„Makovecz egy sosem létezett, ősi világ építésze volt” – Őrfi József építész a Mandinernek

Őrfi József organikus építész, Makovecz Imre tanítványa. Családi házak, kisebb középületek tervezésével foglalkozik, négy katolikus kápolna tervezője és építője. Saját építésű családi házával 2017-ben elnyerte a Média Építészeti Díját és a Highlights of Hungary döntőjébe jutott. Katolikus hittanárként kezdett építészetet tanulni, tanulmányait az Ybl Miklós Főiskolán, a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájában és a Bécsi Technische Universitäten végezte. Építészeti munkássága mellett az Égigérő Építész blog szerzője.

***

Nagybetűvel nevezi Mesterének Makovecz Imrét – egykori Vándoriskolájának tanítványaként hogyan került Makovecz közösségébe?

A Vándoriskola tudatos választás volt:

és erre egyedül így nyílt lehetőségem. Lehetett tudni, hogy a teljesítményük alapján kiválasztott keveseknek meg fog adatni a lehetőség, hogy közvetlenül nála is dolgozhassanak majd, így kerülhettem végül én is mellé tanítványként. Magával az iskolával nem alakult ki szorosabb kapcsolatom, vele személyesen viszont igen. 2006-ban például felszólaltam az ő képviseletében a Kossuth téri tüntetésen, de ugyanerre az évre esett az is, amikor a kezdeményezésére eltávolítottuk a barátaimmal a Szent István bazilika előtti, olvadó jégkrém formájú műanyag tehenet. 

Őrfi József (fotó: Ducsai Szabolcs)

Mit tart Makovecz legtartósabb örökségének?

Egészen konkrétan az általa tervezett alkotások sorát. Lehetőség szerint ezek mindegyikét meg kell őrizni, gondozni kell, megtalálni számukra a megfelelő hasznosítást. Illetve, őszintén remélem, hogy meg tud épülni az eredetileg a Felső-Krisztinavárosba tervezett temploma, ahogy szeretnék, kőből, és akkor ez az épület lesz a legtartósabb és legteljesebb értékű Makovecz-örökség, ami egyszerre teszi majd átélhetővé az életmű jelentőségét.

Organikus építészet: sokan egyenesen Makoveczet azonosítják ezzel a stílussal, pedig külföldről, Frank Lloyd Wrighttól indult a mozgalom, és az évtizedek során a legkülönbözőbb megjelenésű épületeket soroltak szerte a világ körül az organikus stílusba – egyáltalán, Makovecz mennyiben feleltethető meg az organikus építészet elveinek, vagy ő ezen belül is különutas nézeteket képviselt?

Eredetileg azt nevezzük organikus, azaz szerves építészetnek, ami összetett szempontrendszer alapján, érzékenyen, de a tervezési helyszínnel is szoros összhangban, arra reflektálva hozza létre az épületeit. Makovecz építészete megfeleltethető az első szempontnak, de a konkrét helyszínnel való kapcsolaton végül túlnőtt az a jelentésrendszer, amit az épületei hordoznak. Természetesen hatott rá a nemzetközi organikus irányzat, maga is Wright-követőnek vallotta magát, de inspiráló erői között ott volt a hagyományos népi építészet vagy éppen az antropozófia is. Ismerte az egyes irányzatokat, tájékozott volt, de

Saját bevallása szerint egy sosem létezett, ősi világ építésze volt ő, nehéz a legújabb kori trendek között értelmezni a munkásságát.

A korai művektől az utolsó, akár halála után megvalósuló épületekig és tervekig milyennek látja Makovecz pályaívét, az alkotások minőségének, filozófiai mélységének alakulását?

A korai művek frissek voltak, eredetiek és üzenetük kevésbé volt konkrét, így szélesebb körben is könnyebben tudtak pozitív hatást kelteni. Idővel ez az eredetiség látomások sorába ment át, időnként nagyon konkrét tartalmakkal és mondanivalóval. A kései művek már egy kiforrott építész alkotásai, sokszor visszatérő elemekkel, ismétlődő szerkesztési logikával, így az egyes munkák jelentősége sem egyforma. Vannak az életműből kiemelkedő munkák, mint például a sevillai pavilon, a piliscsabai Stephaneum, vagy utolsó, legnagyobb szabású műve, amit most Makovecz-katedrálisként emlegetnek.

A gyakran emlegetett organikusság mellett sok szempontból posztmodernnek, a dekonstrukcióval is kísérletezőnek is nevezhető Makovecz stílusa – egyetért ezzel a megállapítással?

Kétségtelen, hogy

az alkotási folyamat közben elsősorban azokra a tartalmakra koncentrált, amelyek belső képként megjelentek előtte. A posztmodern hozzáállás kimutatható a munkásságában, a dekonstruktivista ambíciókat viszont vitatnám. Nála kifejezetten fontos volt, hogy az egyes elemek az egymásnak átadott terheknek megfeleltethető, szerves esztétikával bírjanak. Egyetlen kivétel a már említett Stephaneum, de az sem dekonstruktivista elvek miatt lett ilyen.

Makovecz Imre munkássága mind a nagyközönséget, mind a magyar építész társadalmat megosztotta: a magyarok egy része, különösen a jobboldalon szinte kritizálhatatlan zseniként tekint rá, míg mások mintha tüntetőleg, mélyen kritikusak lennének egész életművével. Miért válthatott ki ekkora társadalmi, kulturális hatást Makovecz?

Adott volt egy eredeti, nagyszabású építész, akinek munkái felismerhetőek, különlegesek, nem utolsósorban sokak számára szerethetőek voltak, és aki hamar követők sokaságát tudta felmutatni. Követői később dolgozhattak is nála, így volt egy rugalmas kapacitás szinte bármilyen léptékű és mennyiségű munkára. A sok megvalósult, visszatérő stílusú épületet a közvélemény mind Makovecznek tulajdonította, bár, ezek közül darabszámban nyilván keveset tervezett ő maga. Mindenhol volt „Makovecz-épület”, ami ráadásul a magyarság nagy részében olyan tartalmakat tudott megszólítani, amelyekre a lelkük mélyén ráismertek. Ebben nyilván közrejátszott a lakótelepek építészetének nyomasztó jellege is:

aminek „lelke” volt. Szóval ismerték, jelentősége volt. Ehhez társult aztán a sajátos hazai politikai logika a szekértáborokról, és az építészeti mainstream tiltakozása a nem bevett formák és a szokatlan, nem ismert elvek szabad, de következetes használata miatt. 

A sevillai világkiállítás pavilonja (1992)

Nem furcsa, hogy a közérthetően konzervatív, régieskedő építészeti stílus helyett egy bátor, szokatlan megoldásokat kereső és alkotó építész lett a magyar konzervatív közízlés doyenje a kilencvenes-kétezres évekre?

Ez kifejezetten szerencsés dolog, hiszen rámutat arra, hogy minden kornak lehet saját, kiemelkedő építészete, ami hitelességével, aktualitásával képes szélesebb társadalmi elismerést is kiváltani. Annak ellenére, hogy az építészettel kapcsolatban általában ódzkodunk az újtól, sokan ma is megmaradnának az ókorig visszanyúló, bevált recepteknél.

Az építésztársadalom is megosztott Makoveczcel kapcsolatban: vannak hithű követői és harcostársai, míg a minden korban „modern” építész mainstream kritikusan, netán megvetően beszél róla, vagy épp nem kezelik a helyén a munkásságát. Ez sajnálatos fejlemény, vagy sorsszerű következménye Makovecz különutasságának?

Sajnálatos, hogy a jelentős társadalmi ismertség és támogatottság mellé a szélesebb hazai, szakmai közönség elismerését nem tudta megszerezni, pedig akkor lehetett volna igazán nagy hatással. Ennek valószínűleg az a sok konkrét szellemi tartalom volt az oka, amelyeket belesűrített a műveibe, ezzel automatikusan leszűkítve az ezekkel egyetértők számát – hiába volt szakmailag tiszta és hibátlan a szerkesztés, amit az egyes művekhez használt. A mainstream kényes arra, ha egy építészeti alkotás túlzottan konkrét:

szabadon rábízva a befogadóra a mű értelmezését. Munkássága szakmai szempontból az említett okok miatt valóban nem kanonizálható, azaz nem igazán másolható, építészként én magam sem teszem – annak ellenére, hogy tanítványa voltam. Ez egy nagyszabású, rendkívüli életmű, egy kiemelkedő jelentőségű magyar művész öröksége, amelyet tisztelni illik és meg kell őrizni az utókor számára.

Öncélúság: ez is egy vád Makoveczcel szemben, hogy építészeti vízióinak mindent alárendelt – többek között az épületek fenntarthatóságát, a műszaki dilemmákat, a használt anyagok tartósságát, egyáltalán, a funkcionalizmust. Megáll ez a kritika valamilyen szinten? Mennyire volt tekintettel Makovecz az épületet később használó tulajdonosok, közösségek igényeire, rövid- és hosszú távú igényeire?

Az lett volna igazán szerencsés, ha korszakos látomásai mellé hasonló színvonalú, stabil mérnöki tudás társulhatott volna. Nem gondolom egyébként, hogy ezt éppen és kizárólag rajta kellene számon kérni, és azt sem, hogy azokon a követőin, akik az egyes terveit legjobb tudásuk szerint feldolgozták – sok esetben pályakezdő építészként. Ez a felelősség szélesebb szakmai körben értelmezhető, az általános elutasítás miatt nehéz volt a megfelelő szakmai tudást e látomások mögé odatenni. Egy olyan társadalomban, ahol a tehetségre általában is értékként tekintenek, azt felkarolják és segítenek megteremteni az alkotás feltételeit, valószínűleg sikeresebb lett volna Makovecz pályája, egyúttal épületei is időtállóbbak lennének. Bár rengeteg mindent elért, ne felejtsük el, hogy alkotóként mindezt önerőből, árral szemben úszva érte el.

Míg Makovecz vizionárius erejét, karakterességét a legtöbben elismerik, ma már – ahogy épületei öregednek – egyre többet kell beszélni azok fenntarthatóságáról, illetve tervezési, kivitelezési hibáiról. Mit lehet kezdeni ezekkel a problémákkal Makovecz örökségének mérlegelésekor?

Minden egyes művet egyedileg kell megvizsgálni és megtalálni a fenntarthatóságukhoz szükséges, megfelelő műszaki megoldásokat.

Azt gondolom, hogy ez megoldható feladat, még ha nem is szokványos, hogy egy művésznek épület méretű alkotásai legyenek.

A piliscsabai Pázmány-campus

A faszerkezetek öregedése, avagy kivitelezési hibák miatt valószínű, hogy egyre több helyen kell majd nekifogni a Makovecz-épületek alapos felújításának – milyen kihívásokkal jár majd ez a munka, és mennyire van esély arra, hogy egyes Makovecz-alkotások sorsa a felújítás elmaradása miatt az enyészet lesz?

Nem a helyi közösségekre kell testálni ezt a feladatot, ahogy Makovecz sem helyi jelentőségű alkotó volt. Ez esetben sok alkotás valószínűleg az enyészeté lenne. E tekintetben megnyugtató, hogy a Makovecz-örökség gondozása országosan koordinált keretek között, a szükséges források biztosítása mellett történik. A legjellemzőbb visszatérő probléma a szokatlan formákra visszavezethető okokból a vízelvezetéshez kapcsolódik, ez bádogozási, tetőfedési munkák javításával, cseréjével, kiegészítésével valószínűleg minden esetben orvosolható lesz. Időközben nagyobb hangsúlyt kapott az energetika, ilyen szempontból is érdemes lesz felülvizsgálni az egyes műveket, az arányok megtartásával.

Ön Piliscsabán él, a település főépítésze is volt korábban – most, hogy sok évnyi vita és előkészítés után a Pázmány kivonul Piliscsabáról, mit gondol az itteni Makovecz-épületegyüttes történetéről, sorsáról? Eleve elhibázott ötlet volt kivinni a campust a Pilisbe? Vagy a tervezett épületegyüttes, vagy a település adottságai, esetleg mindkettő eredendően alkalmatlan volt egy élő és fenntartható egyetemi campus működtetésére? Vagy lett volna esély hosszabb távon a működőképességre? Vagy a világ változott ennyit az eredeti, kilencvenes évek eleji ötlet óta?

Bár Piliscsaba nem nagy település, neki is van perifériája, és

Az egyetem és a település között szerintem erre és az eltelt viszonylag rövid időre tekintettel nem jöhetett létre valódi szinergia. Az erdei oktatási helyszín ideáját viszont nem utasítanám el, erre a terület szerintem most is alkalmas lenne, ahogy két évtized alatt bizonyította is. Két problémát emelnék ki, ami a katolikus egyetem költözéséig vezetett: az egyik a Stephaneum építészeti szellemisége, ami ütközésbe került a katolikus képzéssel, így minden jó szándék ellenére végül nem erősítő, hanem gyengítő hatással volt rá. A másik a további szükséges fejlesztések kérdése. Ahhoz, hogy egy félreeső helyszín magas színvonalú képzésnek teljes értékű otthont tudjon adni, nem elegendő megépíteni a tantermeket és a kollégiumi férőhelyeket. Meglátásom szerint ez a beruházás a kilencvenes években csak elindult, de a mai napig nem fejeződött be. 

Helyi lakosként, lokálpatriótaként és Makovecz-tanítványként mit gondol, mi lehetne most a legjobb jövőkép az épületegyüttes számára? Mire lehetne használni a campust?

Leginkább arra, aminek eredetileg is készült: oktatási helyszínnek. Sportlétesítményekkel, közösségi terekkel kiegészítve higgyék el nekem, sokak számára vonzó és időtálló alternatíva lesz még itt tanulni egy városi helyszínnel szemben.

Szerencsésnek tartanám, ha a campus település felőli oldalán megjelenne olyan közösségi ház, ami lehetőséget adna a helyiekkel való kapcsolódásra. Elsősorban alkotó műhelyekre, tánctermekre, közösségi irodákra gondolok – csupa olyasmire, ami a településről és a környező térségből is égetően hiányzik. Ha megvalósulna egy sportcsarnok, vagy pláne a korábban sokat emlegetett uszoda, rengeteget jelentene nemcsak az itt tanulóknak, de nekünk piliscsabaiaknak és térségbelieknek is. 

A Boldogasszony-kápolna felszentelése Pilisszántón, 2006-ban

Az építészettechnológiai kérdések mellett a legtöbb vitát a Makovecz-épületek mögötti filozófia és szimbolika váltja ki, különösen az egyházi épületek esetében: egyes egyházi álláspontok szerint sok templomépülete nem felel meg a keresztény szimbolikának, az alapvető egyházi tanoknak – különösen azért, mert épületei formájában is antropozófiai, az embert, emberi testet megidéző elemeket használt sok esetben, ami a kritikák szerint eltéríti a keresztény spiritualitást. Mit gondol ezekről a kritikákról?

Ezekre a szempontokra egykori teológus hallgatóként, később Makovecz-tanítványként nemrég felhívtam a figyelmet a Stephaneum épülete kapcsán az általam vezetett Égigérő Építész blogon. Minden alkotás hatását az alkotó eredeti szándéka határozza meg, különösen igaz ez az épületekre, amelyek már csak méretüknél fogva is felerősítik ezt a jelenséget. Emiatt nem szerencsés, ha egy kereszténynek szánt épület antropozófiai gyökerű tartalmakat hordoz és fordítva, mert ahogy a kérdésben is fogalmazott, „eltéríti” az épület hatását. Makovecz egyébként elsősorban alkotó volt,

Egy pilisszántói kápolnát ön együtt alkotott meg Makoveczcel – ha visszagondol, miről beszélgettek a kápolna szimbolikája, üzenetei, azok megfogalmazása, tervezése kapcsán?

Én eredetileg egyszerűen a Mester támogatását kértem a diplomatervemhez, ami egy téli napforduló irányába felnyitott mészkő kupola volt, bent a nyílással szemben elhelyezve a Boldogasszony szoborral, körben padokkal, középen oltárral. Ezt az elképzelést ő továbbrajzolta, ami számomra rendkívüli megtiszteltetés volt. Ezután rám bízta az építést, ennek során alakítottam ki a végleges formát. A részletek mérlegelése az épület megvalósításával együtt rám lett bízva, ennek során – még az építész képzés előttről hittanári végzettséggel – fő szempontom volt, hogy a kápolna megfelelő lehessen a katolikus egyház elvárásainak. Végül sikerült is elérni, hogy a székesfehérvári püspök felszentelje.

Olyan szerző is akad – volt is vele vitája korábban –, aki egyenesen sátánistának mondja a makoveczi épületeket. Ezzel a váddal sokat vitatkozott, de a minap a budapesti templomterv alakulása kapcsán ön is azt mondta a Mandiner riportjában: „Nem egészen stimmel a templom eredeti szimbolikájának üzenete sem, nem lehet egyenlőségjelet tenni keresztény szemmel az üdvözültek és a kárhozottak közé”. 

Képzelje, az említett szerző egyetlen Makovecz-tanítványként még

pedig Isten a tudója, hogy ilyesmi nem jutott eszembe a kállósemjéni görögkatolikus ravatalozó tervezése közben. Fontos látni és érteni, hogy alkotás közben nagyon sok eszmei és fizikai szempont kavarog az emberben, és a személyes álláspontja végül nem a szavak szintjén, hanem a tervek megrajzolásával fejeződik ki. Ha alkotóként helyes csatornát használunk, akkor ez közvetítő jellegű feladat tud lenni. A Felső-Krisztinavárosba tervezett templom eredeti szimbolikája valóban tartalmazott pogány gyökerű gondolatokat, de az elképzelésen még életében finomított a Mester.

Ilyen lenne a Makovecz-katedrális a Pilisben, Őrfi József montázsán

Több neve is van a Szentek és Kárhozottak templomaként híressé vált templomtervnek, amely sokak szerint Makovecz Imre legjelentősebb alkotása. „Apró” gond vele, hogy az eredetileg a terv apropójául szolgáló helyszín, az Apor Vilmos tér nem jöhet szóba, hogy ott felépítsék. Számos forrásból úgy sejteni, hogy lehet rá építési szándék. Ön azt nyilatkozta, „hegyre illő terv ez”. Mire gondolt lehetséges helyszínként? Vannak, akik a Citadellát vagy a Normafát sejtik a mondat mögött.

Nemrég jelent meg Erdő Péter bíboros úrral egy interjú a témában a Válasz Online-on, ebben elhangzott, hogy az Esztergom-Budapesti Egyházmegyének már két székesegyháza is van történeti okokból, ezért még egy nagy templomra itt nemigen lehet szükség. Budapesten amúgy is nehezen lehet elképzelni ezt az épületet: bárhova is tennék, léptéke és jellege miatt nehezen illene a fővárosba. Nemzeti pantheonként, turisztikai látványosságként viszont olyan helyszínt érdemes neki találni, ahol zarándokhellyé tud válni. Ismerek egy ilyen helyszínt, ami már bizonyított is, ráadásul a Mária zarándokút része: Pilisszántón, a Pilis-hegyen lévő Szikla Színház meglátásom szerint a legalkalmasabb helyszín lehet. A hegy lábánál lévő buszforduló mellett több száz autónak van parkolóhely, ami a Boldogasszony kápolna miatt egyébként sokszor meg is telik. A helyszín és a tervezett épület szellemisége megfeleltethető egymásnak. A mészkőből készülő templom igazi szerves egységet alkothat az egykori kőbányával, ami fizikai térként, méretét, jellegét tekintve mintha éppen neki lett volna előkészítve. Nem utolsósorban, a magyarság egykori szakrális központjaként is szolgáló pilisi helyszín éppen félúton van Budapest és Esztergom között, azonban egyházjogi szempontból a Székesfehérvári Egyházmegyéhez tartozik. Egy kőbánya templom helyszíneként szokatlan, de nemzetközi kitekintéssel nem példa nélküli megoldás.

Felmerül a kérdés: a kereszténység, illetve más spirituális, filozófiai tanok – például a steineri antropozófia – mivé álltak össze Makovecz fejében, mi volt az ő hitvallása?

Egyik beszélgetésünk során megkérdeztem a Mestert a végső dolgokról, a halál utáni sorsunkról. Éppen arra az eltérésre voltam kíváncsi, ami ezzel kapcsolatban a keresztény és steineri tanítás között feszül. Akkor azt mondta, ezekről a dolgokról senkinek sincs teljes bizonyossága, de

mondta el nekem akkor.