Esterházy János példája a régiós együttműködést is szolgálhatja

Idén márciusban emlékeznek tisztelői Esterházy János születésének 120. és mártírhalálának 64. évfordulójára, ennek apropóján egyházi és világi intézmények, illetve civil szervezetek Esterházy Emlékévet hirdettek a mártírpolitikus életművének népszerűsítése céljából. Az évforduló alakalmából mind a négy visegrádi országban tartanak szentmiséket és koszorúzással egybekötött megemlékezéseket a magyar-lengyel származású politikus tiszteletére, akinek boldoggá avatási eljárása 2019. március 25-én kezdődött meg a krakkói főegyházmegyében.

Gróf Esterházy János a huszadik század minden bizonnyal egyik legjelentősebb magyar vértanú államférfija, életpályája és lelki hagyatéka legalább öt nép történelmét érinti, ezek a magyarok, szlovákok, lengyelek, csehek és zsidók.

Mit kell tudni róla? Fiatalon már a Népszövetségi Liga kisebbségi konferenciáján szónokolt kifogástalan francia nyelven, ugyanakkor a Szlovákiában élő magyarság politikai vezetőjeként a legeldugottabb helyeken is felkereste a rábízottakat. Tagja volt a prágai és a pozsonyi parlamentnek, jelképesen pedig a budapestinek is. Hamis vádakkal négy országban volt letartóztatva és bebörtönözve.

A pozsonyi parlamentben 1942-ben

emiatt a nyilas hatóságok és a náci Gestapo egyszerre üldözte, meghurcolta, majd a második világháborút követően így tett a kiépülő kommunista hatalom is: az NKVD, a szovjet titkosszolgálat gulágra küldte. Közben szülőföldjén távollétében halálra, majd kegyelemből életfogytiglani börtönre ítéltek, majd tizenkét éven át Csehszlovákiában, súlyos betegen, népéért és ellenségeiért egyaránt imádkozva járta börtönkálváriáját.

„Minderre Krisztus követéséből, a keresztény és az egyetemes emberi értékekkel való teljes azonosulásból, mély hitéből tudott elegendő erőt meríteni” – véli Pawel Cebula minorita szerzetes, a boldoggá avatási eljárás posztulátora, azaz ügygazdája, aki szerint a koronavírus-járvány miatt sajnos a procedúra most akadozva tud csak haladni.

Úgy fogalmaz, Esterházy Jánost a legtömörebben Jézus tanítványaként lehet jellemezni, a huszadik század két világháborúját megélve népét szolgáló, választott politikusként hirdette, és tetteiben is megélte az evangéliumot.

Mint a Mandinernek kifejti: Esterházyt az „emberi törvények” szerint bár Oroszországban már igen, Szlovákiában sajnos továbbra sem rehabilitálták, noha a rendszerváltozás idején Vaclav Havel elnök nagyon komolyan lobbizott egy olyan törvényért, amely kivenné a háborús bűnösök köréből. Ezt aztán végül nem sikerült keresztül vinni, de mindenképp volt erre irányuló, komoly próbálkozás. A család törekvése továbbra is az, hogy ez sikerüljön, s alighanem növelheti ennek esélyét, hogy elindult az egyházi eljárás.

„Akad, akinek továbbra sem tetszik Esterházy életútja, a hamis képet még a kommunizmus idejéből örököltük. Pedig akiben megvan a jó szándék arra, hogy valóban megismerje, hamar rádöbben: nem tett mást, mint folyamatosan feláldozta magát, végül az életét is odaadta a hitéért, az elesettekkel és üldözöttekkel való együttérzésből” – sorolja a szerzetes.

Pawel atya szerint ezek közé tartozott a krakkói érsek is, aki elindította a boldoggá avatási procedúrát. Ennek során azt kell minden kétséget kizáróan igazolni, hogy Esterházyt Krisztusért, a keresztény hit iránti gyűlöletből ölték meg. Ez nyilván teljesen más dimenzió, mint az állami eljárás.

Esterházy János a nyugati és a keleti gyilkos ideológia elleni is fellépett, alighanem ezt tenné ma is, ha élne – jegyzi meg a szerzetes.

Életét adta fel másokért, nem az elveit, a hitét. Példamutatása bennünket is buzdít” – mondja.

Esterházy nem csak beszélt a kereszténységről, tetteivel is igazolta elköteleződését, ráadásul ugyanannyi időt töltött rabságban, mint politikusként: tizenkét évet. „Akik vele voltak a rabságban, sőt, még az őrök is elismerték ezt az elkötelezettségét. Az ellenségeit is képes volt szeretni, tényleg keresztény volt – idézi fel Cebula. – Nem engedett a gyűlöletnek, nem veszítette el a reményt, és másoknak is segített ezt megtartani. Úgy hiszem, a magyar-szlovák, sőt, a régiós megbékélést is szolgálhatja az ő ügye, márpedig a megbékélés csakis az igazságból lehetséges. A külső veszély miatt szükségünk van egymásra, ezért ez egy jó alkalom arra, hogy valóban fogjunk össze, találjunk egymásra.”

János példája világos utat mutat: csak Krisztus után, a keresztény örökség mentén juthatunk előre, egyéni és közösségi szinten egyaránt. Ez persze nem könnyű, nem is mindig sikerül, ám legalább fontos tudni, mi a helyes, mi az alap – teszi hozzá Pawel atya.

Az emlékév kapcsán kiadott közlemény szerint kevés politikus akad a huszadik században, aki Esterházy Jánoshoz hasonlóan a végletekig le tudott mondani saját érdekeiről, és a másodrangú állampolgárokká degradáltak ügyét védve tudott együtt érezni a megalázottakkal és üldözöttekkel, a háborútól, kiszolgáltatottságtól, kisemmizéstől szenvedő embertársaival: magyarokkal, lengyelekkel, zsidókkal, szlovákokkal.

„Rendszeres gyűjtéseket szervezett a rászorulók részére, százakat mentett meg az elhurcolás elől, miközben szinte folyamatosan kockára tette saját életét. Lengyelország lerohanásakor azonnal a menekültek segítségére sietett. A reá váró veszélyek elől többször is elmenekülhetett volna, de ezt soha nem tette, mert oly hűséges volt hivatásához, népéhez és szülőföldjéhez, mint kínszenvedése idején Jézus az Atyához” – olvasható a kiadványban.

nyitókép: Esterházy János emlékünnepség az ELTE főépületében 2014. március 9-én. A megemlékezésre a szlovákiai magyarság egykori politikai vezetőjének, Esterházy János halálának 57. évfordulója alkalmából került sor. (MTI/Mohai Balázs)