Földi-Kovács úgy véli, az elmúlt években folytatott ezirányú vizsgálatok egybehangzó megállapításai nem okoztak nagy meglepetést a témában jártas és elismert szakembereknek. Részben ezen fejlemények hatására módosította az álláspontját az Amerikai Pszichológiai Szövetség, valamint a Brit Királyi Sebészkollégium az elmúlt öt-hét évben a homoszexualitás genetikai összetevőjével kapcsolatban – írja. A tudományos állásfoglalás konklúziója ezúttal minden korábbinál világosabb és egyértelműbb: a gének keresése véget ért, nincs bizonyítható erős örökletes behatás tehát a személy szexuális irányultságát illetően. Ezért a kurátor úgy véli, itt lenne az ideje, hogy a szélesebb nyilvánosság is felzárkózzon a tudomány megállapításaihoz, de legalábbis határozottan tiltakozzon a különféle szexuális kisebbségek nevében fellépő csoportok
idejétmúlt és tudománytalan véleménydiktatúrájával szemben.
Ha tehát a homoszexualitás nem genetikailag determinált, – és egy feltételezett ”meleg gén” helyett egyéb, külső tényezők kombinációjából ered –, akkor eleve elrendelt sem lehet minden egyes esetben – vonja le a következtetést Földi-Kovács, aki szerint számos kutatásból kiderül továbbá, hogy a szexualitás mindkét irányba változhat. Sőt – bár erről kevesebbet hallunk mostanság – a heteroszexuális irányba történő változás jóval gyakoribb, mint azt gondolnánk – jegyzi meg a cikk szerzője. Lisa Diamond szexuálpszichológiai munkájából kiderül, hogy a heteroszexuális irányultság a legmarkánsabb, legstabilabb és leggyakoribb, a második nagy csoport a biszexuális érzelemvilág, a legkisebb halmaz a kizárólag homoszexuális csoport, férfiaknál, nőknél egyaránt.