Újabb érdekes részletek láttak napvilágot a Momentum háza tájáról: a napokban publikált a Bennfentes.net nevű portál egy cikket a párt EP-képviselőjéről, Cseh Katalinról, miszerint 4,5 milliárd forintnyi EU-s támogatást zsebelt be egy politikus és holdudvara – a Bennfentes szerkesztősége jutott el a Pannónia Nyomda Kft.-hez, amelynek bár jelenleg Halász Gábor az ügyvezetője, a cég 2013 májusától 2018 januárjáig az időközben a Momentum színeiben politikai pályára lépő Cseh Katalin ügyvezetése alatt állt.
Pénteken pedig a kontra.hu közölt nagyobb lélegzetvételű írást arról, milyen külföldi pénzeket kapott a liberális párt. A Momentum pártalapítványa, az Indítsuk be Magyarországot alapítvány mögött olyan finanszírozók is megjelentek, mint például a Mark Rutte-féle holland kormánypárthoz köthető civil szervezet, amely több millió forintot adott a Momentumnak még 2019-ben.
Egykori SZDSZ-es is található a „holland jobboldal” partnerei között
Emlékezetes, az Orbán Viktorral régóta harcban álló holland kormányfő legutóbb júniusban került be a magyarországi hírekbe, amikor a gyermekvédelmi törvény kapcsán nagy felháborodást keltve kijelentette: „Magyarországnak térdre kell ereszkednie”. Arra már talán kevesebben emlékeznek, bár a mostani fejlemények tükrében különös fénytörést kap a dolog, hogy a Momentum két ismert politikusa,
Fekete-Győr András pártelnök és Soproni Tamás terézvárosi polgármester Rutte védelmére kelt annak idején.