Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
Petschnig Mária Zita Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi tanácsadója volt.
Zavaros céges ügyek, fizetésüket hiányoló varrónők, judapestezés, fintorgó balos értelmiségiek és megtévesztett választók. Best of Bíró László.
1. Tisztázatlan körülmények között szűnt meg volt cége, fizetésüket hiányoló varrónők
Bíró László korábbi cégével, a Hegyalja-Mix Kft-vel (később Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezet) kapcsolatban Hír TV-nek
nevüket és arcukat is vállaló varrónők egybehangzóan állították, hogy amikor elmaradt bérüket követelték Bírótól, ő megfenyegette őket.
A jobbikos jelölt következetesen tagad mindent, állítása szerint ő nem tartotta vissza senki fizetését, és strómanjai sincsenek.
Ami viszont tény, hogy Bíró kétes céges múltú alakoknak adta át a Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezetet, amely előbb nem fizette ki az alkalmazottait, majd megszűnt.
A sztori a következő: a Hegyalja-Mix még Bíró vezetése alatt nagyjából 50 millió forint állami támogatást kapott. Ennek ellenére, 2015-ben már 7,8 millió forint veszteséget könyvelt el a cég. 2016 májusában Bíró és felügyelőbizottság tagjai is kiszálltak a cégből. Az új igazgató múltja meglehetősen zavaros: egyrészt eltiltották a cégvezetéstől, másrészt a nevén lévő kilenc cég közül hét kényszertörlés vagy felszámolás alatt állt. A felügyelőbizottság új tagjainak cégei szintén törlés és felszámolás alatt állnak, ráadásul a Pesti tv kiderítette, hogy olyan tápióbicskei és nagykátai lakcímekre vannak bejelentve, amelyeken a puszta szélén álló romos házak találhatók. Ezek után 2016 decemberében Bíró volt cége ellen hivatalból megindították a kényszertörlési eljárást.
2. Antiszemita volt, de már „megváltozott”
Bíró 2018-ban többször is antiszemita kijelentéseket tett. A baloldali összefogás szerencsi jelöltje a környékbeli szállodákat látogató zsidó vendégekre utalva egy hozzászólásban úgy fogalmazott: „a kutyám majd megveszik amikor a tetűcsúzdások elmennek a ház előtt. Dolgoznak barátaim a szállodaiparban, elmondják mi a helyzet”. Bíró egy másik megosztásában már az szerepelt, hogy „kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufeminizált kozmopolita rablás kifizetését”, valamint
judapestnek nevezte a Budapestet.
3. Olykor apátiába esik, ilyenkor egy kis zsidózás segít neki, hogy jobban érezze magát
Amikor korábbi antiszemita kijelentései nyilvánosságra kerültek, Bíró László azzal védekezett, hogy a Fidesz 2018-as választási győzelme hatására apátiába esett, ezért írt ilyeneket: „az a kialakult helyzet, amit én a 2018-as választások után átéltem, az valójában egy elég mély apátiába taszított. És én úgy érzem, hogy ennek volt a következménye az, hogy egy ilyen bejegyzést tettem.” A baloldal jelöltje az apátia és a zsidó származásra tett megjegyzések közötti összefüggésre nem adott bővebb magyarázatot. Később az ATV-n azt mondta, a Fidesz kétharmados győzelméhez vezető kampány mélyen megérintette, és
kapaszkodót, kiutat keresett,
ezért tett ilyen vállalhatatlan kijelentéseket.
4. A baloldali holdudvar számára is vállalhatatlan
„Tudom, hogy korábbi kijelentéseimmel nehéz helyzetbe hoztam azokat az ellenzéki pártokat, amelyek támogatásukról biztosítottak” – fogalmazott bocsánatkérő bejegyzésében Bíró László. Bár az ellenzéki pártok úgy tűnik elfogadták ezt, nem mindenki felejtette el neki ilyen könnyen korábbi megnyilvánulásait.
Több baloldalhoz köthető közéleti szereplő nyilvánosan is kifejezte nemtetszését Bíró jelölése miatt.
Tamás Gáspár Miklós remélte, hogy az ellenzéki pártok a botrány hatására visszaléptetik Bírót. Úgy fogalmazott „érthetetlen, hogy miért nem tették meg eddig; tűrhetetlen, hogy olyan ember, aki a Bíró által mondottakhoz hasonló cigányellenes és zsidóellenes ocsmányságokat beszél, olyan pártok színeiben indulhasson parlamenti választáson, amelyek magukat antirasszistának, demokratának és toleránsnak tekintik.”
A DK korábbi politikusa, Bauer Tamás szerint ilyen leírt, átgondolt, uszító mondatokért nem lehet bocsánatot kérni, és ilyen bocsánatkérést nincs értelme elfogadni, mert sem azon nem változtat, hogy miként gondolkozik az illető, sem pedig azon, hogy mivel akarja megnyerni a választóit.
Kovács László volt MSZP-elnök szerint Bíró pénzügyeivel kapcsolatos tisztázatlan körülmények az antiszemita megnyilvánulásaihoz hasonlóan elfogadhatatlanná teszik személyét és ártanak a szocialista párt megítélésének is, ezért az MSZP-nek nem lenne szabad támogatnia Bíró László indulását. „A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége bármely etnikai, vallási csoport, szexuális kisebbség elleni uszítást elítél, függetlenül attól, elkövetője melyik politikai csoportosuláshoz tartozik. Ha Bíró László az Ön által idézett kijelentéseket tette, akkor természetesen az ő kijelentéseit is.” – írta egy sajtómegkeresésre a Mazsihisz elnöke, Heisler András.
De még az ellenzéki politikusok sem mind állnak mellette teljes mellszélességgel. Szél Bernadett például úgy vélte, antiszemita bejegyzése messzemenőkig elfogadhatatlan. Fekete-Győr András, a Momentum vezetője pedig azt mondta, biztosan nem vennék fel Bírót pártjukba. Ennek ellenére a Momentum sem hátrál ki Bíró mögül.
5. Megtéveszti a választókat
A baloldali pártok azzal kampányolnak, hogy Bíró az egyetlen ellenzéki jelölt, holott ez nem így van. A Szanyi Tibor pártja,
az Igen Szolidaritás által támogatott független jelölt, Tóth Ádám is indul a választáson a Fidesz jelöltje ellen.
Tóth ráadásul még jóval Bíró előtt összegyűjtötte a szükséges mennyiségű ajánlószelvényt, így hamarabb is vált jelöltté, mint jobbikos ellenfele. Az ellenzék másik kampányszlogenje, miszerint Bíró győzelmével lebontaná a kormánypárt kétharmados többségét az országgyűlésben a gyakorlatban szintén nem igaz, hiszen Ritter Imre nemzetiségi képviselő lényeges kérdésekben rendszeresen a Fidesz-KDNP képviselőivel szavaz együtt.