Gyűlnek a viharfelhők Ukrajna felett – leváltottak egy fontos feladatot ellátó tábornokot
Az orosz erők további előrenyomulása az elmúlt hónapok legnagyobb kudarca lenne a háború sújtotta ország számára.
Dögöljenek meg a románok, a lengyelek, bárki, csak mi, szabadságharcos, bátor magyarok maradjunk ki ebből.
„Napsugaras szép reggelt!
Úgy kell nekem, a fasznak olvasok Demeter Szilárdot, hogy azzal a lendülettel megnézzem Szijjártó Péter magából kifordult vergődését a Facebookra feltolt videóban? Pláne minek hallgatok Orbán Viktort. Hát mert az van, hogy nehogymár mimagyarok fizessük meg a háború költségeit. Édes szép Istenem, komolyan azt hittem, megszoktam már a szar szagát, abban túrok évek óta. És nem. Amikor Szijjártó ott kotkodácsol az idegroham szélén, hogy legyünk már észnél, nehogy már átengedjük a fegyvereket a határon, mert jön a gonosz ellenség és oda talál lőni. Mert az a logikus, mondja a harcedzett külügyér, hogy az átadáskor kell szétlőni a szállítmányt, és mi aztán ennek nem tesszük ki a magyarokat.
Igaz is. Dögöljenek meg a románok, a lengyelek, bárki, aki átengedi, csak mi, szabadságharcos, bátor magyarok, mi maradjunk ki ebből. És csak mi ne fizessünk erre rá. Eddig is a pofámról égett a bőr a kormány miatt, de sikerült csúcsra járatni a gerinctelen gyávaságot, az ország minden egyes lakóját a saját szintjükre lerángató pitiáner vinnyogásukkal. Hogy nehogy már ráfizessünk, vinnyognak azok, és éppen azok, akik tizenéve két kézzel lapátoltak a közösből a saját zsebükbe mindent, ami elérhető.
Nem lehet visszamenni az időben és nem lehet megkérdezni Európa és a világ népeit, hogy ha meg lehetett volna állítani Hitlert idejekorán, de ennek az lett volna az ára, hogy egy hónapig, egy évig, három évig vissza kell venni a jólétből, megtennék-e. Vagy inkább végignéznék a világégést, ahogy elpusztul minden, ami fontos nekik, az otthonaik, a városaik, a szeretteik. Megkérdezni, mi a drágább? Most megvédeni, vagy a romokból, tíz csupasz körömmel újjáépíteni.”
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor