Mintegy tíz százalékkal csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2018-ban az előző év adataihoz képest a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) múlt évi beszámolója szerint, amelyet szerdán egyhangúlag fogadott el a Fővárosi Közgyűlés. A rendőrségi beszámoló szerint a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 2018-ban 9,8 százalékkal – 62 870-ről 56 739-re – csökkent.
Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány azt mondta, hogy a BRFK sikeres évet zárt, az elmúlt kilenc évet tekintve tavaly volt a legalacsonyabb a bűncselekmények száma Budapesten. Tovább csökkent a lakosság szubjektív biztonságérzetét leginkább negatívan befolyásoló kiemelt bűncselekmények száma – tette hozzá. A jövő év fő feladatai között jelölte meg, hogy a kábítószer elleni küzdelem során a kínálati oldalt csökkentsék, minél több kábítószer-kereskedőt fogjanak el. Továbbá a gyalogos járőrszolgálatot előtérbe kívánják helyezni 2019-ben, mert „a látható rendőrség” visszatartó erőt jelenthet a közterületi bűncselekményekkel szemben. Terdik fejlesztendő területként beszélt a baleset-megelőzésről, ugyanis a sérüléssel járó balesetek száma az elmúlt kilenc évben nem csökkent.
Közölte azt is, hogy a rendőrség átlagos reagálási ideje – ez a küldés kezdeményezése és a riasztott egység helyszínre érkezése között eltelt időt jelenti – 2018-ban átlagosan 12 perc volt. A rendőrfőkapitány kitért arra is, hogy a BRFK-nál április elsejével létrejön egy olyan szervezeti egység, amelynek feladata az eltulajdonítottak dolgok mielőbbi visszajuttatása a jogos tulajdonosoknak. Tarlós István főpolgármester a főváros nevében köszönetet mondott a BRFK vezetőinek és munkatársainak az egész éves munkájukért.
A rendőrségi beszámoló szerint a Budapesten regisztrált emberölések száma a 2017-es 34-ről a múlt évben 27-re csökkent, ugyanakkor a szándékos emberölések száma eggyel, 16-ra nőtt. A testi sértések száma 2,5 százalékos csökkenést mutat: 2017-ben 2048, 2018-ban 1996 ilyen bűncselekményt regisztráltak. A halált okozó testi sértések száma nem változott a fővárosban, 3-3 ilyen történt 2017-ben és 2018-ban is, a súlyos testi sértéseké 1 százalékkal nőtt (1124-ről 1135-re).
A beszámoló szerint kiskorú veszélyeztetése vonatkozásában 3,3 százalékos emelkedés figyelhető meg: 2017-ben 184, 2018-ban 190 ilyen bűncselekményt regisztráltak. A garázdaságok száma tavaly 5,9 százalékkal – 2766-ra – emelkedett, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeké pedig 31,7 százalékkal nőtt, 167-ről 220-ra. A vagyon elleni bűncselekményeken belül jelentős, 26,7 százalékos csökkenés figyelhető meg a lopások – ezzel együtt a betöréses lopások – számának alakulásában: 2017-ben 25 552, 2018-ban 18 727 esetet regisztráltak –olvasható a dokumentumban.