Megdőlt a tesztelések mítosza

2020. május 13. 00:23

Nem teszt volt kevés, hanem fertőzés.

2020. május 13. 00:23

„Nem tisztekkel, hanem tesztekkel kell harcolni!” – fogalmazott korábban Gyurcsány Ferenc, amellyel Karácsony Gergely is egyetértett. A Jobbik egyik korábbi nyilatkozata szerint ugyancsak „kiterjedt tesztelést” kellett volna bevezetni. Jakab Péter pártja ekkor még azt is kihangsúlyozta, hogy „a teszteket az államnak kell biztosítania!”

De hasonlóképpen vélekedett az MSZP is. A baloldali párt még a tesztek és védőmaszkok (párt szerinti – a szerk.) „késlekedése” miatt is szót emelt. És ugyanígy gondolkodott a Momentum is, amely még közösségi oldalán is a tömeges tesztelés mellett kardoskodott.

Nem a tömeges tesztelés volt a kulcs

Eközben azonban a szakértők és a kormány nem osztotta a hazai ellenzéki pártok véleményét, amely annak ellenére sem változott, hogy márciusban még a WHO is megvédte hazánkat és a kormányt a tesztelések ügyében.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint sem volt értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni,

a szervezet is egyetértett azzal, hogy a teszteket csak a gyanús esetekben érdemes elvégezni, vagyis azoknál, akik tüneteket mutatnak vagy találkoztak koronavírusos fertőzöttel.

A szakértőknek és a kormánynak volt igaza

Kedden az is kiderült: hála Istennek alig vannak koronavírusos betegek Magyarországon! Az eddig elvégzett 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív a pénteken záruló, csaknem 18 ezer ember bevonásával tartó országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton – jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője a részeredményekről tartott videokonferencián.

A rektor ismertette: e részeredmény alapján a reprezentatív minta alapját képező 14 éven felüli lakosságból 243 és 7230 között van a fertőzöttek száma. Vagyis most, hogy megvolt a tömeges tesztelések egy része, beigazolódott amit eddig is mondtak a virológusok: nem teszt volt kevés, hanem fertőzés.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
certus
2020. május 13. 11:25
Kezd olyan érzésem lenni, mintha valami mögöttes érdek lenne a nyakló nélküli tesztelés követelése mögött. Mert a szakemberek nem célként hanem eszközként tekintenek rá, és meghatározott protokoll szerint javasolják alkalmazni.
popzene
2020. május 13. 08:56
Ha nem lennének tömeges tesztek, honnan tudnánk, hogy felesleges volt húsvétkor 3 nap alatt kidobni a kórházakból krónikus betegek ezreit?
patkánynak sem nevezhető férgek
2020. május 13. 07:30
Ebben nincs semmi meglepő. Gondoljunk bele, az ismert fertőzöttek fele van kórházban. Ha sokkal több fertőzött lenne, akkor azok Orbán sufnijában lennének lélegeztetőgépen???! Vagy hol lenne ez a bolsevik sajtó által nyomott több tízezer beteg?
péterx
2020. május 13. 05:53
Az ellenzék legyen ellenzék, de ne görcsösen, az állandóan csakazértis ellentmondás kényszeres attitűdjében. Mert, íme, jönnek a lebukások...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!