Nyomokban még antiszemitizmust tartalmaz a baloldali összefogás

2022. január 17. 15:00

Manapság is bukkannak fel vállalhatatlan, szalonképtelen nyilatkozatok. A baloldali pártvezetők nem, vagy alig határolódnak el az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásoktól.

2022. január 17. 15:00
null
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Két évvel a Korszakváltás Garanciái című pamflet elfogadását követően még mindig kerülnek elő olyan nyilatkozatok, el nem tüntetett Facebook-bejegyzések, képek, mémek, kommentek, amelyek nemhogy a baloldal korszakváltását, a Jobbik néppárti irányváltását sem igazolják vissza. De az ellenzékváltást hirdető baloldali kormányfőaspiráns nyilatkozatai is azt mutatják: szó sincs diskurzusváltásról.

Miközben Jakab Péter pártelnök azt bizonygatja, hogy „a Jobbik valójában soha nem volt szélsőjobboldali párt, de megtűrt vállalhatatlan, szélsőjobboldali személyeket”, hogy „akik korábban a Jobbikban zsidóztak”, soha nem voltak a szíve csücskei; az általa szintén támogatott Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt arról értekezik bejelentkezéseiben, hogy a „Fideszben egyébként van néhány zsidó, bár elég kevés”, s hogy a zsidók nyilvántartása egyáltalán nem érdekes jelenség. Mialatt a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje, Brenner Koloman a „magyar társadalom immunreakciójának” titulálja párttársa, a jelenleg az Európai Parlamentben (EP) praktizáló Gyöngyösi Márton „zsidólistázós” beszédét, képviselőtársa, az április 3-i voksoláson ugyancsak induló Kálló Gergely tiszteletét fejezi ki a neonáci Betyárseregnek; addig a DK, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum és Párbeszéd által lefektetett alapelvek leszögezik:

Úgy tűnik, 2022-ben sem csupán az egyeztetések hiánya, a szövetségesek összeszokatlansága okozza a baloldal rendezetlenségét, diszharmóniáját. A kezelhetetlen szakpolitikai disszonancia (egyháztámogatás, drogpolitika, nemzetpolitika) mellett az összefogás ideológiai polarizációja is tarthatatlannak, szalonképtelennek bizonyul, amikor még mindig ilyen megnyilvánulások kerülnek elő, amelyeket összegyűjtöttünk Önöknek:

  • Kesztyüs Attila, a Jobbik Somogy megyei régiós igazgatója egyik írása szerint a „dögkeselyűvé” változó, „jellemtelen”, „pénzt szimatoló” zsidó üzletemberek titokban hazánk ellopására szövetkeznek, hogy „a zsidó térfoglalás után a magyarságot »rabszolgasorba« taszítják majd”. Kesztyüs a baloldal országgyűlési képviselőjelöltjének, Steinmetz Ádám kampányfőnöke.
  • Herold János, a Jobbik keszthelyi elnöke egy posztjában a Fideszt „Zsidesznek” nevezte, és azt állította, hogy „a Fidesz vezetői mindig is zsidók voltak”. Fideszes politikusok neve mellé Dávid-csillagokat helyezett el, csakúgy, mint a néhai Horn Gyula mellé, akit „zsidó gyilkosnak” titulált, és kifogásolta, hogy a „Fidesz mélyen tisztelgett emléke előtt, állami temetést rendezett” neki.
  • Farkas Péter Barnabás volt ózdi alpolgármester mögül csupán akkor farolt ki az ellenzék, miután a sajtó képeket közölt arról, amelyen látszódik: zsidóellenes feliratok előtt lendítette a karját félreérthetetlen módon. Az eset 2018-ban, Lengyelországban történt.
  • Süle Zsolt, a Jobbik pápai önkormányzati képviselője, választókerületi elnöke „zsidóbérencezett”, „cigányozott” közösségi oldalán. A romákat „Orbán rejtett erőforrásaiként” emlegette.
  • Tóth Péter, a Jobbik Csongrád-Csanád megyei elnöke Facebook-oldalán követelt fajvédelmet. „Köszönöm minden Csongrád megyei jobbikos harcostársamnak a munkáját!” – írta egy Kurucinfó-cikkhez kapcsolódva, ami arról számol be, hogy a megye egyetlen iskolájában sem kértek zsidó hitoktatást. „1920-ban is már látták a problémát” – ezt egy olyan újságcikkhez írta, amely a zsidóságot állította be a világ problémájának. „A végsőkig harcolunk a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen” – jelentette ki 2013-ban egy melegfelvonulás kapcsán. Mindemellett éltette a görög neonáci Arany Hajnal pártot is.
  • Bíró László, a Jobbik borsodi politikusa „tetűcsúzdásoknak” nevezte az ortodox zsidókat, „Judapestnek” titulálta a fővárost, bejegyzéseiben pedig arról írt: „kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufeminizált kozmopolita rablás kifizetését”. Bíró a 2020-as, számára vesztes borsodi időközi választást követően az előválasztáson is el akart indulni, de visszalépett.

Baloldali pártvezetők nem, vagy alig határolódnak el az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásoktól. De ahogy arra Veszprémy László Bernát is felhívta a figyelmet: az ellenzék kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter gyakorta fotózkodott, dolgozott antiszemita politikusokkal az elmúlt időszakban.

Mindezek fényében különös egy korábbi (az előválasztás első fordulója ideje alatt keltezett), portálunknak küldött nyilatkozat a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) részéről:

Márki-Zay már említett, nagy botrányt kavaró megnyilvánulása kapcsán nyílt levelet közölt Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) vezetője, aki arra kérte a miniszterelnök-jelöltet, hogy a „zsidóságot ne használja alantas politikai céljai elérése érdekében”. Hasonlóképp nyilatkozott a Magyarhoni Zsidó Imaegylet (Zsima) vezetője, Róna Tamás főrabbi, aki veszélyesnek tartja azokat a nyilatkozatokat, melyek szerint az „ördöggel is” összefognának az ellenzéki pártok, céljaik érdekében olyanokkal is hajlandók együttműködni, akik szélsőségesen fenyegetnek, gyűlöletet szítanak. Legutóbb pedig Weisz Péter, a Barankovics Alapítvány Izraelita Műhelyének elnöke a Mandinernek azt mondta, a huszadik század romboló ideológiái sejlenek fel a keverék koalíció politikusainak nyilatkozataiból.

 (Mazsök) vezetője, aki arra kérte a miniszterelnök-jelöltet, hogy a . Hasonlóképp nyilatkozott a (Zsima) vezetője, Róna Tamás főrabbi, aki veszélyesnek tartja azokat a nyilatkozatokat, melyek szerint az „ördöggel is” összefognának az ellenzéki pártok, céljaik érdekében olyanokkal is hajlandók együttműködni, akik szélsőségesen fenyegetnek, gyűlöletet szítanak. Legutóbb pedig Weisz Péter, a elnöke a azt mondta, a huszadik század romboló ideológiái sejlenek fel a keverék koalíció politikusainak nyilatkozataiból.

Nyitókép: Facebook 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NETUDKI
2022. január 17. 19:10
ahol ennyi ideológiai zsebpiszok összegyűlik , abból csak moslék születhet .......
Dr. Greta Grünberg
2022. január 17. 18:22
Az anitszemitizmus ellen kíméletlen küzdelem és nulltolerancia kell.
Dezsőke
2022. január 17. 18:04
Szerintem nincs nagy baj a Fidesszel, van tervük, koncepciójuk és tudnak küzdeni is érte, - ez jó, de csak akkor nyerhetnek szerintem, ha mielőbb csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, mert gondolom bizonyítani kell a választások előtt, hogy közük nincs a korrupcióhoz és egyebekhez. Ebben nekünk, választóknak is biztosaknak kell lennünk, hogy helyes döntést hozhassunk.
Aupa Atleti
2022. január 17. 16:43
"Álliberális undorító férgek és dögkeselyűk lepték el hazánkat, és amíg a liberális férgek belülről rágják édes hazánk nemes testét, addig a liberális dögkeselyűk kívülről tépik, szaggatják az ezer sebből vérző, Trianonban megcsonkított, Párizsban továbbkurtított szerencsétlen nemzetünket... De mi nem engedjük!""
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!