De itt van nekünk Fekete-Győr András, aki szerint ha a republikánusok győznek, armaggedon lesz. Szerinte „magyar nemzeti érdek, hogy holnap alulmaradjanak a trumpisták. Magyarország és a közép-kelet-európai régió szempontjából is döntő jelentősége lehet a holnapi amerikai félidős választásnak.” Hozzátette: „rump nemcsak az USA demokratikus intézményrendszerét gyengítette meg a regnálása alatt, de súlyos sebeket ejtett a nemzetközi renden és a liberális demokráciák helyzetén is a világban.”
Nem tudjuk, a Momentum volt elnöke vész esetére felvette-e már az utolsó kenetet.
Párttársa, Cseh Katka kicsit távolságtartóbban, habár „izgatottan” áll a dologhoz: „A Biden-kormányban sokan csalódtak az elmúlt két év alatt, de bőven akadnak olyanok is, akik még nem felejtették el a korábbi Trump-vezetés alatti diszkriminációt és az észérvek nélküli agressziót. Izgatottan figyelem, hogyan dönt a nép, és hogyan mozgósít a világ egyik legbonyultabb és legnagyobb kampánygépezete – ez önmagában felér egy jó sorozattal!”
Kocsis Máté volt olyan rendes, és kiposztolta a Rod Dreher interjúnkat, azzal, hogy: „Az amerikai író, publicista szerint megerősödhet a békepárti konzervatívok hangja a párton belül, mi pedig itt, Magyarországon nagyon drukkolunk az amerikaiaknak, hogy végre megálljt parancsoljanak a szélsőséges baloldali ideológiáknak és a woke őrületnek.” Hozzátette: „fingers crossed”, azaz „szorítunk”.
Ujhelyi István rengeteget posztol, és Twitteren is sokat kommentel, de se nála, sem Mesterházy Attilánál nem találtunk félidős mondásokat.