Nagy Márton: Enyhítjük a forintra nehezedő nyomást!

2022. október 03. 16:38

Mint ismert, az MVM Csoport halasztott fizetési lehetőséget kapott a Gazpromtól.

2022. október 03. 16:38
null

Jelentősen enyhülhet a nyomás a forinton, amit a gáz árának drasztikus emelkedése okozott az elmúlt időszakban – idézte a Világgazdaság Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert. Ahogy már mi is beszámoltunk róla, az MVM Csoport és a Gazprom megállapodást kötött arról, hogy 

a következő hat hónapban halasztott fizetési lehetőséget építenek be a köztük lévő szerződésbe, továbbá döntés született a hajdúszoboszlói párnagáz kitermeléséről.

Várhatóan enyhülni fog a forintra nehezedő teher

Nagy Márton rámutatott: a gáz és a forint árfolyama az elmúlt időszakban összekapcsolódott, azaz jelentős volt a korreláció a két mutató között, emiatt a gáz árának drasztikus emelkedése folyamatosan nyomás alatt tartotta a forintot, miközben a folyó fizetési mérleget is érdemben rontotta.

A mostani döntéstől azt várják, hogy az a teher, ami a hazai fizetőeszközre nehezedett, enyhülni fog.

Ez javarészt abból is fakadt, hogy az MVM-nek van egy állandó konverziós igénye, mivel a gázt euróban fizeti meg, ráadásul itt is jött egy változás, az MVM-nek korábbi öt helyett harminc napja van az euró beszerzésére.

A másik lényeges változás, hogy a halasztott fizetés a téli hónapokra vonatkozik, egészen márciusig egy meghatározott árat kell fizetni, az afölötti rész megy halasztott fizetésbe. Elmondása szerint hat hónapra a mai 175 euró/Mwh rotterdami tőzsdei gázár mellett 0,5,1 milliárd euró értékű halasztott fizetés keletkezik.

– mondta. Szerinte ezzel a lépéssel akárhová mehet a gáz ára, nekünk csupán azt az összeget kell megfizetni, ami még elviselhető, ugyanis a felette lévő összeget három esztendőre elnyújtva fizeti meg az állam, amit évente csak egyszer kell teljesíteni. Úgy fogalmazott, hogy ez olyan, mint egy biztosítás.

A hajdúszoboszlói tárolóból kiszívják a párnagázt

A cikk szerint ugyanakkor azt is jelezte: azt nem mondhatja el, hogy hol található ez az ársapka a gáz esetén,

de azt elárulta, hogy a jelenlegi piaci ár alatt van.

A másik lépés, ami egy az egyben javítja a folyó fizetési mérleget, az az, hogy a hajdúszoboszlói tárolóból kiszívják a párnagázt. Ezt úgy írta le, hogy a tárolóban van párna- és kereskedelmi gáz, az előbbi egy szükséges gáz, annak mindig ott kell lennie. Minimum 800 millió köbméterről van szó, ami másfél milliárd euró értékű. Ez a kettő együtt nagyon jelentős lépés, több milliárd euróval javítja a mérlegünket, nemcsak ellátásbiztonsági, hanem pénzügyi szempontból is előnyös – hangsúlyozta Nagy Márton.

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton 

Összesen 174 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. október 04. 20:44
Hogyne,csak nem sikerül..
Wezuv
2022. október 04. 10:01
Valamelyik faszomöccse beregelt párszor és idejár dislikeolni. Szánalmas...
Lajoss
2022. október 03. 20:20
Dilettáns,hazaáruló gecik vagytok,Marci!
smarton84
2022. október 03. 19:54
Gazdasagfejlesztési miniszter? 1 Euro 370 Ft volt, amikor ez a seggszaj atvette az irányítást, most 423. Magyarul egy 100
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!