Maszkok mögé rejtett valóságok

Maszkokkal védekezünk a valóság ellen. Úton-útfélen, tüntetéseken és netes posztokban egyre-másra bukkannak fel az igazság felkent lovagjai, akik hajlamosak a világjárvány mögött világméretű összeesküvést orrontani. Az árnyékhatalom átfonja a politikát, a médiát, sőt az egészségügyet is: a globális felmelegedés, a titkos kórt terjesztő oltások és az 5G formájában érkező hullámmérgezés után nem átallottak ránk szabadítani a covidparanoiát. Távolságot tartani, önmérsékletre kényszerülni, a „normális életről” lemondani? Még mit nem! Kontrollált rettegés zajlik egy titokzatos terv szerint. Fortélyos félelem igazgatja most karanténországot.

Maszkokat aggatunk magunkra akkor is, amikor nem szeretnénk szembenézni a múltunkkal. Amikor a történelmet inkább a posztmodern fundamentalizmus maszkja mögül kémleljük, kritizáljuk, majd hajlítjuk meg semmiből teremtett elvárásoknak megfelelve. Így lesz általános értelmezési keret a fehér elnyomó, fekete elnyomott kettőssége. Így formálják újra a nyelvet a „toxikus férfiközpontúság” ellenében, és így válik szalonképtelenné Agatha Christie vagy az Elfújta a szél. Így ítélnek vezeklésre az ősök „bűneiért” az új morál önjelölt urai. Fellebbezésnek helye nincs, a régi rend szobrai a porba hullanak.

Maszkokkal vértezzük fel magunkat, amikor a kényelmetlen gondolatok ellen védekezünk. Ezeknek a maszkoknak nincs árnyalatuk, megóvnak a vitáktól, egyfélék és egyszerűek. Ilyen maszk például a „csak az magyar, aki itt adózik”, a „nő és férfi házassága kirekesztő”, a „gyermeket vállalni tehertétel”, a „nemi különbségek nem léteznek” vagy a „minden menekültet befogadni erkölcsi kötelesség”. Ha sokáig hordják e maszkokat, hozzánőnek, hozzáolvadnak az egykorvolt emberi arcokhoz, és már esély sem lesz többé levetni őket.