A szegedi Fidesz szerint Joób Márton nem maradhat a közgyűlés tagja

2021. január 29. 11:39

A gyanúsítottak több száz millió forintos vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

2021. január 29. 11:39

Joób Márton (Összefogás Szegedért) nem maradhat a szegedi közgyűlés tagja, le kell mondania képviselői posztjáról – jelentette ki a Fidesz helyi szervezetének alelnöke pénteken a Tisza-parti városban. Tápai Péter sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron, amikor a képviselőt letartoztatták, a Fidesz helyi szervezete azt hangoztatta, a politikust is megilleti az ártatlanság vélelme. Azonban ma már tény, hogy a képviselő beismerte tettét, azt, hogy elkövetett valamiféle szabálytalanságot – mondta az alelnök.   

Tápai Péter úgy fogalmazott, a kérdés az, hogy Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester tudott-e a képviselő tetteiről, és van-e valamilyen teendője. A fideszes politikus álláspontja szerint Joób Márton nem maradhat a közgyűlés tagja, mert ezzel a polgármester elismerné, hogy védi, támogatja a törvénytelen gazdálkodással gyanúsított képviselőt. Az alelnök bejelentette, a Fidesz képviselői a legelső nyilvános közgyűlésen kezdeményezni fogják, hogy Joób Márton mondjon le. A szegedi közgyűlés pénzügyi bizottságának elnöki posztját is betöltő fideszes politikus kitért arra: elfogadhatatlannak tartja, hogy a képviselők csupán kettő napot kaptak arra, hogy megismerjék az önkormányzat idei költségvetésének tervezetét.

A polgármester folyamatosan azt a kritikát fogalmazza meg, hogy kormányzati elvonások miatt van a város nehéz helyzetben – közölte Tápai Péter. A politikus szerint azonban ez nem igaz, ha jó és felelős polgármesterként Botka László számítana a kormányzat támogatására hamarabb megosztaná a költségvetés részleteit a képviselőkkel. Hozzátette: Botka Lászlóból hiányzik az együttműködési szándék a kormánnyal.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak 2013 és 2017 között egy bűnszervezetet működtettek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága tavaly nyáron indított nyomozást bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt a szórólapterjesztéssel foglalkozó gazdasági társaságot vezető képviselő és társai ellen. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak 2013 és 2017 között egy olyan bűnszervezetet működtettek, amelynek célja az volt, hogy egy szórólapterjesztéssel foglalkozó gazdasági társaság kijátssza az áfa-fizetési kötelezettségét. A gyanúsítottak ezzel több száz millió forintos vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A Kecskeméti Járásbíróság a bűnszervezet működtetésével gyanúsított férfiak letartóztatását tavaly július 30-án rendelte el egy hónapra, majd azt augusztusában és novemberében is meghosszabbította. A bíróság szerdán három gyanúsított esetében a letartoztatás további meghosszabbításáról döntött, két gyanúsítottnál azonban – az ügyészi indítvánnyal egyezően – megszüntette a gyanúsítottak letartozását, és május 27-ig velük szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el azzal, hogy a lakóhelyüket nem hagyhatják el és mozgásukat nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.

Joób Márton tavaly októberben lemondott család-, szociális és sportért felelős tanácsnoki tisztségéről és a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelő bizottsági tagságáról.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ThunderDan
2021. január 29. 18:25
Politikusbűnöző.
I_Isti
2021. január 29. 13:35
- A politikus tavaly októberben lemondott család-, szociális és sportért felelős tanácsnoki tisztségéről és a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelőbizottsági tagságáról. A letartóztatás és a lemondása közötti időszakra a tanácsnoki tisztségért őt megillető tiszteletdíjat a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány javára ajánlotta fel.-
nyugalom
2021. január 29. 13:11
No, kik kaptak mellekesen aranyórat botka mellett? Komcsi erkolcsok!
Krupp Skya
2021. január 29. 12:19
Hátha egyszer nincsen Joób nála.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!