Az élő közvetítés immár másodjára szakadt félbe.
A Momentum elnöke szerint a kormány „lassan kivérezteti” Magyarországot, és a cél az, hogy a baloldal „új rendszert” építsen.
„Az emberek nyelvén szóló” Jakab
A következő felszólaló a Jobbik elnöke volt, aki rögtön odaszúrt Vona Gábornak, mikor azt mondta: a 2018-asok hibát követtek el, amikor azt gondolták, „egyedül is sikerül a Fideszt legyőzni”. Jakab Péter nem eresztette bő lére, az elszámoltatás fontosságát hangsúlyozta, majd azt mondta, „a többit hétfőn a Parlamentben”.
Jakab Pétert Dobrev Klára követte, akinél ismét megszakadt a közvetítés. Ő azt mondta, „legyenek álmatlan éjszakái a Fidesznek, mert nyerni fogunk”. A Demokratikus Koalíció EP-képviselőjének beszédéről bővebben is beszámoltunk, ide kattintva olvashatja el.