A rendszerváltoztatás belülről

„A nyolcvanas évek második felére a rendszer kimerítette tartalékjait, és az összeomlás szélére került. A viszonylagos jólét  bizonytalanná vált, az emberek egyre többet dolgoztak, egyre kevesebb pénzért, megjelent az infláció, a munkanélküliség. A hatalom birtokosai már nem számíthattak a szintén meggyengült Szovjetunió segítségére, sem gazdasági, sem katonai értelemben. Nyugati kölcsönökkel próbálták megelőzni a tömeges elégedetlenséget, az ország súlyosan eladósodott. Az emberek többsége megpróbált alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, míg egy viszonylag jelentős számú aktív kisebbség  szembe fordult a rendszerrel.

Független szervezetek, mozgalmak jöttek létre, utcai demonstrációkra került sor. Erőszakos fellépésre egyre kevésbé kellett számítani, mert ez a nyugati kölcsönök megvonásához vezetett volna. Így indult el a rendszerváltoztatási folyamat, amelynek résztvevői számára igazodási pont, egyfajta kapaszkodó volt az 1956-os forradalom és szabadságharc, amelyet irányadónak tekintettek, s amelyből erőt merítettek. 1989 és 1991 között békés eszközökkel sikerült megvalósítani 1956 vérbe fojtott törekvéseit: létrejött a szabad, független, demokratikus Magyarország. Mi nem ingyen kaptuk a szabadságot. Megszenvedtünk, megküzdöttünk, s ha arra volt szűkség: kompromisszumokat vállaltunk érte.

1956-ban még tízéves sem voltam, de a forradalom meghatározta eszmélkedésemet és egész későbbi gondolkodásomat. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a rendszerváltoztatás egyik résztvevője lettem, és az egész folyamatot belülről kísérhettem végig.”