Ahogy a dualista Magyarország utolsó éveiben, úgy a kiállítótérben is felgyorsulnak az események. Tisza István második miniszterelnökségétől, 1913-tól haláláig, 1918-ig azokkal a főbb problémákkal találkozhatunk, amelyek lázban tartották a közvéleményt és a politikai életet. A látogató egy vasúti pályaudvar miliőjében találja magát, ahol ismerős utcák, terek és épületek képei villannak fel; mindez Budapest századfordulós fejlődését mutatja be, azokat az ikonikus helyszíneket, amelyek a mai napig meghatározzák a főváros látképét.
A gazdasági és ipari fejlődés, illetve az ezzel járó társadalmi és nemzetközi feszültségek ugyanakkor a korszak számos politikusát, így Tisza Istvánt is gondolkodásra késztették.
A szarajevói merénylet évében, 1914-ben Tisza István volt a Monarchia egyetlen politikai vezetője, aki ellenezte a háború azonnali megindítását. Európai szinten jelentős politikusnak számított, akinek szavát meghallgatták a német és az osztrák vezetők. Ennek ellenére be kellett látnia, hogy egy ilyen világméretű konfliktus – felismerve Magyarország geopolitikai helyzetét – több szempontból elkerülhetetlen.
Ahogy ő fogalmazott: „nyakunkon volt a hurok”,
így nem volt mit tenni, mint beletörődni a háború lehetőségébe. A kiállítás utolsó részében személyes érzéseit, ezredesi szolgálatában unokájának írott leveleit ismerhetjük meg, az első világégés eseményeivel együtt.