Popovicsizmus Budapesten – így csinálna forradalmat az ellenzék

Szrgya Popovics neve talán kevésbé ismert Magyarországon. A szerb aktivista sikeresen vezette az Otpor! (vagyis ellenállás) kormányváltó mozgalmat, amely 2000-ben békésen döntötte meg Szlobodan Milosevics diktatúráját.

Popovics azóta az erőszakmentes forradalmak hírvivője, saját szavaival élve „mozgalmi tanácsadó” lett, és csapatával együtt a CANVAS (Centre for Applied Nonviolent Action and Strategies) szervezet keretein belül 

– viszont a tanácsadás után nem avatkoznak bele a mozgalom/forradalom/felkelés történéseibe.

Szrgya Popovics aktivista (Forrás: Logicno)

Az „Útmutató a forradalmakhoz” című könyvéből kiderül, hogy egyiptomi, szír, maldív és ukrán ügyfelei is voltak – olyanok, akik később komoly szerepet játszhattak a hazájukban létrejött ellenállásokban és forradalmakban.

Szrgya Popovics 2017 őszén Magyarországon is bemutatta a könyvét – a Gulyás Márton vezette Közös Ország Mozgalom meghívására. Megjelenése kisebb médiavisszhangot váltott ki: több lap meginterjúvolta, véleménycikkek jelentek meg, és Rogán Antal is vele kapcsolatos megjegyzéseket tehetett, amikor arról beszélt: olyan Soroshoz köthető külföldiek tartanak előadásokat Magyarországon, akik korábban Szerbiában és Macedóniában vettek részt zavargásokban.

Popovics mint mozgalmi tanácsadó elkötelezett híve az erőszakmentességnek, hisz a demokráciában és szabadságban; ugyanakkor egy olyan emberről van szó, aki olyan technikákat oszt meg „ügyfeleivel”, hogy miként lehet sikeresen forradalmat vagy mozgalmat szervezni – amelyek bár békés jellegűnek indulnak, végső kimenetelük mindig kérdéses.

De nem is annyira a személye és a kapcsolatai a lényegesek:

Az Útmutató a forradalomhoz tele van érdekes és tanulságos történetekkel, és ahogyan haladunk a fejezetekkel, egyre több olyan sztorival és akcióval találkozunk, amelyek emlékeztetnek egyes hazai eseményekre a közelmúltból. Ezen nem kell meglepődni. Saul Alinsky stratégiája és taktikája mellett a popovicsi megoldásokhoz nyúlnak leginkább a mai ellenzéki aktivisták.

Popovics itteni látogatása során a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta: „Számít rá, hogy könyve nyomán megkeresik majd budapesti aktivisták, és a tanácsát kérik ki erőszakmentes mozgalmak szervezésében”. Gadó György Pál, a könyv fordítója pedig úgy fogalmazott:

Hogy a tréning valóban megtörtént-e vagy sem, talán nem igazán lényeges. A könyvet valóban pár ezer forintért bárki megvásárolhatja, és azt se felejtsük el, hogy a Popovics-féle tanácsokat már több országban is bevetették, és a különböző mozgalmak szervezői gyakorta próbálnak ki külföldi gyakorlatokat.

Az elmúlt hónapok, hetek ellenzéki megmozdulásainak nem kis részében köszön vissza Popovics egy-egy technikája vagy egy általa kiemelt, korábbi forradalmi megmozdulás epizódja. De kérdés, mire mennek vele a jelen hazai közállapotokban, mennyire fordíthatók le a magyar viszonyokra Popovics tanácsai.

*

Így ad tanácsot Popovics:

Legyen egy vizuális jeled, amit a mozgalommal azonosítanak!

„Lehet, hogy a logók kérdése jelentéktelen problémának tűnik – mondtam egyiptomi barátaimnak –, de fontos volt számunkra, hogy a szimbólum átmenjen a köztudatba. (…) A márkáknak reklám kell, ami szimbólumokon alapul.”

Popovics szerint

mert ez olyan érzést kelt az emberekben, hogy a felszín alatt valami nagy és jól szervezett dolog készül. Az Otpor! esetén egy ökölbe szorított kézre esett a választásuk.

A taktikai szavazás ügyét magára vállaló, később eltűnő Közös Ország Mozgalom logója nem igazán maradt a köztudatban. A túlóratörvény elleni megmozdulások viszont elkezdték terjeszteni az „O1G” szimbólumot – kivetítik, matricát nyomtatnak, egyes portálok pedig külön cikket sorát írják bármikor, ha az O1G felirat valahol feltűnik. A szimbólum hátránya: lehetőséget ad arra, hogy több értelmet is elnyerhessen, gondoljunk csak az „Only 1 God” vagy „Only 1 Genius” variációra, továbbá „nagyobb a füstje, mint a lángja” szituációt eredményezhet, hiszen olyan erőt sejtet a háttérben, ami igazából nem létezik.

Az pedig, hogy a kijelentés eredetileg a volt fideszes főoligarcha, a mostani ellenzék és vezető tüntetőik által évekig támadott Simicska Lajostól származik; valamint az, hogy az O1G szimbólum megalkotója, a Budai Simicska nicknevű blogger explicite elhatárolódott a decemberben aktivizálódó ellenzéki politikusoktól, két elég erős csavart visz ebbe a történetbe.

Az egyik tüntető a melleire ragasztotta az O1G matricákat

Azonosítsd, majd sajátítsd ki a hatalom tartópillérjeit!

„Azok a nemzetközi vállalatok, amelyek évek óta üzletelnek Aszaddal, most kétszer is meggondolják, mielőtt szíriai befektetésről döntenek.”

A pillérelmélet azon alapszik, hogy minden rendszert néhány pillér tart a helyén, és ha nyomást gyakorlunk egy vagy több pillérre, akkor hamarosan az egész rendszer összeomlik. Ez minden országban eltérő lehet a könyv szerint, viszont Popovics főleg az üzleti szektorral és a gazdasággal kapcsolatos pillérek megmozgatásának példáit hozta fel. Ilyen volt a szír helyzet is, ahol a jelentősebb üzletemberek Aszadot támogatták, és a bemutatott tréningen célként tűzték ki az aktivisták, hogy a nemzetközi nagyvállalatoknak, helyi üzletembereknek kínos vagy hátrányos legyen a hatalommal kooperálni.

Ehhez hasonló magyar megmozdulásra is akad precedens, ilyen a CBA-bojkott vagy a Momentum vendéglátóhelyes bojkottlistája. A napokban a Mércén jelent meg egy cikk, amelyben a szerző Popovics stratégiájára építkezve 

Íme, egy idézet az írásból:  

„A gazdaságnak fájó blokádokat kell felállítani az egész országban. El kell érni, hogy az Orbánt támogató gazdasági érdekcsoportok a saját működésük zavartalanságát csak akkor lássák biztosítottnak, ha Orbán lemond. Ha eljutunk odáig, hogy a sztrájkok és az állandóvá váló útblokádok akadályozzák a gyárak normál működését, és csak Orbán lemondásával lehet újra békét teremteni, akkor ugyanazok az érdekcsoportok, amelyek most Orbán mögött állnak, mert benne látják a sikeres működés kulcsát, szembe fognak vele fordulni: mert ha választaniuk kell a pénz és bármi más között, akkor mindig a pénzt választják.”

Álmodj nagyot, kezdd kicsiben!

„(…) És a senkiknek meg kell találniuk azokat a csatákat, amelyeket képesek megnyerni.”

Popovics egy nagyon egyszerű tanácsot ad ezzel, aminek annyi a lényege: ne vágd túl nagy fába a fejszédet, mert ha veszítesz, a hitelességedet és a méltóságodat is kockáztatod, és az emberek nem fognak többé hinni benned. Keress egy kisebb ügyet, amiből nyertesként kerülhetsz ki, majd úgy lépj folyton a nagyobb csaták felé. Az elmúlt évek legalább félsikeres akciója a Momentum nolimpiás megmozdulása volt, amely végül elbuktatta a budapesti olimpia terveit – de nem teljes siker, mert a párt a saját lehetőségeire vonatkozó szerényebb kommunikáció után hirtelen átkapcsolt kormányváltós üzenetekre – abban a csatában viszont jelentősen alulmaradtak és a parlamentbe se jutottak be.

A hazai ellenzék évek óta félmunkát végez. Találnak egy ügyet – ilyen a CEU vagy a hajléktalanok ügye, most a túlóratörvény –, majd hirtelen és általában elég hamar kormányváltást kezdenek emlegetni, oda vezető közös stratégia és taktika felvázolása nélkül. 

A túlóratörvény annyiban kiemelkedik a többi közül, hogy a társadalom szélesebb rétegét érinti és elvileg jóval több embernek kelthetné fel az érdeklődését. A decemberi forró napokban viszont nem alakultak ki országos tömegtüntetések, nem bukott meg Orbán, aztán pedig jött két hét év végi országos, otthonülős kajakóma levezetésnek. Kérdés, hogyan sikerül feléleszteniük a forradalmi tüzet a következő napok tervezett tüntetésein.

Az elnyomás elnyomók ellen fordítása

„A forradalmároknak bizonyos értelemben szerencséjük volt, hogy a rezsim ennyire keményen lecsapott a szerzetesekre.”

Az elnyomás kirívó esete, amikor a diktátorok mártírt csinálnak az ellenfeleikből. A forradalmároknak áldozat kell, ezzel együttérzést lehet kiváltani a polgárokból, a fejlemény pedig ellenérzéseket szül a hatalommal és az erőszakszervekkel szemben, megmutatja azok valódi természetét.

Donáth Annát a mozgalom egyik arcának választhatta a Momentum (Kép: Momentum)

Nagyon hosszú listát lehetne készíteni abból, hogy miképpen próbáltak látványosan áldozattá válni az ellenzéki politikusok a köztévé épületében: padlóra fekvés, ajtónak rohanás, sírás. Kurva jó képek, ugye – mondhatnánk Bangónéval. Donáth Annát, a Momentum alelnökét az egyik tüntetésről bevittek a rendőrőrsre – majd hajnalban elengedték. Tordai Bence nem hogy titkolta, hanem tévéadásban beszélt arról, milyen jó, milyen hatásos lett volna, ha lecsap rájuk a karhatalom, mert

Úgy tűnik, a kormánypárt és a hivatalos szervek eddig nem tették meg nekik ezt a szívességet. Bár igény, az volna rá az ellenzék részéről.

Egységben az erő!

„Az ellenzéki jelöltek mind nagyszerű emberek voltak – köztük ügyvéd, költő, közgazdász -, de túl sok közül kellett választani, így senkire nem jutott elegendő szavazat. Az ellenzék energiájának nagy része az egymással való harcra ment el.”

A szakemberek ezt a jelenséget „atomizációnak” hívják – nem is kell magyarázni, hogy hazánkban is hasonló szituáció alakult ki. Ennek a hátrányát felismerve kezdte el propagálni a Közös Ország Mozgalom a taktikai szavazást, a túlóratörvény elleni fellépések után pedig többen is hangoztatják, hogy új, egységesebb ellenzék született.

Az éles látású és lotyaszájú Gyurcsány Ferenc így fogalmazott az egyik tüntetés során, amikor a DK és a Jobbik kapcsolatáról kérdezték: „Együttműködést látok, egységet nem”.

Lehet-e vajon egységes a jelenlegi ellenzék? (Kép: MTI)

Az ellenzéki pártok között kialakult jelenlegi együttműködés viszont nem jelent tartós egységet, de még a választóik egysége sincs meg. A jelenlegi magyar kormányt pedig továbbra is több millió állampolgár támogatja, és a decemberi tüntetések idején készült első felmérés szerint nem változott érdemben sem a kormánypártok, sem az ellenzék támogatottsága.

Popovics a 168 órának adott interjújában azt mondta: „Orbánnak vagy Kaczyńskinak azonban van legitimációja, mert olyan választásokon győztek, amelyek szabadok vagy relatíve szabadok, és ezzel a legitimációval a zsebükben gyengítik a demokratikus intézményeket. Itt a civilek igazi dolga nem a hatalommal, hanem az azt megválasztó társadalommal van”.

Nevess egészen a győzelemig!

„A nevetés és a tréfa már nem mellékes eszköz egy forradalomban stratégiájában.”

Humorral eredményesen fel lehet lépni a diktátorok ellen.

– írja Popovics. A könyvben több történetet is elmesél. Az egyik a Milosevics elleni mozgalom „mosolygó hordója” volt. Az Otpor! mozgalom tagjai kerítettek egy fémhordót, amire felfestették Milosevics kikarikatúrázott arcát, kitették Belgrád legforgalmasabb utcájára, és egy dinárért meglehetett ütni a hordót egy baseball ütővel. Ez magyar változatban: a Demokratikus Koalíció Kossuth téri tüntetésén Orbán-képpel ellátott hordót ütlegelhettek a legelszántabb Gyurcsány-pártiak.

Videó:Szily László\\Youtube

Egy másik ismertetett történet egy lengyel kisvárosban játszódik az 1980-as években. A kommunizmus ellen küzdő néhány aktivista megunta a propagandát felmondó hírműsorokat, és úgy döntöttek megsétáltatják a tévéjüket. Talicskákat szereztek be, abba beledobták a készülékeket és így bandukoltak a híradó idején – ezzel tiltakozva a propaganda ellen.

Ehhez haloványan hasonló akciója a Momentumnak volt, amikor arra kérték szimpatizánsokat, hogy hozzák magukkal nem működő tévéiket a Hír TV-s demonstrációra.

Fontos és tanulságos megjegyzés: Popovics szerint

Mi hiányzik? 

Érdemes figyelemmel kísérni a következő időszakok történéseit, mert könnyen meglehet, hogy visszaköszön még néhány egykor bevált technika. Hogy ezzel sikeresen megtudják-e dönteni a kormánypártokat az viszont erősen kétséges. Mi hiányzik?

Az egy dolog, hogy nincs egység az ellenzék soraiban. De nincs a pártoknak sem egyedi, sem közös jövőképük. Jövőkép nélkül pedig Popovics szerint esélytelen sikeres forradalmat vívni.

A szerző szinte minden fejezetben kihangsúlyozza, hogy nincs két egyforma ország;

Az aktivistának ismernie kell a saját népét annyira, hogy tudja, mi tetszik majd a többségnek és mi nem. És nyilván jobban kell ezt tudnia, mint az aktuális kormánypártnak. Az eddigi akciókat számba véve kijelenthetjük, hogy nincs meg most a magyar forradalom receptje.

A Pussy Riot példáján keresztül Popovics világosan bemutatja, hogy mi lesz akkor, ha a mozgalom nem vonja be és nem szólítja meg a vidéket: kudarc. Leírja azt is, hogyha egy tüntetésen a szervezők nem képesek a balhés alakokat eltávolítani, akkor azzal nem pusztán a lakosság és a nemzetközi szereplők szimpátiáját veszítik el, hanem arról is árulkodik, hogy nem jó vezetők.

A könyv végén találunk pár bekezdést a közösségi hálók szerepéről. Popovics így fogalmaz: „Az egészségtelen technikai megszállottság következtében sajnos néhányan azt hiszik, hogy a világ megváltoztatásához nem kell más, mint egy Facebook-csoport és egy szabadjára engedett, vezető nélküli tiltakozás. Pedig már megtapasztaltuk, hogy nem ez az út vezet a győzelemhez”.

Az egyiptomi forradalmat több évnyi szervezés előzte meg – a Facebook szerepét túlbecsüljük az eseményekben (Kép: Mind Soup)

Ez Magyarországon kiegészül azzal, hogy egyes médiumok bolhából csinálnak elefántot, egyik példa erre a lefotózott O1G-feliratok végtelen cikksorozatba foglalása – mintha már erről szólna az egész ország, pedig hát...

A legfontosabb: a Popovics által bemutatott esetek nagy része valódi, kőkemény diktatúrákban történt.

Olyan technikákat mutat be, amelyek zord körülmények között alkalmazhatók. Államokat, ahol nem lehet gyülekezni, ahol nincs rendes választás, ahol az erőszakszervek rátelepednek az állampolgárok életére és simán megölhetnek vagy megkínozhatnak bárkit a véleménye miatt. A társadalom jelentős része le akarta rázni a rabigát ezekben a rendszerekben.

Végül pedig megnézhetjük azt is, hogy a forradalom-projektek után mi lett mára Egyiptomban meg Szíriában.