Ahogy nincsen reformnáci, úgy reformkommunista sincs – Lezsák Sándor a Mandinernek

A harminc évvel ezelőtti rendszerváltás kapcsán beszélgettünk a korszak fontos szereplőivel, így Thürmer Gyulával is, aki szerint a Grósz-féle irányvonalnak már nem volt ereje végigvinni a rendszer reformját, ez vezetett annak bukásához. Ön hogy látta ezt a formálódó ellenzék oldaláról?

Kezdjük ott, hogy az én értelmezésem szerint a rendszerváltozás nem 30 éve kezdődött, hanem 1956. október 23-án, amikor utcára robbant a kommunista-szocialista rendszer elleni tömegmozgalom, amely néhány óra múlva fegyveres harcokba torkollott. A szovjet tankok eltaposták a szabadságharcot, de a megtorlással párhuzamosan búvópatakként élt a függetlenség vágya, Bibó szavaival: a szabadság kis köreiben. Sokan voltak olyanok, akik szerint belülről lehetne átalakítani a rendszert, őket nevezték később reformkommunistáknak. Ezt a kifejezést abszurdnak tartom, mert

Ahogy tojásrántottából nem lehet tojást csinálni, úgy kommunizmusból sem lehet kapitalizmust. II. János Pál pápa mondata sokszor visszhangzott bennem: „A kommunizmus bukása még nem igazolás a kapitalizmus gátlástalanságaira.” Az én politikai világom egy korszerű harmadik út, amelynek alapja a keresztény népi-nemzeti mozgalom, programja pedig a kétharmados parlamenti többséggel 2011 áprilisában elfogadott új alkotmányunk, Alaptörvényünk. 

A rendszerváltás történetében továbbhaladva a köztársaságot kikiáltó Szűrös Mátyást is megszólaltattuk, aki úgy vélekedett, hogy neki nincs történelmi bűne, és nem lehet egy kalap alá venni a Párt belső körének tagjait azokkal, akik mondjuk a külügyi vonalon dolgoztak. Szűrös vagy mondjuk Pozsgay tekinthető felelősnek az elmúlt rendszerért?

A felelősségre vonás elmaradt, és ennek egyik oka, hogy 1990-ben nem volt kétharmados parlamenti lehetőségünk. A KDNP-vel és a kisgazdákkal alkotott törékeny többségünk a rendszerváltoztató törvények meghozatalára is alig volt elég. Sokszor születtek csonka törvények is. Pozsgay Imrével és Szűrös Mátyással kapcsolatban elfogult vagyok, hiszen életre segítették a már-már csapdába szorított rendszerváltoztató történelmi lehetőségeket.

olyasmit tett, amit más nem tett meg helyette. Szűrös Mátyást is igazolta a történelem.  

Az első szabadon választott parlament ikonikus figurája, Király Zoltán úgy fogalmazott lapunknak, hogy a rendszerváltás kisiklott, amikor a négyigenes népszavazás eredményeképp Göncz Árpád lett a köztársasági elnök. El lehetett volna ezt kerülni?

Ma is úgy látom, hogy nem lehetett elkerülni. Erősebb volt nálunk a tengerentúli támogatással is bíró SZDSZ. Gondolja el, hogy Kohl kancellár külügyminiszternek Horn Gyulát javasolta! Antall miniszterelnök úr ezt határozottan elutasította. Ezt  viszont el tudtuk kerülni. 

Boross Péterrel is beszélgettünk sorozatunkban – őt az évek során elérték az állampárttal való kollaboráció vádjai.

Ez légből kapott rágalmazás. Aki ilyet mond, bizonyítson. 

Boross Péter rendszerváltás utáni szerepét hogy ítéli meg?

Rendkívüli érdeme, hogy a kilencvenes évek elején az ő gyakorlati érzékével alakíthattuk át az államigazgatást. Az ő tudására nagy szükségünk volt, a két világháború közötti közigazgatási ismereteket hozta magával, ezeket jól tudta alkalmazni, és ehhez Horváth Balázsban kiváló partnerre talált. Kétharmad híján egy lehetetlen helyzetből hozták ki a lehetségest. Dávid Ibolya megítélése miatt később ellentétbe kerültem Boross Péterrel, ezért személyéről inkább nem beszélek. Mondtam is neki, hogy családi ügyekről szívesen, de politikáról inkább ne beszéljünk. 

Bíró Zoltánról, az MDF alapítójáról viszont köztudott volt, hogy a kommunista kormányzatban magas pozíciót viselt. Hogy lehetett akkor a Fórum egyik alapítója?

Bíró Zoltán Pozsgay minisztersége idején rövid ideig volt főosztályvezető a kulturális tárcánál. Ez az idő oázist jelentett a magyar kultúrában. Olyan emberek álltak mellette, mint Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Csurka István vagy Kiss Gy. Csaba. Többekkel együtt kezdeményezője a Bethlen Gábor Alapítványnak, a Hitel című folyóiratnak, egyik támogatója volt a Fiatal írók 1979-es lakiteleki találkozójának. Évtizedes küzdelem után jutottunk el az 1987-es Lakiteleki Találkozóhoz. Bíró Zoltán nem szürke, hanem színes eminenciása, vezetője volt az MDF-nek. Politikai ritmusérzéke sokat jelentett az MDF formálásában.

ők pedig Bíró Zoltán, Csoóri Sándor, Csengey Dénes, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Joó Rudolf, Kiss Gy. Csaba voltak.

És a kilencedik Lezsák Sándor. Ön milyen poszton játszott ebben az aranycsapatban?

Kaputól kapuig kellett bejátszanom a pályát, az országot. Az elnökségben a szervezésért voltam felelős egészen a ’90-es választási győzelemig. Ma ezt a „posztot” kampányfőnöknek is nevezik. Ha elveszítjük a választásokat, egy személyben én vagyok a felelős, ám a sikernek sok gazdája volt. „A mór megtette kötelességét, a mór mehet” alapon háttérbe szorítottak. Jellemző eset, és előrevetítette későbbi száműzetésemet, hogy amikor összeült az első szabadon választott országgyűlés, szerettem volna ott lenni a karzaton a közönség soraiban, de közölték, hogy elfogytak a VIP-helyek. Azt sem tudtam, mi az, hogy VIP. (Lezsák Sándor 1994-től parlamenti képviselő – szerk.) Így az alakuló országgyűlést a lakiteleki iskolában akartuk végignézni az osztályommal, de annyira szellemképes volt a készülék, hogy kikapcsoltuk.

Ha már Lakitelek. Ott volt a sátorban a nemrég elhunyt Konrád György is: nem lehetett volna később is párbeszéd az SZDSZ-szel?

Rögzítsük: Konrád György lakiteleki jelenléte nem jelentett párbeszédet a neoliberális SZDSZ-szel. 1987. szeptember 27-én, amikor házunk kertjében felállítottuk a lakodalmas sátrat, a demokratikus ellenzék soraiból többeket is meghívtunk, így Konrád Györgyöt is. Ő teljesen természetesnek tartotta, hogy egy formálódó politikai erőtér, a népi-nemzeti tábor meg akarja fogalmazni önmagát, és megtiszteltetésnek vette, hogy ott lehet köztünk. Érzékelte, hogy milyen nehéz helyzetben vagyunk, és arról is beszélt, hogy rendkívül nagy a sátorban összegyűlt nép-nemzetiek lehetősége és felelőssége.

a gondolkodót és a mindenkor tisztességes politikai ellenfelet. 

Mondjuk '87-ben valóban kevesen gondolták volna, hogy az MDF megnyeri majd a választásokat, ha azok egyáltalán lesznek is valaha…

Sőt, még az is kétséges volt, hogy az MDF bejegyzéséhez tudok-e postafiókot bérelni, elvégre egy politikai egyesületnek, mozgalomnak mégsem lehet a postacíme a családunk tanyasi háza, Szikra 272. Azonban a postafiók bejegyzéséhez bélyegzőre volt szükség, ilyet viszont csak engedéllyel készíthettek. Így elmentem Tábori Robihoz, egy volt tanítványomhoz, akivel radírgumiból és fából készítettük az MDF első bélyegzőjét (megmutatja). A postamester csak hümmögött, és annyit kérdezett, hogy működik-e. Mondtam, hogy próbáljuk ki. Működött.

Visszatérve a jelenbe, amikor két éve beszélgettünk, szót ejtettünk az oktatás helyzetéről is. Itt mikor várható előrelépés? Egyelőre országosan tanárhiány tapasztalható, és a pedagógusi bérek sem követik a minimálbér emelkedését.

A panaszlistát magam is folytatni tudom, a korábbi véleményem is változatlan, de jól tudja, hogy 25 évig általános iskolában tanítottam, ezért ennek a világnak valóságát minden másnál jobban érzékelem. Érdemi, nagyságrendben is jelentős változás előtt állunk, ami nyugalmat és biztonságot hoz a nevelő-oktató iskola világában. Erre a korábban említett Alaptörvényünk is kötelez bennünket. Nem egy kisördög van a részletekben, kiűzni ezeket ráolvasással nem lehet, az ország jövedelemtermelő-képessége növekedőben,

Tekintsünk akkor előre! Orbán Viktor 2030-ig biztosan tervez. Ön meddig kíván politizálni? 

Ha az egészségem engedi, én leszek az Országgyűlés elnöke.

Elnöke?

Gyorsan mondom: korelnöke, mielőtt még Kövér házelnök úr arca kérdőjelbe komorodna. (nevet)

***

Fotók: Nagy Mihály

Lányi András: Tessék már az értelmiséget rendeltetésszerűen használni!

Jeszenszky Géza: Nem öröm, ha úgy érzem, bírálnom kell a kormányt

Bíró Zoltán: A demokrácia karikatúrája született a rendszerváltás után

Boross Péter: Antall következménye az én történetem

Szűrös Mátyás: Sosem éreztem magamat bigott kommunistának

Király Zoltán: Nem voltam kommunista, de lázadó sem

Roszík Gábor: Sokkal radikálisabb átmenetet szerettünk volna