Márki-Zay szövetségesei sem támogatják az új párt alapítását

2022. május 17. 11:05

Lukácsi Katalin, Hadházy Ákos, Király Júlia, Pálinkás József – egyikük sem fogadta pozitívan a hírt, miszerint Márki-Zay új pártot alapítana.

2022. május 17. 11:05
null

Korábban beszámoltunk arról, hogy Márki-Zay Péter közösségi oldalán bejelentette egy új, „civil párt” alapítását.  A hírt Márki-Zay Péter több szövetségese is kommentálta, közös bennük, hogy mindegyikük szkeptikusan fogadta az új formáció alapításának hírét. Király Júlia, a bukott listavezető egykori szakértője, volt MNB-alelnök lapunknak például úgy nyilatkozott„maradok egyszerű tanárember”, és azt mondta, nem fog csatlakozni az új párthoz.

Hadházy Ákos – akit Márki-Zay „korrupcióellenes miniszternek” kért még fel a kampányban – közösségi oldalán vallotta be, hogy egyenesen megpróbálta lebeszélni a bukott listavezetőt új párt – mint fogalmazott – „elsietett és nem kellően megalapozott bejelentéséről, a jelek szerint sikertelenül”. 

Így ehhez a kezdeményezéséhez én nem fogok csatlakozni”

– írta. 

Lukácsi Katalin, aki korábban a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja volt, mellette pedig a baloldali összefogás korábbi egyházpolitikai felelőse volt, a Magyar Hangnak erősítette meg, hogy ő sem fog csatlakozni Márki-Zay új pártjához. Mint a lapnak elárulta, sokáig támogatta egy új párt létrehozásának ötletét, ám a választás „sokkoló eredménye” megváltoztatta a véleményét.

„Amíg nem vonjuk le a tanulságokat, addig felelőtlenség előrerohanni. Számomra most a számvetés, a szembenézés és a megtisztulás ideje van itt. Ezért nem indulok semmilyen posztért a Mindenki Magyarországa Mozgalom májusi tisztújítóján sem” – fogalmazott Lukácsi. 

Nyitókép: Mandiner-szerkesztés. Fotó: MTI / Mónus Márton, AFP / Kisbenedek Attila, MTI / Illyés Tibor

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2022. május 18. 12:59
Nem támogatják. Hát persze. Balosok, Zöldek, libsik. Nem építünk atomreaktort. Ez meg szaporító reaktor lenne.
GyurkaPista
2022. május 18. 10:05
Holló hollónak IS kivájja a szemét...
ZagerEvans2525
2022. május 17. 17:28
Lesz 10 fő. Vásárhelyen van annyi, önkormányzati forrásból agyonfizetett csicskása. Meglepne, ha lenne vakmerőségük kimaradni. Aztán, ha netán '24. őszén nem választanák újra polgárművésznek (hja, csak mesternek), majd szétszélednek. Addigra már lesz egy vaskos kudarcélményük is: EP választás. De nem vagyok biztos a vásárhelyiek józan eszében. A városban leadott országgyűlési szavazatok alapján ez kétesélyes. A teljes választókerület többi településének egyikére sem vonatkozik természetesen e szkeptikus megjegyzés.
zakar zoltán béla
2022. május 17. 14:43
3 zagyva egy akt a fotón....hol a ló?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!