„Az emlékezetkultúrának a gyerekeink is legyenek részesei”

Radnainé dr. Fogarasi Katalin a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke és főigazgatója: a szervezet alá tartozik a Fiumei úti sírkert, a Salgótarjáni utcai zsidó temető és a rákoskeresztúri Új köztemetőben található Nemzeti Gyászpark is. 

***

Jogászként végzett, aztán húsz éve megpályázta és megnyerte a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság főtitkári pozícióját. Mi volt a motivációja?

Korábban – többek között – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen főtitkára voltam, ez stílszerűen fogalmazva egy rövid intermezzo volt, de szerethető élmény. Egy ideig jogászként gazdasági társaságok mellett is tevékenykedtem, de nem vagyok egy vállalkozó típus.

Belvárosi lány vagyok, a Madách házakban nőttem fel, diákként sokan jártam tanulni a Fiumei úti sírkertbe. Mert csöndes és meghitt. A családi hagyományok alapján számomra nem volt idegen elmenni egy temetőbe. Amikor tehát eljutott hozzám a pályázat híre, nem sokat vártam. Már a meghallgatásom csodás találkozást hozott, ott volt ugyanis a bírálóbizottságban a későbbi nagy példaképem, Ladányi Jenő, aki korábban igazgatója volt a Fiumei úti sírkertet kezelő Budapesti Temetkezési Intézetnek.

Miben volt példa Ladányi Jenő?

Egy felkészült, remek szakember volt, s mellette csodás ember. Udvarias, de elvárta a fegyelmet is, mellette pedig megelőzte a korát. Mindig is azt hangoztatta ugyanis, hogy a Fiumei úti sírkertet állami garanciák mellett, nemzeti panteonként kellene kezelni. Sajnos már nem élhette meg, hogy mindez megvalósult öt évvel ezelőtt. Itt pihen a sírkertben, mikor megvalósult az elképzelése, kimentem hozzá és elmeséltem neki. Már az ő idejében is gyönyörű volt a sírkert, de

Amibe nagyon sok energiát fektettünk a munkatársaimmal.

Ha egy turista elmegy Párizsba, szinte biztos, hogy útba ejti a Pére-Lachaise temetőt, ahol a történelem számtalan ikonikus alakja nyugszik. A Fiumei úti sírkert esetében ez még odébb van.

Pedig ez a törekvésünk. Olyan sírkertet álmodunk, amely korszerű és a fiatalok számára is érdekes. Nem tudjuk, és nem is akarjuk megváltoztatni az emberek temetőkhöz való kötődését, viszont arra törekszünk, hogy tágabban értelmezzük az ehhez kapcsolódó tartalmakat. Ennek jegyében változtattuk meg például a Kegyeleti Múzeumunk nevét a Nemzeti Emlékezet Múzeumára. Amikor először jártam a múzeumban Boross Péterrel, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságának elnökével, azt láttuk, hogy a kiállításon számtalan koporsó volt, még a levegőből is lelógattak egyet. Egymásra néztünk, s tudtuk, ez nem jó irány, egy ilyen kiállításra mi biztosan nem vinnénk el a gyermekeinket. Márpedig

Azóta a múzeum falai nem komorak, hanem világosak, egyáltalán nem nyomasztó a hangulata az épületnek, és a fiatalok számára is érdekes programokat állítunk össze.

Például?

Például nagyon szeretik a gyerekek, hogy táblákon tehetnek fel kérdéseket a sírkertben pihenő történelmi nagyságoknak, de nagy siker a körükben az a mobil applikáció, amely segítségével száznál is több itt nyugvó híresség síremlékét kereshetik fel. A vírushelyzet előtt koncerteket is tartottunk a sírkertben, például a tavalyi Emlékhelyek Napján Szabó Balázs Bandája adott irodalmi estet a Kossuth-mauzóleum előtt. Nagyon szerettem például a november elsején, megtartott komolyzenei koncertet, amit  széles idősávban rendeztünk meg. Így aki arra sétált, belehallgatott, majd tovább barangolt a temetőben. A weboldalunk pár éve az év honlapja volt, és sok eseményt is tartunk a sírkertben, amelyek most, a pandémia miatt természetesen elmaradnak.

A sírkert Facebook-oldala dinamikusan fejlődik, amelyen sok írást szentelünk a sírkertben nyugvó nagyjainknak. De említhetem a sírkerti sétákat is. Amikor ide jöttem, volt egy nyugdíjas, félállású bácsi, ő tartotta a temetői sétákat. Ma már ott tartunk, hogy egy kiváló, felkészült csapat teszi ugyanezt, s rendkívül sikeresek ezek a séták, amely során többféle tematika mentén keresik fel a látogatók a híres és kevésbé híres elhunytak síremlékeit.

Ön szerint milyen állapotban van a magyar emlékezetkultúra?

Nem vagyok annak a híve, hogy halottak napján megtámadjuk a temetőket, s ezzel le is tudjuk az emlékezést. Ugyanakkor a halálhoz és a gyászhoz minden embernek más a viszonya, ezt pedig tiszteletben kell tartani. A mi feladatunk az, hogy lehetőséget biztosítsunk az emlékezésre. Az emléknapok sokasága lehetőséget ad mindenkinek, hogy a saját identitása, érzése alapján számára megfelelő emléknappal azonosuljon. Nem lehet eleget gondolni például azokra a honfitársainkra, akik Auschwitzban, a legnagyobb magyar temetőben lelték halálukat. Egy kulturális missziót teljesítő intézet főigazgatójaként arra törekszem, hogy a közvetlen munkatársaim is lehetőséget kapjanak arra, hogy jobban megismerjék az általunk gondozott temetőkben nyugvókat. A minap például a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben jártunk, ahol együtt emlékeztünk az első zsidó vallású miniszter, Vázsonyi Vilmos sírjánál a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából. Ez is az emlékezetkultúra része, de az is, hogy nem is olyan régen a Don-kanyarban elhunyt honfitársainkra emlékeztünk közösen a Nemzeti Örökség Intézete dolgozóival.

Soha nem fogom elfelejteni például azt a jelenetet, amikor Frölich Róbert nyugalmazott dandártábornok, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija az egyik rokonának nevét meglátta az egyik hadisíron.

Mennyire szól bele az aktuálpolitika az emlékezetkultúrába?

Meggyőződésem, az emlékezetkultúrában nincs és nem is lehet aktuálpolitika. A múlt nem attól függ, hogyan áll hozzá a regnáló kormányzat vagy éppen az ellenzék. Húsz éve dolgozom a mindenkori kormányzat mellett és a véleményem azóta sem változott.

Már csak azért is kérdezem, mert a Fiumei úti sírkert területén van a Munkásmozgalmi Panteon is.

Az ott nyugvó emberek

más kérdés, hogy milyen az utókor megítélése. Ami kétségtelen, hogy rossz állapotban van, le is kellett zárni. Főigazgatóként fontos célom a Salgótarjáni utcai zsidó temető teljes felújítása is. Nyugodtan mondhatjuk, immár sikerült megmenteni, hiszen tragikus állapotban volt, ledöntött sírok, járhatatlan utak, fákkal, bokrokkal benőtt sírok. Mára elértük, hogy az ott nyugvó nagyságokra méltó körülmények között emlékezhetünk.

És akkor még nem említette a rákoskeresztúri Új köztemetőben kialakított Nemzeti Gyászparkot, amely szintén önök alá tartozik.

Ez egy hathektáros terület, amelyen az elmúlt öt évben helyre hoztuk. Kialakítottunk egy látogatóközpontot, és többek között megállapodást kötöttünk a tankerülettel, így Nagy Imre és a többi '56-os mártír sírjánál már történész idegenvezetőink mesélnek a tanároknak és a diákoknak a forradalomról és a hősökről. Emellett egy kisbuszt is vettünk, amely a bejárattól a Nemzeti Gyászparkig viszi a látogatókat, hiszen a Gyászpark a nagy területű temető legtávolabbi zugában található – nem véletlenül. Ennek a nemzeti emlékhelynek a része a szomszédos Kisfogház is, ott raboskodtak a koncepciós perben elítélt forradalmárok és sokukat ott akasztották fel becstelen módon. Sosem felejtem el, amikor még élt Fónay Jenő, 56-os szabadságharcos, és megmutatta nekem és a munkatársaimnak azt a bitófát, amelyre a harcostársait, barátait akasztották fel. Mindenki megkönnyezte a szívszorító jelenetet. Sokat tettünk már eddig is, de nem vagyok maradéktalanul elégedett a Nemzeti Gyászpark ismertségével, de a magunk részéről mindent megteszünk, hogy a fiatalok megismerjék a parkot és az ott nyugvókat.

Nem is olyan rég még arról írtak az újságok, hogy híres költők, írók sírját is fel akarták számolni Magyarországon, mert lejárt a bérleti időszak.

Ez ma már nincs így, bár kétségtelen, ebben a tekintetben húsz éve még borzasztó állapotok uralkodtak. Több budapesti temetőben egyszerűen eldózerolták a lejárt sírhelyeket,

Talán van még aki emlékszik rá, az is előfordult, hogy kitettek egy cetlit a Kossuth-mauzóleumra, hogy lejár a sírhely megváltása, jelentkezzenek az örökösök, különben…

Döbbenetes.

Gyorsan léptünk és sikerült elérnünk Boross Péter közbenjárásával, hogy ma már országosan több mint hatezer olyan sír van, amely minden tekintetben védettséget élvez, szóba sem kerülhet, hogy valaha is eltüntessék. Művészek, sportolók, tudományos emberek, politikusok tartoznak ebben a kategóriába.

Van kedvenc síremléke?

A kedvencem a Fiumei úti sírkertben

itt nagy múltú, ismert családok tagjai nyugszanak. Büszke vagyok rá, hogy még az építészettel foglalkozó szaklapok is kiemelték a rekonstrukció szakszerűségét. A másik kedvencem nem messze esik ettől, Ady Endre sírja. Ady a kedvenc íróm, költőm, sokszor előfordul, hogy csak úgy kisétálok a sírjához. Szeretem József Attila síremlékét is, amely nem egy hagyományos síremlék, modern, talán még szokatlannak is nevezhető, de mindenképpen megosztó. Amikor felavattuk, az író Jókai Anna mondott beszédet, neki tetszett, és az ő véleménye számomra mindig sorvezető volt. Közel áll hozzám a köztársasági elnök Mádl Ferenc síremléke is, amely szintén formabontó, de szerintem bámulatos. Mádl Ferenc tanárom volt az egyetemen, tiszteltem, szerettem és köztársasági elnökként is többször találkozhattam vele.

Mit szólnak az unokái ahhoz, hogy a nagymama egy temetőben dolgozik?

Három unokám van, tíz-, hat- és négyévesek. És mindig boldogan jönnek a nagymama munkahelyére, fel sem tűnik számukra, hogy ez egy temető, már csak azért sem, mert a sírok a főépülettől messzebb esnek. A két nagyobb már tudja mi az, hogy temető, járnak is a rokonok sírjaihoz, nem érzik nyomasztónak a közeget. Egyébként 43 éve élek együtt a férjemmel, aki orvos, amely hasonló elhivatottsággal jár, mint az én munkám. Talán ezért sem lett orvos vagy jogász a fiunk, aki végül közgazdászként találta meg önmagát. Szép polgári életet élünk, a legtisztább értelemben.

És ne felejtsük el, ön a Klauzál Lions Klub örökös elnöke.

Ha valaki nem tudná ez egy társadalmi szervezet, amely jótékony célokra gyűjt.A Klauzál Lions Klub keretein belül huszonöt éve rendeztük meg az első Katalin-bált. Ez egy rangos polgári, társasági esemény, amely jószolgálatot tesz, hiszen minden évben a belépők árából befolyt összeget jótékony célra fordítjuk.

Sok szakmai kitüntetés birtokosa. Fontosak a díjak az életében?

A díjaknál az a fontos, hogy kitől kapom és milyen társaságba kerültem vele. Sosem felejtem el, a középkereszt átvételekor ott álltam a három közjogi méltóság előtt, s annyira zavarba kerültem, hogy Áder János köztársasági elnök úrnál felejtettem a plakettet, úgy hozta utánam.     

Mikor lenne elégedett a Nemzeti Örökség Intézete igazgatójaként?

Elégedettségről szó sem lehet, hiszen folyamatosan azon dolgozunk, hogy mind ismertebbek legyenek a NÖRI kezelésében álló emlékhelyek. Mindamellett azt remélem, hogy valami maradandót tudok létrehozni a munkatársaimmal. Olyan értéket, hogy egyszer majd úgy beszél rólam az utókor, mint én a példaképemről, Ladányi Jenőről.

Fotók: Ficsor Márton, Földházi Árpád