A haza a magyar jobboldalnak ma az, ami José Martínak Kuba volt. Szenvedés és kötelesség

„La patria es agonía y deber” – „A haza szenvedés és kötelesség”. Nagyon megérintettek José Martí, a kubai Petőfi Sándor szavai, mikor először rám kacsintottak tavaly nyáron a Kubai emlékezet parkjában, Kis-Havannában, Miamiban, ahol bő millió kubai felépített egy működő, új Kubát a 67 éve a legostobább kommunizmus alatt rohadó hazájuk mellett.

Akkor ebben a szórendben jöttek velem szembe e szavak – azóta viszont tudom, hogy van még ott, ahonnan ez jött. A kubai Petőfi Sándor a dominikai Eötvös Józsefnek, Federico Henríquez y Carvajalnak írott, 1895-ös levelében egészen pontosan így fogalmazott: „Számomra a haza soha nem diadal lesz, hanem szenvedés és kötelesség. Már izzik a vér.”

Ebben a szellemben készülök pár hete egy számomra teljesen új szerepre. Kilencéves korom óta olyan kormány volt hatalmon Magyarországon, amelyben őszintén bíztam; tizennyolc éves korom óta olyan, amelyet nem kritikátlanul, de nyilvánosan és aktívan támogattam.

Egy olyan brancsnak láttam „az ellenzéket”, akiket az Orbán Viktor rendszere (és benne saját sikertelenségük) iránti engesztelhetetlen, keserves gyűlölet a hazájuk ellendrukkerévé tett, egy gyomorbajos, görcsös, Európa nyilvánvaló önsorsrontására is vak bandává, akikkel épp ezért nem lehetett sem sikerek, sem kudarcok megítélésében, sem problémák jó megoldásában megegyezni.

Most pedig a formállogika szabályai szerint – hiszen szavaztam valakire, aki nem alakíthat kormányt, és a kormányalakításig nem döbbentem rá, hogy valójában a győztesre kellett volna szavaznom – „ellenzéki” leszek. Keresem tehát a hangom.

Két dolgot nem csinálhatok az új kormány alatt. Azt, amit eddig csináltunk, hiszen az eddigi testtartásomat – az Orbán-kormányok hibáinak és bűneinek elnézését az Orbán-kormányok vívmányainak megtartása érdekében – 3,4 millió magyar választópolgár április 12-én érvénytelenítette. És azt, amit az Orbán-kormányok ellenzéke csinált, a kormány lapos, görcsös, mindenszarista csípőből lövését a döntések érdeme szerinti válogatás nélkül, mert ettől a testtartástól változatlanul undorodom annak ellenére is, hogy számomra nem kedves kurzus jutott hatalomra. Szóval nem esik kézre a kortárs magyar politikatörténetből jó példa arra, amit ma egy fideszesnek – nem az új hatalmasok lábainál vádalkuért fetrengő, méltóságban és gerincben nem, köztörvényes ügyekben jó eséllyel annál inkább érintett, elvtelen közpénzszivattyúnak, hanem egy értékekben és vívmányokban hívő, tisztességes fideszesnek – tennie, írnia, gondolnia kellene. Ezért is kerül meg nehezen a hang.

De azért megkerül.

Érvénytelen maradt reflexből, gyűlöletből, a dolgok érdemét és az ország hasznát nem vizsgálva támadni a kormányodat, amelyből nincs másik, akármit gondoljunk a mostaniról. Nekem, aki Orbán Viktort szerettem volna miniszterelnöknek, május 9-től Magyar Péter a miniszterelnököm, minden ezzel ellentétes performatív kiállás nevetséges. Orbán Anita külügyminisztériuma fog konzult küldeni hozzám, ha tömlöcbe vetnek a türkmének, Kapitány Istvánon fog múlni, megfizethető marad-e a rezsim, Pósfai Gábor rendőrein kívül máshoz nem fordulhatok, ha ellopják az autómat, Hegedüs Zsolt egészségügyében fog megszületni az első gyermekem, azért pedig csak imádkozni tudok, hogy Ruszin-Szendi Romulusz honvédségének nagyon közvetlen köze ne legyen az életemhez. Következésképp: Magyarország sikere az én sikerem, Magyar Péter miniszterelnöksége alatt nemkevésbé, mint Orbán Viktoré alatt. Nem annak szurkolok, hogy szúrja el. Titokban és a bajszom alatt sem. Sohasem fogok azok hibájába esni, akik szemében Orbán Viktor kitakarta Magyarországot, és akik emiatt képesek voltak jobban gyűlölni Orbánt, mint amennyire a hazájukat szerették.

Nem – nagyon könnyen elképzelhető, hogy az új kormány jobb önkormányzati politikát vagy épp jobb oktatáspolitikát fog csinálni, mint az Orbán-kormányok, melyek számára ezek a politikaterületek az elmúlt években láthatóan nem jelentettek prioritást. Tehetnek a hozzánk képest mást gondoló emberek is jót ennek a hazának, adjuk meg erre a lehetőséget, és közelítsünk ennek a kormánynak a döntéseihez azzal a méltányossággal, amit az Orbán-kormányok ellenzékük döntő többségétől egyébként sosem kaptak meg. Ne legyünk lapos mindenszaristák. Legyünk különb ellenzék minden eddiginél, hogy valaha ismét kormányzásra méltassanak.

Ahogy érvénytelen a gumicsontok rágcsálása is, amely az óellenzék sikertelenségének egyik záloga volt. A Tisza a legjobb fideszes hagyományokat folytatva gumicsontok tucatjait fogja a Fidesz (és a Mi Hazánk) elé dobni:

Szakajtónyi ilyen volt már a kampányban is, a legeklatánsabb talán Magyar Péter 4iG-részvényei körül alakult ki: a leendő miniszterelnök több tízmilliós hasznot realizált egy virtigli NER-cég részvényein, miközben teli szájjal hazaárulózta a nevezett céget sikeressé tevő kormányzati politikát. A választás óta rögtön két gumicsontot is sikerült jóízűen elropogtatnia a parlamenti ellenzék pártjainak. Az egyik a Szabad György Irodaházban dolgozó országgyűlési hivatalnokok álszentül megideologizált kiakolbólítása volt annak érdekében, hogy a tiszás képviselők a szocreál Fehér Ház helyett modernebb irodákban dolgozhassanak – erről a Fidesz beszélt napokig. A második pedig a sükösdi tamburások koncertprogramjának átvariálása volt suttyomban, annak érdekében, hogy a Mi Hazánk előre bejelentett kivonulása a lehető legrosszabb politikai fényben lássék. (Az azóta történtek tükrében hajlok arra, hogy Melléthei-Barna Márton igazságügy-miniszteri jelölése is gumicsont lehetett.)

Csak és kizárólag a magyar emberek életvalósága szempontjából fontos ügyekről szabad beszélni: így és így érint téged a Tisza-kormányzás. Minden más időpazarló gumicsontrágcsálás.

Érvényét és értelmét vesztette továbbá a fideszes értelmiség és az ex-kormánypárti sajtó kíntornája is a kormány körül settenkedő bűnösök bűneinek kimondása és a kormányzás veszélyeztetésének kerülése között.

A Fidesz-KDNP 2,5 millió szavazója s az ő hangjukat felerősítő több száz közéleti ember tisztességes magyarok; nem loptunk, nem csaltunk és nem hazudtunk. Aki esetleg mégis, az ezért egyénként felel, s mivel politikai közösségének és hazájának egyszerre ártott, senki szolidaritását nem érdemli meg. Megérdemlik viszont mindazok, akiket az új kormány esetleg koncepciós eljárások alá von, igaztalanul vegzál és zaklat. És legfőképpen a magyar társadalom egésze érdemli meg, hogy az új kormány megalakulása utáni hónapokat követően veszítse el amorf politikai bunkósbot jellegét a meghatározhatatlan „fideszes korrupció” és „fideszes propaganda”,

A fenti érvénytelen gyakorlatokkal ellentétben érvényesek maradtak viszont az Orbán-kormányok vívmányai, az leköszönt miniszterelnök és munkatársai megvalósított nemzeti célok. Igenis legitim módon mérhetjük ezekhez a megalakuló új kormányt, hiszen a Tisza a Fideszénél jobb kormányzást ígért, és az elmúlt 16 év egyetlen vívmányának lebontására sem kért, tehát nem is kapott semmiféle felhatalmazást. Én e helyütt le is verném cölöpjeimet:

Akkor, ha a magyar energetika eredményeit lerombolják: érdemben nőnek a magyarok rekordalacsony rezsiterhei, politikai megfontolásból szándékosan megdrágítják Magyarország energiabeszerzését, ismét külföldi kézbe kerülnek a nemzeti vagyon e szektorba tartozó kulcselemei, a MOL oroszoktól drága pénzen visszaszerzett állami részvénypakettje, külföldi tulajdonai, az MVM és más közműcégek.

Aztán akkor, ha a magyar családpolitikát, az Orbán-kormányok legfontosabb politikáját, amely ellen Magyar Péter az egész kampányban nem szólt egy szót sem, eltörlik vagy eljelentéktelenítik. Akkor, ha esztelen külpolitikai rombolás indul meg vélt vagy valós európai elvárásoknak megfelelve, azaz például feladjuk a Türk Államok Szervezetében elfoglalt, számtalan magyar kkv és nagyvállalat számára igen jól jövedelmező pozíciónkat, melyet más uniós tagállamok egyébként szívesen átvennének tőlünk; vagy gazdaságilag káros boszorkányüldözés indul amerikai, esetleg kínai befektetések, autógyárak, autóipari beszállítók ellen.

Akkor, ha érdemben változik Magyarország bevándorláspolitikája, vagy a magyar Ukrajna-politika veszélybe sodorja akár az ország biztonságát, akár a kárpátaljai magyarok jogait. (Egyáltalán: ha a külhoni magyarok a kormányváltás kárvallottjai lesznek.) Akkor, ha a Mathias Corvinus Collegium mintegy tízezer diákjának életét politikai támadásokkal megkeserítik. Akkor, ha az új magyar állam bármilyen szempontból is kevésbé lesz szabad vagy demokratikus, mint a diktatúrának elhordott régi volt. És végezetül akkor, ha a Balásy Gyulák, Matolcsy Ádámok és a Fidesz-világ minden fideszes által gyűlölt, csak a nagyobb jó érdekében eltűrt, a nemzetgazdaság építésében részt nem vállaló szereplői az új kormány alatt vádalkut meg átzsilipelési lehetőséget kapnak elszámoltatás helyett. Előre szóltam, nem utólag találom ki: hangosan ott leszek a jobboldali vívmányok védelmében a vártán, mert a fentiekre Magyar Péter nem kért, így nem is kaphatott politikai felhatalmazást.

A haza most számunkra az, ami José Martínak Kuba volt: nem diadal, hanem szenvedés és kötelesség.

Szenvedjük meg tehát az érvénytelen dolgok levedlését, a szükséges tartalmi megújulást – és vegyük komolyan a kötelességünket: védeni a jót és megakadályozni a rosszat, minimum 2,5 millió ember akarata szerint.

Nyitókép: CHRIS BERNACCHI / AFP