Tévút, de merre

„A hagyományos baloldal pozíciói Európában jelenleg az Ibériai félszigeten – lásd még: Portugália – a legerősebbek, nem úgy, mint Franciaországban és Olaszországban, ahol a megfelelő balközéppártok szinte romokban hevernek, hogy csupán a mediterrán régiót vegyük szemügyre.

A CDU elnök-asszonyának kijelentése arról árulkodik, hogy a hagyományos jobb-és balközéppártok immár hivatalosan sem rejtik véka alá bizonyos érdekazonosságukat. Az őket kritizáló »populista« pártokkal szemben olyan szálakkal kötődnek egymáshoz, amelyek a hagyományos bal-jobb szembenálláson kívül találhatók, hiszen e kötődések a multinacionális profitlogika szolgálatában csupán árnyalatokban különböznek. Ez ugyan még nem írja teljes mértékben felül pártpolitikai elkülönülésüket, sőt a május végi EP-választások után a két nagy pártcsalád várhatóan csökkenő, s egymáshoz mindjobban közelítő mandátumszáma miatt akár párbaj is várható köztük az uniós posztokért, de ez csak a pártpolitika felszíne.  Ráadásul a multiknak végtére is mindegy, hogy mondjuk az Európai Bizottság új elnökét Manfred Webernek, avagy Frans Timmermansnak, netán Michel Barniernek hívják-e, ha a szolgálatkészségük nagyjából azonos. Márpedig azonos.

A multik pontosan tudják, hogy a társadalomkritikai potenciál mostanság a »populista« térfélen sűrűsödik össze, s az a fő politikai üzenete, hogy a régi elitek uralma a régi módon már nem folytatható. A régiek akadálynak, a »populisták« utolsó védvonalnak látják a nemzetet a multinacionális cégek mindent bekebelezni akaró törekvése előtt, s még ennél is ellentétesebbek a tömeges bevándorlás megítélésében vallott nézeteik. Nyugtalanító lehet a régi elitek számára, hogy a bevándorlás ügye még saját reménybeli szavazóikat is megosztja. Számos ország példája bizonyítja, hogy e szavazók jó része elégedetlen a régi középpártok befogadás-politikájával, amely humanista értékekre hivatkozva lényegében a tőke érdekeit képviseli és érvényesíti az adott ország alsóbb rétegeinek rovására.”