2019 októbere és 2020 augusztusa között csaknem 90 millió forintot kaptak a munkájukért. S azért nincs ennél frissebb adat, mert azóta az önkormányzat, illetve a tizenkét cége – amelyeknek szintén dolgoznak – nem adnak tájékoztatást a közérdekű adatigényléseket is megtagadva, ezért az egyik helyi lap, a Pécs Aktuál már bírósághoz fordult. Amikor pedig a kormánypárti képviselők próbáltak információhoz jutni a költségvetési és gazdasági bizottság ülésén, a cégvezetők arra hivatkoztak, hogy ezeket az adatokat a gazdasági helyettesük tudja csak, az egyik vállalat gazdasági vezetője pedig épp ellenkezőleg azt mondta, ilyen adatokat csak az ügyvezető adhat ki. Így a városatyák vélhetően hamarosan a jegyzőhöz fordulnak. Mindenesetre, ha időarányosan történtek a kifizetések, akkor két év alatt már több mint 200 millió forintjába került a pécsieknek az átvilágítás, amelynek eddig gyakorlatilag semmi eredménye nem volt. Bodnár egyébként a Tettye Forrásház Zrt-től is kap javadalmazást, lévén, hogy ő a cég egyik igazgatósági tagja.
Kihatnak a fejlemények a parlamenti választásra is
A pécsi önkormányzat belháborúi, zavaros ügyei nemcsak a város életére vannak kihatással, hanem befolyásolják a tavaszi parlamenti választások esélyeit is. Három és fél évvel ezelőtt a megyeszékhely egyik választókerületében nyerni tudott az akkor függetlenként induló Mellár Tamás, alig több mint két százalékponttal verte meg a fideszes Csizi Pétert. Jövőre Kővári János indul a kormánypárttól, aki 2010 és 2014 között már volt parlamenti képviselő. Mellár népszerűsége sokat csökkent az elmúlt három évben, nem nagyon kedvelik még a baloldali szavazók sem. A választás kimenetele attól függ, hogy ezeknek a szimpatizánsoknak a többsége otthon marad-e vagy félreteszik a Mellárral szembeni antipátiájukat és a Fidesz-ellenességük miatt mégis leszavaznak a közgazdász professzorra.
Első esetben Kővári győzhet, egyébként Mellár.
A másik körzetben 2018-ban Hoppál Péter fideszes politikus 40,11 százalékot ért el, s azért tudott nyerni, mert az ellenzéki pártok külön indultak. Most – jelen állás szerint – csak az MSZP-ből a DK-ba átigazolt Szakács Lászlóval kell megküzdenie. Szakács esélyeit helyi forrásaink szerint alaposan rontja, hogy az MSZP-vel való szakítása miatt sértett pécsi városvezetés kevésbé fogja támogatni kampányát, valamint a baranyai baloldal legfőbb finanszírozójaként számon tartott Puch László segítségére sem számíthat. Ezzel szemben Hoppál az utóbbi években rendkívül tudatosan építkezett a korábban Szakács László terepének számító Komlón – ő egyébként egy időben az egykori bányászváros alpolgármestere is volt –, de a választókörzethez tartozó falvakban is. Az biztos, hogy kiélezett csatára lehet számítani.