Az új déli szállítási útvonal ugyanis megteremtette a lehetőséget arra, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében kitermelendő, illetve az egyiptomi LNG-terminálokból szállítandó gáz is eljuthasson Magyarországra. „Ha nem a nemzeti érdeket első helyre helyező, praktikus külpolitikát folytatnánk, hanem képmutató, ideológiailag vezérelt külpolitikát, akkor (...) mindezek az eredmények nem jöttek volna létre” – fogalmazott Szijjártó Péter, a kölcsönös tiszteleten alapuló, eredményekre fókuszló együttműködést méltatva.
A felek több együttműködési szándéknyilatkozatot is aláírtak a találkozón, egyebek mellett a kereskedelem, a nemzetközi fejlesztések, az oktatás, a kultúra és az űrkutatás területén. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel, évi 115-re növelik az egyiptomi diákoknak adott ösztöndíjak számát. Hétfőn a visegrádi országok külügyminiszterei egyiptomi kollégájukkal tárgyalnak Budapesten, előkészítendő a keddi V4-Egyiptom csúcstalálkozót.
(MTI)