonyabb a keresletnél, s nem lehet az ár módosításával megtalálni a kereslet és kínálat egyensúlyát. Ez az állítás formailag igaz is: a finomítói karbantartások nem rendkívüli események, az elmúlt években is rengetegszer történik hasonló, ilyenkor azonban a kutak egyszerűen átálltak importra, hiszen piaci eladási ár mellett erre is lehetőség van, a töltőállomások ügyfelei pedig meg sem érzik a gyártásban tapasztalható fennakadást. Így tehát ha nem lenne benzinársapka, valóban nem lenne sehol hiány.

Igen ám, de a történet itt nem ér véget, mert a benzinársapka nem olyan árrögzítés, mint például az élelmiszerárstop. A csirkemell, csirke far-hát, 2,8-as tej, sertéscomb, búzaliszt, kristálycukor, burgonya és tojás esetében a termelők valódi költségnyomás alatt állnak: az élelmiszeripar rendkívül energiaigényes műfaj, márpedig az élelmiszer-feldolgozóknak és őstermelőknek a korábbi és új energiaszerződéseik függvényében öt-tízszeres energiaár-emelkedést kell kigazdálkodniuk, hasonló mértékben drágult a gázigényes előállítású műtrágya, ráadásul a forintgyengülés miatt az importált csomagolóanyagok, gyártóberendezések árát is ki kell köhögni valahogy.

Bármennyire is fáj, az élelmiszerárak emelkedése mögött valós költségemelkedések vannak, amelyeket az őstermelők és élelmiszer-feldolgozók kényszerűen hárítanak tovább, az árrögzítés pedig valódi veszteséget okoz a kiskereskedelemben. Ezt a kiskereskedők más termékekre terhelik rá, így az élelmiszerársapka összességében növeli az élelmiszerinflációt, és mivel a boltok csak annyit kötelesek tartani az egyes árstopos élelmiszerekről, amennyit az ársapkában meghatározott dátumon tartottak, az irántuk megnövekedett kereslettel meg sem próbálják tartani a lépést, tehát hiány keletkezik. Ha a kormány elengedné az élelmiszerársapkákat, annyi történne, hogy megszűnne a hiány, és minden a valós piaci árára állna be.

Az üzemanyagár azonban egy teljesen más történet,

A Molnál az üzemanyagárban kvázi „jogosan” érvényesíthető költségelemből kettő van: az egyik az orosz Urals olaj ára (amely jelenleg 60-80 dollár között mozog barrelenként, ami magas, de nem abnormális ár, 2017 elejétől a covid-járvány 2020. év eleji kitöréséig is ennyi volt), illetve a forint gyengülése az olajpiacon meghatározó dollárhoz képest, ami a 2020. januári, 303 forint/dollár körül mozgó szinthez képest 29 százalék. 2020. január 17-én, a maihoz hasonló Urals-ár mellett 393 forint volt a benzin literje és 418 forint a dízelé, így a „költségalapú”, azaz ennél csak a forintgyengülés mértékével magasabb benzinár ma 507 forint, a dízelár 539 forint körül mozogna. A céges ügyfelek, illetve teherautós speditőrök által fizetendő piaci üzemanyagár a holnapi árváltozással mégis 627 forint a benzin esetében, a dízelnél pedig 692 forint. A benzinnél 120, a dízelnél 153 forint különbség szorul tehát magyarázatra.

Ez a magyarázat pedig kétféle: a Mol ugyan Urals olajat használ, de az annál jelenleg barrelenként 21 dollárral drágább Brenthez árazza az üzemanyagot, emellett érvényesíti az árban a koronavírus-járvány finomítóbezárásainak következtében megnőtt finomítói árrést, amely a Mol számára gyakorlatilag ingyenpénz, hiszen ugyanannyi finomítóban, a korábbihoz hasonló költségszint mellett termel. Erre azért van szükség, mert a környező országok nem – vagy nem csak – orosz olajjal dolgoznak, ha pedig a magyar árakban érvényesülne a Brent-Urals különbség, abból benzinturizmus lenne. (A dízelnél mindehhez hozzájárul még, hogy az előállítási költségtől függetlenül az orosz dízelimport fokozatos szankciós kivezetése miatt amúgy is megdrágult maga a késztermék a tőzsdén, ezt a Mol nyilván szintén érvényesítené.)

Így azonban piaci árazás mellett a Mol lenyelne két fontos árelőnyt, a Brent-Urals különbséget, illetve a finomítói árrés növekményét. Az orosz olajembargóból való kimaradásunkból a fogyasztók piaci üzemanyagár mellett az ellátásbiztonságot érzékelnék ugyan, de az árelőnyt egyáltalán nem. A piaci ár tehát az üzemanyag esetében – ellentétben az élelmiszerekkel, vagy úgy egyáltalán bármi mással –

A benzinársapka eltörlése nem egy szervesen fejlődő piaci állapotot állítana helyre, hanem még több fogyasztóval finanszíroztatná ezt az extraprofitot. A Molnak erre, mint az ragyogó eredményadataiból kiolvasható, semmi szüksége nincs.

A benzinársapka fenntartásának kérdését tehát kár úgy keretezni, hogy egyszerűen csak visszaállnánk a piaci viszonyokra. Valójában nem oda állnánk vissza, hanem egy olyan, perverz árazási környezetre, amelyben az orosz olaj háború miatt kialakult árelőnye teljes mértékben az olajcégeknél maradna. Aki visszaállna a piaci árra az üzemanyagok esetében, annak először ezt a nyilvánvalóan égbekiáltó – és a fogyasztók számára meglehetősen drága – igazságtalanságot kell felszámolnia.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi