Drága barátaim, megint házhoz megyek a pofonért
Én nem akarok egy pukkancs, sértett, nárcisztikus, hazudozós, bosszúálló, populista elnököt.
Talán abban lehet reménykedni, hogy a hatalom fél. Interjú.
„A Nemzeti Színházban az utolsó rendezése a »Mephisto« volt, ám az az előadás szinte semmi kiszólást nem tartalmazott. Pedig épp akkor vette át Vidnyánszky Attila a teátrumot, aki azt kérte, hogy a hatalommal lepaktáló színészről szóló darab már ne kerüljön színre. Urbán Andrásnak az Átriumban most bemutatott Mefisztója, amelynek ön a főszereplője és egyik alkotója is, csak a sztori vázát hagyta meg, tele van »alföldizéssel, vidnyánszkyzással, buzizással, zsidózással«, azaz a mával. Mi változott a szűk tíz év alatt?
A világ. Pont ennyit változott a magyar közélet, amennyi különbséget stilárisan, a düh és az elkeseredés kezelésében mutat a két előadás (az Átrium előadásáról lásd alábbi, Alkupozíció című írásunkat).
Azt akarja ezzel mondani, hogy ennyire szétesett a világunk?
Szétesett? Nagyon is összerakták az új világot. Más kérdés, hogy hogyan. Nézzük az elmúlt nap híreit: a miniszterelnök-helyettes azt mondta, szerinte a homoszexualitás bűn, és nem szeretné, ha homoszexuális ember lenne a kormányban. Megszüntették a névtelen adományozást, megfélemlítve azokat, akik a kormány által nem kedvelt civil szervezeteket támogatnák. Elvették az ellenzéki Dunaújvárostól az iparűzési adót. Mindez már át sem üti az ingerküszöböt, nem megy ki tüntetni senki. Talán abban lehet reménykedni, hogy a hatalom fél, azért akar mindent megszerezni még az utolsó hónapokban.”
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán