Miért jött létre az euróövezet, ha – mint könyvében írja – minden ország a saját pénzével érte el az igazán nagy gazdasági sikereit?
Az egységes valuta politikai döntés volt annak érdekében, hogy megalkossák az európai egyesült államokat. Az eurót nem a földrész újjáépítésére, hanem az „európai álom” beteljesítésére hozták létre. Ez az álom a Szovjetunió felbomlásának és Németország egyesülésének történelmi pillanatában született, és a közös pénz bevezetésében látta a mélyebb integráció zálogát. Gyorsan kiderült azonban, hogy a közös európai pénzt alapvetően jó időkre tervezték, pedig sorozatos válságokban kellett volna helytállnia. A közös fizetőeszköz ingatag alapokra épült: nincs közös költségvetés, közös pénzügyminiszter, egyelőre nincs bankunió, és nincs megfelelő dialógus sem az önálló monetáris politika hiányának veszélyeiről.
A jegybankokat a történelemben általában a nemzetgazdasági építkezés, a nagy gazdaságpolitikai ugrások vagy a háborús erőfeszítések támogatására hozták létre. Az euróövezetben a jegybankoknak nincs lehetőségük a gazdaságuk fejlesztésére?
Ehhez az intézményrendszer érdemi változtatására lenne szükség. Az euróövezet alapja a monetáris integritás volna. Csakhogy a közös monetáris politika szűk és szabályozott fiskális politikai mozgástérrel párosul, ami rendkívül nehézzé teszi az eurózónán belül a tagországok eltérő gazdasági kihívásainak kezelését. A gazdaságpolitikai vitákat, belső ellentéteket tisztán jelzi a német alkotmánybíróság újabb állásfoglalása az Európai Központi Bank eszközvásárlási programjáról. Amíg belső viták bénítják a gazdaságpolitikát, addig még ez a szűk mozgástér sem áll a gazdaságpolitikusok rendelkezésére. Az Európai Unió és azon belül az euróövezet a mostani formájában nem képes megfelelő válaszokat adni a kihívásokra. Az EU jövőjével kapcsolatban ezért háromféle forgatókönyv valószínűsíthető. Az első egy laza együttműködés, amely esetében minden tagország az eurózóna tagja lenne, viszont stratégiai kérdésekben sokkal nagyobb döntési jogkörrel rendelkezne; a második a kétsebességes modell: egy kisebb, szorosabb, centralizált mag-Európa és egy lazább, nagyobb kör létrejötte; míg a harmadik az európai integráció meggyengülését és új, kisebb országcsoportok regionális együttműködését hozná el.
Könyvében úgy érvel: Európa jobban tenné, ha kimaradna a két világhatalom, az USA és Kína versenyéből, és hagyná, hogy kialakuljon egy stabil egyensúly e kettő között nélküle.
Újabb kétpólusú világrend van kialakulóban napjainkban. Az Amerikai Egyesült Államok globális vezető pozíciójának egyik legfontosabb pillére a dollár, a mai egyetlen világvaluta. Az USA mellé az utóbbi évtizedekben rohamléptekkel zárkózott fel Kína, és a globális versenyfutásban immár az első számú kihívó lett. Európa a 21. századot meghatározó technológiák terén mindkét nagyhatalommal szemben komoly lemaradásban van. Erős intézményrendszer és jelentős gazdasági potenciál nélkül nehéz egy ilyen éles geopolitikai versenybe beszállni, és nem is érdemes.
Mindezeken túl ön arra is rávilágít, hogy kontinensünk gyengélkedésében az USA-nak is része van: könyvében bemutatja, hogy az Egyesült Államok az utóbbi évtizedekben számos támadást intézett Európa ellen, mely titkos manőverekről az állampolgárok többsége tudomást sem szerzett. Mik voltak ezek a támadások?
Az amerikai birodalom – vezető szerepét megőrizendő – folyamatos pénzügyi háborúkat indított versenytársai ellen. Ezek olyan finomított háborúk, amelyekben a hírszerzésnek, az ellenfél megtévesztésének, majd a különböző frontokon végrehajtott operációknak ugyanolyan szerepük van, mint a hagyományos háborúk esetében. E régi-új hadviselés célja az eurózóna destabilizálása. Az amerikai birodalomnak nincs már többé szüksége az egyesült Európára, rivális globális valutára, és minden eszközt bevet a vezető szerep megtartásáért. Fontos megjegyezni, hogy tágabb értelemben Európán kívül is zajlik ez a folyamat. A 2008-as válság után olcsó dollárhitelekkel árasztották el a feltörekvő országokat, aminek következtében a világban ugyanaz ismétlődött meg, mint nálunk a frankalapú hitelezésnél a 2000-es években: egyre nagyobb arányban adósodtak el ezek az országok. Ez az érintett területeken még súlyos problémákat okozhat.
„Az euró sem makrogazdasági, sem geopolitikai értelemben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”