Kerkez üzent a legdurvább kritika után, amit liverpooli pályafutása alatt kapott

Szoboszlai is megszólalt.

Angol szakírók egyöntetűen arról írnak, hogy Arne Slot rossz döntései is okai a Liverpool gyengélkedésének. Például amiatt is kiakadtak rá, hogy Szoboszlai Dominiket képes jobbhátvédként játszatni.
Sorozatban negyedik tétmérkőzését veszítette el vasárnap a Liverpool, ráadásul az Anfield Roadon a nem éppen nagy erőt képviselő Manchester United tudott nyerni 2–1-re. A vörösök szurkolói, szakértői és bloggerei természetesen keresik a gödör okát, sokan sajnos Kerkez Milosban (is) látják a hibát, de kap bőven a kritikákból Arne Slot vezetőedző is. A holland trénerre ráadásul többek közt azért is haragszanak, amit Szoboszlai Dominikkel művel.
Ezt is ajánljuk a témában
Szoboszlai is megszólalt.
Abban gyakorlatilag mindenki egyetért, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya a legjobbja eddig ebben a szezonban a Liverpoolnak – bármilyen poszton játszik is. A hangsúly viszont a bármilyenen van, több szakíró is felemelte a hangját ugyanis az ellen, hogy legjobbjuknak nincs egy állandó posztja, hol középpályás, hol jobbhátvéd, sokszor mérkőzésen belül is váltva.
A rousingthekop.com szerint például Slotnak két nagy hibája van a középpályával kapcsolatban, amelyeken sürgősen javítania kell: az egyik, hogy Alexis Mac Allisterből nem tudja kihozni a korábban látott formáját, a másik pedig a már említett Szoboszlai-ügy.
„Szoboszlai Dominikról nem kell sokat mondani, mert különleges játékos” – kezdi taglalni ezt a pontot a cikk szerzője. – „Ha a United elleni meccs statisztikáit nézzük, egyértelműen látszik a minősége: 88 százalékos passzpontosság, hétből hat pontos hosszú labda, 9 beadási kísérlet, a párbajok többségét megnyerte – és a lista folytatható lenne.
Bár ezen a meccsen a középpályán kezdett Szoboszlai, a második félidő nagy részében a jobbhátvéd posztján játszott.
Ez így nem mehet tovább, a középpályán kell maradnia!
A 24 éves játékos valóban hihetetlenül sokoldalú, ami nagy előny, de a középpálya egyensúlyának érdekében a pálya közepén kell játszania. Ott, ahol a legkényelmesebben érzi magát, és ahol a játékot irányítani tudja.
Nem szabad ráerőltetni, hogy olyan pozícióban vegye át a gyeplőt, ami számára nem természetes.”
Ezzel a véleménnyel egyébként több szakíró is egyetért, legalább három cikket számoltunk össze az angol sajtóban, ami ugyanezt taglalja. Mi meg persze még mindig nehezen szokjuk meg azokat a jelzőket, amikkel Szoboszlai játékát illetik.
Nyitókép: MTI/EPA/Mohamed Badra