A kereszténység és az lmbtq végső összeütközése jön?
A posztmodernek szerint nincs objektív világ, minden képlékeny, a lényeg, hogy „valósítsd meg önmagad”.
A német portálon a pedofilellenes törvénnyel kapcsolatban kerültek szóba a magyar szurkolók.
Magyarországon a szurkolói kultúrát jobboldali ultra- és huligáncsoportok uralják, akik sosem csináltak titkot az antiszemita, illetve cigányellenes nézeteikből – írja a Deutsche Welle. A német portálon külön megnevezésre került a Carpathian Brigade nevű szurkolói csoport, amelyet
szélsőjobboldali közösségek tagjaiból álló neonáci ultracsoportnak” nevezett.
A cikkben a pedofilellenes törvény kapcsán is kitértek a magyar szurkolókra. Példaként felhozták, hogy a magyar-portugál meccsen – amely mellesleg ugyanazon a napon volt, amikor elfogadták a pedofilellenes törvényt – a magyar nézőtéren LMBT-ellenes zászlókat lobogtattak, illetve homofób szólamokat kántáltak. Az ügyet jelenleg az UEFA is vizsgálja. Emellett szintén említésre kerül, hogy a magyar szurkolók egy része határozottan ellenezte a meccsek előtti térdelést, amelyből több csapat is gyakorlatot csinált a rasszizmus elleni kiállás jegyében.
A német portál beszámolt arról is, hogy a június 23-án esedékes német-magyar meccsen már a házigazda München városi tanácsa szivárványszínűre világítaná ki a helyszínül szolgáló futballstadiont. „A városi tanács egy látható üzenetet kíván küldeni a szolidaritásáról a magyarországi LMBT-közösségnek, amelyet hátrány ér a magyar kormány által elfogadott új szabályozás miatt” – olvasható a müncheni frakciók közös közleményében.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz május végén egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely szigorítaná a pedofil bűncselekmények szabályozását. A javaslathoz később olyan módosítások érkeztek a kormánypárti frakcióból, amely többek között megtiltaná a homoszexualitás népszerűsítését a 18 éven aluliak számára az iskolák falain belül. Ezt az ellenzék és több civilszervezet is ellenezte. A törvényjavaslatot végül a kiegészítésekkel együtt június 15-én 157 igen és 1 nem szavazattal elfogadta az Országgyűlés. A szavazáson a Fidesz-KDNP mellett az ellenzéki soraiból a Jobbik szavazott igennel, míg az összefogás többi tagja távol maradt.
Kép forrása: A Carpathian Brigade közösségi oldala